Goe és a csorápisztu Pippi

Érdekes eszmefuttatással jött haza a fiam. Mivel más a befolyásolója nem lehetett mint az iskola, csak onnan szedhette fel azt a marhaságot, hogy ha nem végzi el az iskolát, nem lesz képes munkahelyet szerezni magának. Munka nélkül fogja leélni az életét.
Na erről beszéltünk vagy másfél órát ebéd után. S nem köszönné meg nekem se iskola, se egyház és a haza se.
Mert noha rossz példának hoztam fel, de felhoztam a anyja esetét a patikákkal. Hogy mind illusztrisan végzett egyetemi perszónák vannak a patikákban, mégis sokszor halljuk anyától, hogy bolondok háza, és ott mindenki dilis, nem normális. Tiszta stresszes környezetben dolgoznak, mindenki ideges, feszült, sosem elég amit csinálnak, sosem jó semmi, és azok a nagy fekete körök a szemek körül is erről árulkodnak. Egész nap a gépek előtt, verik a billentyűket, írnak, pecsételnek, számolnak, tesznek vesznek egész nap, hogy az egészben nincs semmi abból amit tanultak, és a munkájuknak semmi de semmi köze nincs a gyógyszerészethez.
Ehhez még iskolát is végezni? Minek?
Elmondtam a fiamnak, hogy ahol közösség van, ott súrlódás is van. A jelenlegi munka koncepció pedig nem a hozzáértésre, szakmaiságra, kreativitásra van építve, hanem a gépesített bunkóságra. A modern munkahelyek lényege a végrehajtósági hajlam, a szolgalelkűség, a parancsok feltétel nélküli egzekuciója. Erre kell betört embereket gyártani az iskolán keresztül.
Arra a megállapításra jutottunk, hogy noha a munka nem kötelező, az iskola igen. És ez egy nagyon érdekes filozófiája ennek a modern társadalomnak, azaz rabszolga tartó rendszernek.
De, felvázoltam neki azt a lehetőséget is, hogy bármikor amikor ő úgy látja, hogy meg szeretné tanulni az asztalosságot, állok eléje és garantáltan sikeres iskola lesz, mert megvan hozzá minden hajlama és lehetősége. És arról is beszéltem neki, hogy talán jobb lenne vállalkozásban gondolkodnia, semmint alkalmazotti státuson.
Persze, ezekről még nem ért sokat, de valamikor beszéltem neki egy másfajta Jézusról és noha kisebb volt, most jönnek elő a bizonyítékai annak, hogy tökéletesen megértette miről beszéltem.
Erre biztatom őt, hogy higgyen magában, építse önbizalmát, keresse lehetőségeit. Ne vegyen be minden szart, amit le akarnak nyomni a torkán. Pontosan ezért nem érdekel, hogy az iskolában milyen osztályzatokat kap. Engem az érdekel, hogy ami jön belőle az a lelkéből jöjjön. Mert az életben ha valaki vele és mellette lesz az a lelke lesz. Mindenki más csak le fogja akarni beszélni mindenről.
Na de sokat nem filózhattunk értelmesen az élet dolgai felől, mert ügyeltek a tanárok sok haszontalan házifeladatot adni. Csak sokszor nem értem, hogy ha tudják a tanárok is, hogy semmi értelme, miért csinálják ezt? Mi más ez, ha nem szándékosan és előre kitervezett bűncselekmény? Cinkostársa az állami gépezetnek, mely gépemberekké akarja butítani „tanítás” címén a gyermekeket.
Szóval hogy ennek a Caragialenak a Goéjának kapjunk egy magyar megfelelőt.
Hát törtem én a fejem, s gondolkodtam, de nem emlékszem egyik ifjúsági vagy bármilyen regény Goé magyar megfelelőjére sem. Mert minden magyar regényben a korrektség, a szorgalom, a becsület, a munka szeretet, az udvariasság, a szeretet bontakozik ki főhősében, messze áll a Goé -féle elkényeztetett piperkőctől, aki folyton marhaságokon töri a fejét, ott szemtelenkedik ahol éri, szóval nincs a magyar főhősök közt ilyen balfasz mint ez a Goe.
De ezt nem lehet elmondani a román tanárnőnek.
S akkor nemzetközi hálózatokat faggattunk, mármint én faggattam a fiam gépén, aki azelőtt már az én gépemen elkezdte mind a nyolc felhagyott népdalt kikeresni s mindegyiknek a minimum nyolc versszakát leírni s a rigmusát kiszámolni s ilyenek. Már a negyedik másolt oldalnál tartott, amikor elkezdtem káromkodni, hogy azért mégis mit gondol ez a magyartanárné is, hogy itt más nem megy csak népdal ebben a házban? Hát nem hiába fájt a fülem amikor nyikorgó hegedűt hallottam. Ki nem állhattam. Se táncházat se ilyesmit. (Tessék kövezni..)
Na de nem sok sikerrel jártam a magyar Goé -féle főhős kutatás dolgában, pedig már mindenféle kérdést beírtam kétféle keresőbe. Mikor beírtam, hogy balfasz magyar regényhős, kiadta többek közt Gárfildot, aki na mondjuk valamennyire összevág a Goéval, de Gárfild nem magyar. Meg nem is annyira balfasz. Nagyon tudja mit akar.
Közben elolvastam Bayer Zsolt balfasz liberális írását, s néhányat a kommentekből, s ha netán nyomdafestéket nem tűr a megjegyzésem, mea culpa, nem lehet másként rezonálni azokra a hangnemekre, de az az érzésem támadt, hogy ezek a magyarországi magyarok nem voltak eléggé seggbe baszva a kommunizmus diktátoraitól, hogy egy illiberális államról álmodnak, sőt elítélnek mindenféle liberális gondolatot, minden mi liberális nekik az égbekiáltó bűn s ezekhez hasonlók. És hogy ennyire megvetik, gyűlölik a szabad életet, gondolkodást, az emberi alapvető jogok gyakorlását, nem hittem volna. Egyik ámulatból a másikba esem, hogy mifelé halad Magyarország hatalmas és biztos léptekkel.
S akkor mondja a fiam, hogy köresemes járja, a Harisnyás Pippi a Goé magyar változata. De könyörgöm, mondom, a gugel aszondja valami svéd ez a Pippis dolog, mi köze hozzánk? Nem mindegy? De, végül is tök mindegy. Mert úgysem érdekli senkit semmi. Legyen meg a házi és kész. Ha rossz, nem baj, nagyobb baj, ha nincs meg a házi.
Tehát hattól fél tízig na nem fonóban énekeltünk, hanem nemzetközi hálózatokon csüngtünk s hol magyar népdalt, hol Pippit kerestük. Közben múltévi matek anyagot ismételtünk valami példatár szerint, noha ott voltam minden leckénél, hisz tudom, nagyon biztosan tudom, de olyan példákat kellett megoldjunk, amiket eddig nem láttam. Most sem értettünk belőle semmit, de valahogy megoldottuk. Ttam.
Hogyan lehet túlélni mindezt?
Talán a Harisnyás Pippinek mégis igaza van: „távol élve a felnőttek világától”.
Jó, ez így irodalmilag szépen hangzik, de ha valaki engem kérdez akkor: leszarva mindent.