Érdekes eszmefuttatással jött haza a fiam. Mivel más a befolyásolója nem
lehetett mint az iskola, csak onnan szedhette fel azt a marhaságot,
hogy ha nem végzi el az iskolát, nem lesz képes munkahelyet szerezni
magának. Munka nélkül fogja leélni az életét.
Na erről beszéltünk vagy másfél órát ebéd után. S nem köszönné meg nekem se iskola, se egyház és a haza se.
Mert noha rossz példának hoztam fel, de felhoztam a anyja esetét a
patikákkal. Hogy mind illusztrisan végzett egyetemi perszónák vannak a
patikákban, mégis sokszor halljuk anyától, hogy bolondok háza, és ott
mindenki dilis, nem normális. Tiszta stresszes környezetben dolgoznak,
mindenki ideges, feszült, sosem elég amit csinálnak, sosem jó semmi, és
azok a nagy fekete körök a szemek körül is erről árulkodnak. Egész nap a
gépek előtt, verik a billentyűket, írnak, pecsételnek, számolnak,
tesznek vesznek egész nap, hogy az egészben nincs semmi abból amit
tanultak, és a munkájuknak semmi de semmi köze nincs a
gyógyszerészethez.
Ehhez még iskolát is végezni? Minek?
Elmondtam a fiamnak, hogy ahol közösség van, ott súrlódás is van. A
jelenlegi munka koncepció pedig nem a hozzáértésre, szakmaiságra,
kreativitásra van építve, hanem a gépesített bunkóságra. A modern
munkahelyek lényege a végrehajtósági hajlam, a szolgalelkűség, a
parancsok feltétel nélküli egzekuciója. Erre kell betört embereket
gyártani az iskolán keresztül.
Arra a megállapításra jutottunk, hogy
noha a munka nem kötelező, az iskola igen. És ez egy nagyon érdekes
filozófiája ennek a modern társadalomnak, azaz rabszolga tartó
rendszernek.
De, felvázoltam neki azt a lehetőséget is, hogy
bármikor amikor ő úgy látja, hogy meg szeretné tanulni az asztalosságot,
állok eléje és garantáltan sikeres iskola lesz, mert megvan hozzá
minden hajlama és lehetősége. És arról is beszéltem neki, hogy talán
jobb lenne vállalkozásban gondolkodnia, semmint alkalmazotti státuson.
Persze, ezekről még nem ért sokat, de valamikor beszéltem neki egy
másfajta Jézusról és noha kisebb volt, most jönnek elő a bizonyítékai
annak, hogy tökéletesen megértette miről beszéltem.
Erre biztatom
őt, hogy higgyen magában, építse önbizalmát, keresse lehetőségeit. Ne
vegyen be minden szart, amit le akarnak nyomni a torkán. Pontosan ezért
nem érdekel, hogy az iskolában milyen osztályzatokat kap. Engem az
érdekel, hogy ami jön belőle az a lelkéből jöjjön. Mert az életben ha
valaki vele és mellette lesz az a lelke lesz. Mindenki más csak le fogja
akarni beszélni mindenről.
Na de sokat nem filózhattunk értelmesen
az élet dolgai felől, mert ügyeltek a tanárok sok haszontalan
házifeladatot adni. Csak sokszor nem értem, hogy ha tudják a tanárok is,
hogy semmi értelme, miért csinálják ezt? Mi más ez, ha nem szándékosan
és előre kitervezett bűncselekmény? Cinkostársa az állami gépezetnek,
mely gépemberekké akarja butítani „tanítás” címén a gyermekeket.
Szóval hogy ennek a Caragialenak a Goéjának kapjunk egy magyar megfelelőt.
Hát törtem én a fejem, s gondolkodtam, de nem emlékszem egyik ifjúsági
vagy bármilyen regény Goé magyar megfelelőjére sem. Mert minden magyar
regényben a korrektség, a szorgalom, a becsület, a munka szeretet, az
udvariasság, a szeretet bontakozik ki főhősében, messze áll a Goé -féle
elkényeztetett piperkőctől, aki folyton marhaságokon töri a fejét, ott
szemtelenkedik ahol éri, szóval nincs a magyar főhősök közt ilyen
balfasz mint ez a Goe.
De ezt nem lehet elmondani a román tanárnőnek.
S akkor nemzetközi hálózatokat faggattunk, mármint én faggattam a fiam
gépén, aki azelőtt már az én gépemen elkezdte mind a nyolc felhagyott
népdalt kikeresni s mindegyiknek a minimum nyolc versszakát leírni s a
rigmusát kiszámolni s ilyenek. Már a negyedik másolt oldalnál tartott,
amikor elkezdtem káromkodni, hogy azért mégis mit gondol ez a
magyartanárné is, hogy itt más nem megy csak népdal ebben a házban? Hát
nem hiába fájt a fülem amikor nyikorgó hegedűt hallottam. Ki nem
állhattam. Se táncházat se ilyesmit. (Tessék kövezni..)
Na de nem
sok sikerrel jártam a magyar Goé -féle főhős kutatás dolgában, pedig már
mindenféle kérdést beírtam kétféle keresőbe. Mikor beírtam, hogy
balfasz magyar regényhős, kiadta többek közt Gárfildot, aki na mondjuk
valamennyire összevág a Goéval, de Gárfild nem magyar. Meg nem is
annyira balfasz. Nagyon tudja mit akar.
Közben elolvastam Bayer
Zsolt balfasz liberális írását, s néhányat a kommentekből, s ha netán
nyomdafestéket nem tűr a megjegyzésem, mea culpa, nem lehet másként
rezonálni azokra a hangnemekre, de az az érzésem támadt, hogy ezek a
magyarországi magyarok nem voltak eléggé seggbe baszva a kommunizmus
diktátoraitól, hogy egy illiberális államról álmodnak, sőt elítélnek
mindenféle liberális gondolatot, minden mi liberális nekik az égbekiáltó
bűn s ezekhez hasonlók. És hogy ennyire megvetik, gyűlölik a szabad
életet, gondolkodást, az emberi alapvető jogok gyakorlását, nem hittem
volna. Egyik ámulatból a másikba esem, hogy mifelé halad Magyarország
hatalmas és biztos léptekkel.
S akkor mondja a fiam, hogy köresemes
járja, a Harisnyás Pippi a Goé magyar változata. De könyörgöm, mondom, a
gugel aszondja valami svéd ez a Pippis dolog, mi köze hozzánk? Nem
mindegy? De, végül is tök mindegy. Mert úgysem érdekli senkit semmi.
Legyen meg a házi és kész. Ha rossz, nem baj, nagyobb baj, ha nincs meg a
házi.
Tehát hattól fél tízig na nem fonóban énekeltünk, hanem
nemzetközi hálózatokon csüngtünk s hol magyar népdalt, hol Pippit
kerestük. Közben múltévi matek anyagot ismételtünk valami példatár
szerint, noha ott voltam minden leckénél, hisz tudom, nagyon biztosan
tudom, de olyan példákat kellett megoldjunk, amiket eddig nem láttam.
Most sem értettünk belőle semmit, de valahogy megoldottuk. Ttam.
Hogyan lehet túlélni mindezt?
Talán a Harisnyás Pippinek mégis igaza van: „távol élve a felnőttek világától”.
Jó, ez így irodalmilag szépen hangzik, de ha valaki engem kérdez akkor: leszarva mindent.