Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

"A szakadékot híd íveli át"



Ha jól értem a dolgokat, a mai kormányok üzenete az, hogy hamis út volt a szociális beállítottságú gazdálkodás. Tévút volt azt hinni, hogy az ember egy életen át dolgozva és adózva egy nyugodalmas, gond nélküli nyugdíjra számíthat, orvosi és ezekhez hasonló ellátásokkal. Most nem azért, hogy okoskodjak, de mióta látom én ezt és mind mondom? Mindig azt mondtam, hogy én nem fogok nyugdíjt kapni. Mondták nekem, hogy dehogynem, csak paranoiás vagy. Biztos paranoiás vagyok, mert vannak nekem még másféle „látomásaim”, amiket nem tudok leírni. Annyit még le írok, hogy mifelénk egy pár éve nem javították az utakat. Néha hallok ilyeneket, hogy ideje lenne az utakat megjavítani. Én meg azt mondom viccesen komolyan, hogy ez az út, olyan amilyen, ez visz minket a kőolaj utáni időszakba. Ezek az utak lesznek benőve mindenféle növényzetekkel. Néznek nagyot. Én meg mosolygok. Ja, csak vicc volt, gondolják.
Én nem is tudom. Érdemes még ezen mérgelődni? Nem e kéne tovább lépni rajta? De hogyan? Mert a kormányok nem mondják azt, hogy emberek vége, rendezzétek magatokat, ahogy tudjátok, mi levesszük a kezeinket a szociális dolgokról. Nem mondják. Azt mondják, és igyekeznek azt úgy mondani, hogy az ember rettenetesen szarul érezze magát, sőt hibásnak a kialakult helyzetek miatt, hogy az előző kormányok szúrták el a dolgokat amikor támogatták a polgárok szociális álmaikat a nyugdíjakról s ilyesmikről. Lehet. Nem tartom kizártnak.
Nézzük az alábbi példát. A srácot magam mellé vettem ezelőtt tizenöt évvel. Tizenöt év alatt kapott egy házrészt, és sok egyebet azon a címen, hogy mivel együtt dolgozunk, rendre ledolgozza. Volt amikor ez a tartózása esett vagy csökkent. Aztán az idők folyamán a pénznemek és az értékek egyre változtak. Végül megállapodtunk abban, hogy hány napot kell ledolgozzon az adóssága fejében. Nevezhetjük ezt akár egy fajta szociális modellnek. Mert bízott egy rendszerben és én is bíztam egy rendszerben, amit közösen alakítottunk ki. Persze aztán változott egyet a társadalom. Az emberek elkezdték megszegni fogadalmaikat, mert minden ember, nem számított, hogy politikus, pap vagy éppen pék vagy asztalos, buszsofőr elkezdték mellőzni az adott szavakat, semmisnek nyilvánítani a szóbeli egyezségeket. Elég gyorsan átalakultunk. A hazugság nagyon hamar elterjedt. Egy adott pillanatban az volt az érzése az embernek, hogy az érvényesülés a hazugság és nem az adott szó. S akkor minden a feje tetejére állt.
Ez a megbolydulás nem volt egyikünk számításában sem. Szembesültünk azzal, hogy bármennyit erőlködünk, ezt a megmaradt száz napot ledolgozni nem akar sikerülni. Persze ennek van egy olyan vetülete, hogy a srác teljesen beazonosult a társadalommal, mely tárt karokkal fogadta a hazugsággal tele életmódot. Felzárkózott. Az én modellem már nem volt számára életképes. Nem volt elég. Lelki alkata meg nem volt annyira erős, hogy maradjon a lényegnél, hogy együtt többre megyünk, mint külön külön. Helyzet állt be. Én láttam, hogy ez a helyzet nem fog jóra fordulni többet. Mindketten elvesztettünk egy szitut. A srác a biztos jövőjét, én az adósságát felém.
Én ezt áthúztam a listán. Elment. Leégett. Nincs. A veszteség sajnos nem az én oldalamon van. A srácnál van a veszteség. Mert nyugodtan megöregedhetett volna a műhelyem mellett. Ezt a fajta befektetését eldobta magától. De nem ez a lényeg most. A lényeg az, hogy felfedeztem a játszma végét. Hogy hiába kezdünk el itt aprópénzezni, hogy ki a hibás ebben a nagy átalakulásban, szerintem nem is érdemes ezen gondolkodni. Lépni kell. Én léptem. Lemondással járó lépés volt, de meg vagyok győződve arról, hogy helyes lépés volt. Mert ha egy rendszerben nincs valós pénz és érték, hiába írogatjuk füzetekbe az adósságainkat.
Mit akarok én mondani? Lássák be a kormányok, hogy a játszmáknak vége és ne kezdjenek el magyarázkodni és hibákat felróni, meg megalázni az idősebb lakosságot, mindenféle intézkedésekkel fenyegetőzve. Vegyen egy plajbászt és húzza szépen át a lakosság adósságait. Tegye ezt akkor, ha minden áron tiszta lappal akar indulni, ahogy mondja magáról. Tegye azt, mint én. Engedje szabadon az embert, ha már nem tud róla gondoskodni, de akkor törölje el az adósságait, ami végül is egy olyan virtuális szám, mely nincs és nem lesz meg soha, mert nem létezik csak a füzetekben.
Én nem értek ezekhez a globális dolgokhoz. Én csak azért hoztam fel az én példámat, mert biztos vagyok abban, hogy ezeket nagyban is el lehet kezdeni. És ha ezekben az „őszinte” kormányokban van egy kis ecet az ereikben, akkor az ilyen plajbász vonásokkal nemcsak a visszaéléses adósságokat törölnék el, hanem a csóreszeknek is az adósságait.
Abban is biztos vagyok, hogy ez a gondolatom sem lesz több, mint egy szombat esti száradafa márkájú írás. Nem is kell többnek lennie. Egy dolog azonban visszafordíthatatlanul elindult. És ezek az új dolgok igenis kiolvashatók a blogokból. Ma már másabban nézünk a holnap elé, mint a tegnap. Egy hét leforgása alatt nem észlelhető ez a változás, de ha valaki két éven át rendszeresen blogokat olvas, észreveszi a változásokat. Talán most kezdem megérteni, hogy az emberiség miért nem lázad? Nem lázad, mert az emberiség nagyobb része már lemondott arról, hogy helyrehozhatók a dolgok, inkább keresik az alternatív megoldásokat. Ha nincsenek jelenleg kézzel fogható alternatívák, esküszöm, hogy megtaláljuk azokat. Az élet nem vár utánunk. Menjünk mi is tovább.