Elnézem ezt a Caesart is,
mindenkinek az jut eszébe róla, hogy nem normális. Illedelmesen ad
hangot belesült gyermetegségének. Idióta, ez kétségtelen. De ha
az emberi boldogságot kutatja a boldogtalanja (mármint a nem idióta
ember), Cézárt nézve, nem kell Indiába menni a boldogság
rejtekeibe látni. Cézár boldog és elégedett. Ha jól megnézem,
az Isten talán Cézárban teremtette meg a boldog ember prototípust.
Nem hiába van megírva,
hogy az ember megüresedvén újjászülethet. Cézár áldott, mert
üres. Borzasztó kevéssel feltelik.
Bezzeg a magamfajta,
szofisztikált ember prototípusnak, nehezebb, vagy lehetetlen,
hasonlatosan a a tevének átalmenni a tű fokán.
Avicii kereste a
boldogságot, nem volt hozzá elég a vagyona, nem találta és
feladta. Szerintem túl hamar feladta. Valakik becsapták a
boldogsággal kapcsolatban. Nem elég huszonnyolc év az élet
értelmének megtalálásához. Valószínű, hogy az emberiség nem
nyer azzal, ha nyomorra predestinált embertársain segít, viszont
valahol olvastam ezzel az Aviciivel kapcsolatban, hogy 2014-ben
80millió dolláros vagyona volt, az egyik hollywwodi házát 15,5
millióért vette. Szegény megtévelyedett gyermek, ha tudta volna
ezzel a vagyonnal mennyi mindent lehetett volna csinálni? Ha a
hollywoodi villa árát befektette volna az élet értelmének a
keresésébe, az összeget beosztotta volna egy évre, 42.465 dollár
jutott volna egy napra. Ha azt vesszük, hogy egy szegény országbeli
családnak egy egyszeri 10.000 dollár megváltja az életüket,
bármilyen infrastruktúrás kiadással, naponta két családnak
teljesen új utat, életreményt tudott volna megteremteni. A pláne
az lett volna, hogy maga, személyesen Avicii adta volna át az
összeget, naponta ezzel a két családdal kapcsolatba lépve. Olyan
emberi dolgokkal találkozott volna, ami lehetetlen, hogy ne nyitott
volna meg egy boldogság, életértelme rést. Mert most így, mi
értelme?
Néztem egy videót, egy
indiai folyó partja mint szakadozik be, az örvénylet mint szívja
magába a part szeleteket, míg a tömérdek indiai csóró fatalista
csodálattal nézi a jelenséget. Arrébb öregasszonyok, kiknek
viskói elmerültek a földdel együtt, őrjöngve jajveszékeltek.
Közben egyéb viskók alatt repedezett a föld. A temérdek tömeg,
indiai emberhez méltóan csak ott álltak, packázva a természet
szeszélyével, ahogy leomlott húsz centi, a tömegsor is hátrált
húsz centit. Azokban a fürdő papucsokban. Mintha élvezték volna
amint az örvénylő, barna víz miként mossa a partot. Mind
soványak, mint a nádszál. Miből él annyi ember? Hogy jut oda
élelem? Mit dolgozik annyi ember?
Itthon, egy partszakasznyi
helyen, falunyi biztonságos tető alatt, azon filózom, hogy a
kicknek melyik sávtartomány hozza az általam elképzelt jó kick
hangzást? Legyen vintázs, de csipkedje magát egy kicsit
elektrónikusan is.
Eszembe jut, hogy
fiatalságom általánosan elfogadott szlogen divatja az volt, hogy
szívás nekünk ilyen szar országba születni. El is hittük. Mert
ez a mentalitás volt a forradalmi. Nekünk, csóróknak nem volt más
vigaszunk. Amíg rá nem jöttem, hogy rajtam kívül, senki nem
fogja az én utamat kitaposni. És hihetetlen, de akkoriban az Amway
motivációs kazetták emeltek ki a fatalista, örvényfigyelő
állapotomból. A geci kapitalizmus útjára léptem. Olyan hibrid
formában, mert a rendes kapitalizmushoz tőke és tapasztalat kell.
Az akarat néha kevés. De nem volt mit vesztenem, így csak kapáltam
előre. Vesztettem is, de nyertem is.
Elnézem ezt az Avicii
esetet, ezeket az örvényfigyelő indiai csórókat, és nem vagyok
már annyira biztos abban, hogy szívás volt ide születni ebbe az
országba.
Nem éri meg velem,
mellettem dolgozni. Ez már egyértelmű. Beletörődök lassan, hogy
előbb-utóbb itt minden az enyészeté lesz. Azért nem is építem
a stúdiót örökre. Szétcsavarozható minden elem, eltüzelhető,
nem nagy kár, mert minden újrahasznosított anyagból van. Talán
egy indiai falu beköltözhetne ide, igaz nincs örvénylő
folyópart, de lesz itt más cifraság, ha lesz türelmük kivárni.
Most úgy vagyok itt mint
abban a régi román film sorozatban, csak saját verzióban:
“Micutul, Pruncul si Tamplaria”, azaz a kicsike, az újszülött
és az asztalosság. A “kicsike” én vagyok, az újszülött
Cézár, az asztalosság meg a régi, de ebben az új kontextusban. A
fent említett sorozat egy eastern trilogia, első filmje “A
próféta, az arany és az erdélyiek” tele komikus elemekkel,
frappáns szitukkal, híres vadnyugat versus erdélyi odabaszós. Nagy
volt amikor az erdélyi román találkozik az erdélyi magyarral a
vadnyugaton és hazai szilvapálinkát isznak. 46.ik perctől.
Meg kellett ígérjem
Cézárnak, hogy nem emelek semmit, amíg ő nem jön. Elment most
majálisozni, elment meglátogatni régi ismerőseit, abban a
faluban, ahol élt pár évet. Testvére ejnyebejnyézett, hogy nem
kéne elengedni. Én azzal érveltem, hogy pont ezért nem maradt meg
sehol huzamosan, mert a srácot rövidre fogták. Szabadon kell
hagyni. Mert idióta, de nem hülye. Jobban deszkurkálódik
(boldogul) mint mi, mert nincs szégyen érzete. Odamegy és kérdez
illedelmesen, megkér bárkit szépen és mindenki segítőkész. Már
másnap mikor idejött, elment a helyi baptista gyülekezethez.
Kapott szalonnát, tojást. Vasárnap a dévai gyülekezetbe ment,
ott egész napra ellátták. Stoppolt, gyalogolt, deszkurkálódott.
Ma is hívott, ahogy Faget-be ért. Stoppal ment. Este hívott, hogy
holnap kimennek a zöldbe. Attól félnek, hogy elcsalják. Én
mondtam Cézárnak, nem fogok a seggébe lenni egész nap, ha itt
akar élni, itt él, ha mehetnéke van, menjen.
De örömmel dolgozik.
Megcsinál bármit amire kérem. Nem számít neki, hogy burjánokat
tépeget a kertben, vagy angyalfejekről marja le a régi festéket,
mindent beleadással csinál, és öröm nézni. Minden esetre a
lakosztálya soha nem látott tisztaságban van, és örvend, hogy
megtanítottam a fürdőkazán befűtésére.
Pedig ez a gyermek sok
mindenen átment. A legrosszabb dolgokon is. Az éhezés,
megaláztatás, bántalmazás nem a legrosszabb. Mégis, teljesen
magától eljutott a baptistákhoz, megkeresztelkedett, naponta
Bibliát olvas, minden. Lehetett volna másképp. Hozzátartozói is
beláthatnák. Persze, ott a gyanú, hogy lenyúlták nyugdíját,
kihasználták, dolgoztatták, de ez nem számított volna Cézárnak,
ha emberszámba vették volna.
Nem elég önbizalomról
prédikálni, meg kell adni a lehetőséget annak kialakulni.
Rájöttem, két éve
rosszul keverek. Át kell nézzem az összes mixeimet. A lemezkiadás
elhúzódik, valószínű őszig. Fejembe vettem, hogy a folyamatot
végig viszem. Amint a mixek megvannak, belekóstolok a masterolásba,
majd a cd nyomtatásba. Ez egy ilyen pályamunka féle lesz. Két hét
múlva jön a Stonecrops, izgulok. Amatőr zenekar, de jó lenne nem
elcseszni a dolgokat. Meglátom, lehet, hogy a masterolásukat majd
elvégeztetem egy profival. Egyelőre sikerüljön felvenni a
zenekart. Ez lenne az első éles megmérettetésem. Persze “pro
bono”, azaz haveri alapon, illetve ingyenes kurzus. De jó az ilyen
lehetőség, mert ha csúfosan elsül, még nem a világ vége.
Megittunk pár sört hiába.