a szűk hely miatt a szobából fotóztam |
Leadtam
már a múlt pénteken a fehér cipős szekrényt. Végül én
festettem mégis. Rám hagyták. Igaz, hogy vittem nekik előbb
festett fa mintát. Egy fényesebb fehéret és egy mattosabb,
selymesebb fehéret. Izgultam, hogy melyiket válasszák, mert az
egyik ilyen nitrós festék, fújni kell, büdös, meg utálom, a
másik víz alapú és rolóval lehet szépen kenni. Nem büdös és
hamar szárad. Szerencsémre a selymes fehéret választották, mert
az a víz alapú. De szerintem is az volt a találóbb felület, mert
a fényes felületek ma már nem divatok. És borzalmasan igényesek,
rögtön kirí rajta bármilyen egyenetlenség, hiba.
ez az előszoba felőli nézet |
Viszont
ezt mindig előre tisztázom, minden munkánál, hogy ne kérjék
számon tőlem a határidőt. Ha időre akarják, nem vállalom.
Mindig elmondom, hogy napjában öt órát dolgozom, és vannak néha
előre nem számított sürgősségeim, amit múltbeli
elkötelezettségeim miatt vállalnom kell. Szerencsémre megértőek
a klienseim. Vagy mondjam úgy, hogy megértő klienseknek dolgozom
csak? Így is érthető.
Azért
siettem pénteken átadni a fehéret, mert szombaton mérni mentünk
Kolozsvárra. Zoli bizsu boltot nyitna a Napoca utcában. Egy Pici
bolthelyiségben.
Pont
arra a napra lehűlt az idő. Mínusz hét fokban kellett volna
száguldani Kolozsvár fele. És a motromnak a termosztátja be van
ragadva valahol félúton, nem is engedi felmelegedni a motort,
amikor meleg, nem engedi lehűlni. Így aztán folyton állt le a
motor. Abban a hidegben nem bírt felmelegedni a motor. Hiába van
karton lap a hűtő előtt. Nagy részét az útnak az országúton
mentem, elkerültem a pályát, csak Szászsebes előtt mentem fel
pár kilométerre a pályára, ott annyira lehűlt a motor, hogy
pont a kijáratnál, ahol két körforgalom is van, nem bírtam
lelket verni a motorba.
ez a budiból a nézet, nyitott ajtóval és fiókkal |
Inkább
négyesben mentem, valahogy eljutottunk Kolozsvárra. És közben
esküdöztem, ha hazaérek, megnézetem egy szerelővel. Mert
bonyolult hozzájutni a termosztáthoz. Néztem ezt neten már rég,
el is ment tőle a kedvem.
Na
mindegy. Estére aztán hazaértünk szerencsésen. Értünk, mert
Ildikó is velem volt, hisz ő a projekt dizájn tervezője. Miatta
fostam egész úton, ha netán az autóm felmondja a szolgálatot,
mit kezdjek vele valami sivatag közepén? Abban a hidegben? Mert én
-ez van- megszoktam a viszontagságokat, de amíg bárki kijönne
utánunk, ott lefagyva... nem szerettem vona egy hisztérika rohamot
megtapasztalni. Mert a nők már ilyenek. Aztán egy életen át
hallani, hogy akkor ott és ott, miattam... tönkre ment az élete.
Óh
Lord! Hol vannak azok a jó tökös csajok? Aki egy férfinek a
morálját fel tudják emelni, ne csak a sárba döngölni a feszt
nyafogásukkal? Na jó, ezt nem aggatnám Ildikó nyakába, inkább
egy költői sóhaj, egy drámai, keserű gondolatvillanás ez
részemről, mint amikor általában sóhajtanak az emberek a mai
rossz időkről.
ez a nyáron beszerelt egyik tolóajtós szekrény |
Ildikó
az a fajta nő, aki mint a grófnők, különös, zöld bonbonokból
élnek, de leginkább levegőből, fényből, meditációkba burkolt
imádkozásban, és sűrű migrénjei miatt amilyen kecsesen nőies,
olyan hideg deszka, mintha kint tartott, gyalult akác lenne.
Egyszer kérdezte, mit gondolok róla, hát most meg tudtam
fogalmazni, ha majd egyszer olvassa...
Mint
férfi, én úgy szerettem volna a nőt, aki ki tudott volna
teljesedni bennem és én is benne. De világos, hogy a mai,
atomizált világban, ahol a felek önállóan, mindentől és
mindenkitől függetlenül, bizonyos, jól körülírt, közös
háztartásban akarnak élni, ez az egymásban való kiteljesülés
egyenesen nevetséges.
Én
értem ezt a feminista buzdulást, és a láthatatlan, megfoghatatlan
Isten látja foltos lelkemet, hogy mindent megteszek, hogy a nő
kövesse a saját útját, álmát az önmegvalósítás boldognak
tűnő lidércfény országába, de azt is látom, hogy ha a férfi
egyedül marad, és nagyon úgy néz ki, én mondom, megbaszta a nő
a saját életformáját úgy ahogy van.
Mert
még néhol ott van a férfi nyújtó kezének a melege, mely elég
sűrűn marad érintetlen, mely dolgot a nő incselkedve élvez, azt
hiszi a helyzet magaslatán áll, egy ideológiai, szellemi, lelki
fölényben érzi magát a nő, a férfivel szemben... de keserű
lesz az ébredés. Én mondom.
Csak
az a baj ezekkel az ébredésekkel, mint az elbaszott klímával.
Egyszer összeomlik minden, aztán messze, új generációk fogják
újra felfedezni a lelkiséget, az egymásban való kiteljesedés
csodáját. Addig szívnak és szívnak, és kábulnak és kábulnak
és nem tudják miből mibe...
Na
de hát ez az evolúció. Ugyebár.
Addig
is, míg itt ébredezik itt az emberiség -noha csak most készül
bubulni- meg kéne csinálni Zoli bizsu boltját. Sürgősen! A
tegnapra!
Valami
lila lesz. Zoli is csak pislogott ki a fejéből a lilára, én
sehogy nem értem mi a különbség a lila és magenta közt, meg
hogy melyik a halott lila és melyik az élő, Ildikó azt mondta a
különbség annyi, mint egy normális ember és egy idióta ember
közt. Csak néztem, hogy abba a pacifista légfehér fejecskéjébe
hogy szorult ennyi rasszizmus, de csak nevettem magamban, valahogy ki
kellett fejezze mekkora a különbség a lila és lila közt.
Részemről legyen magenta. De hogy ezek a piacok milyen
fantáziátlanok, hogy a negyvennyolc árnyalatú lilából egyik se
magenta! És nekem már gyomorgörcseim vannak a szín miatt, hátha
festéket sem kevernek magentára? Mert se vásznat, se linóleumot
nem lehet magentásan venni. Kész őrület!
Úgyhogy
magentában utazunk.
Na
de hogy milyen lesz az én munkarészem, hogy az a magentisztikusan
is futurista legyen? Előre gyomorgörcseim vannak. Kedden be is
indult a tisztító, önméregtelenítő folyamat bennem. Kifostam
jól magam. Mint derült égből a villámcsapás. Mert hogy máshogy
dolgozza fel ezt a lélek?
Aztán
becsúsztam a hűlésbe, mely persze sunyin lappangott bennem
napokig, irtózatos ízület fájdalmak képében.
Hajnali
négy tűz, melegvíz, uzsonna, félóra fészbukk bambulás, kihűlt
kávé társaságában, aztán iskola, haza, öt óra munka, aztán
megint iskola, és hip hopp lőn este és hétóra és teljes
kinyuvadás. A következő hajnali négyig. Se mix. Se blog. Se
Muskóczi.
Az
este mégis beültem a stúdióba. És elkezdtem szerkeszteni az
első saját zenei összeállításomat. Kár, hogy nem értek a
zenéhez. Hogy nem tudok már fizikálisan dobolni, mégis van egy
előnyöm, hogy legalább a dobban tudok gondolkodni és
megszerkesztem a saját dobképletemet. És onnan ki tudom
fejleszteni a basszust.
Az
első zenei szerkesztésem egyetlen egy akkordból áll, mely fülileg
módosul, hogy ne legyen unalmas. Nuanszilag módosul. A basszus
egyetlen egy hangon szleppel, néha egy fél hangot leenged. Az
effekt kedvéért.
Hiába...
az egyszerű, fatalista megoldásoknak vagyok és maradok a híve.