Na szóval, ezt nem tudtam kibeszélni senkivel. Azért furcsa, hogy az emberek már arra sem hajlandók, hogy valamit legalább kibeszéljünk. Legalább beszéljük meg, hogy miért nem lehet felszámolni a szegénységet, de ha mégis, azért valakiknek talán segíthetünk.
Nem fabuláltam pedig, konkrét dolgokat hoztam fel. Hogy vannak bútorjaim, amik megmaradtak innen onnan. Képeket tettem fel, felhívást írtam, hogy nézzenek szét, akiknek szükségük lenne rájuk, írjanak, valahogy eljuttatjuk tiszta ingyen. Vagy ha valakinek megtetszik egy darab, megveheti és azt a pénzt a szegényeknek adjuk. Sőt! Eladtam volt egy széket hetven lejért, az kábé 16 euró. Kérem szépen, én jól tudok lakni két pereccel és egy fél liter aludt tejjel reggelire, az öt lej. Vegyen az ember még egy fél pakk cigit, azzal tíz lej. Hét ilyen reggelit tudtunk volna finanszírozni. Hónapokig ott volt a hetven lejes hirdetés, senki nem jelentkezett, hogy tudna valakit az ismerősei közül, akinek jól jönne az a hetven lej. Nem arról van szó, hogy esetleg én nem tudtam volna odaadni azt a pénzt valakinek. Itt egy szisztémáról lett volna szó. Ez a szisztéma nem vált be. Nem vette senki komolyan. Azon túl, hogy kapott a csoport oldal egy két lájkot, senki nem továbbította a lényeget. Talán mert senki nem értette meg. Lehet, nem voltam eléggé világos. Viszont azt feltételeztem, hogy az ember ha akar a kevésből is ért. Mert mi komplikált van abban, hogy ha van egy szegény ismerősöd, annak az ügyét, akár álnéven is, hogy ne sértsed senki önérzetét kiteszed a poorbook oldalra? Iksz Lajos, ebben és ebben a hiányban szenved, ki tudna segíteni?
Így vagyok én most ezzel a mindenki pártjával. Én nagyon is megértettem a lényegét, nem kellett nekem sokat gondolkodni rajta. Hogy mit tehetek érte? Még nem tudom. De első lépésként feliratkoztam, megosztottam az oldalamon és a mai blog bejegyzésemben is érintettem. Ha majd a szervezők olyan dolgokkal fognak előállni, ami az én térségemet is érinti, beszállok a vitába. Remélem sok értelmes ember fog beszállni.