Zongora hangszedő múzeum

Olvasás közben meghallgatandó:  zongorül sztringzekre egy lopott délután...

home made zongora hangszedők
múzeumi felvételek...

Imre kütyülései eszembe juttatták ezt a zongora hangszedős akciómat valamikor a nyolcvanas években. Mivel sokat hangszereltem, illetve szerettem volna hangszerelni, ilyen Edisonos időket éltem, mikor az integrált áramkör csak beavatottak számára volt elérhető, az ószeren is inkább használtan lehetett venni audiós icéket asszem valami 741-eseket vadásztam, előfokokba, előerősítőkbe, színezőkbe. Gitár tórzitókba.
Született egy ilyen gondolat, miszerint a feleségemnek illegálisan udvaroltam, hogy jó lenne egy délután két óra alatt, mikor a szülők nincsenek otthon, felvenni a feldolgozott számjaink zongora részeit.
A mikrofon nem volt jó ötlet, meg nem volt jó mikrofonunk.
Volt olyan, hogy pince zenekarokhoz bejártam s jól esett, ha beengedtek s a kultúra világöröksége címen szívesen javítottam nekik ingyen ezt azt. Egyik esetben egy gitár hangszedőt tekercseltem újra. Akkor láttam bele ebbe a dologba.
Egyik ószeri portyázásommal egy öregnél láttam ilyen régi telefon hallgatókat. Abban az időben a fejhallgató mocskos kapitalista lelemény volt, ilyen kiszuperált telefon hallgatókból és gyári zajvédőkből kombináltuk össze a fejhallgatókat. Jó áron vettem meg azokat a füleseket, az öreg bevallása szerint nem mindegyik volt jó. Nem mondtam neki mire kell nekem. A tekercsek és a mágnesek kellettek nekem. Nem kis munka volt kitalálnom, hogyan fogom fel a hangszedővé alakított tekercseket s mágneseket, úgy, hogy seperc alatt betegyem a zongorába és seperc alatt kiszedjem.
Éjszakákat dolgoztam a zongora hangszedő rendszeren. Nem volt digitális műszer, se jutubos szájbarágós, de még írott irodalom se, még legalább egy ember se, akitől tanácsot kérhettem volna, nemhogy fórumok.
Ilyen SWAT-os menetben beraktuk a hangszedőket a zongorába, a feleségem snurban legyúrt hét nyolc zongorajátékot, felvettem ilyen kőkorszaki orsós magnóra s ilyen SWAT-os menetben kiszedtem a hangszedőket, s iszkiri míg nem jön az osztályellenség.
Aztán ilyen fapados kölcsön szintiről egy délután melléraktunk basszust meg vonósokat.
Akkor meg voltunk győződve, hogy ez csak a kezdet. A pilot akció. Hogy innen már csak felfelé ível a pálya.
De nem.
A szalag előkerült, az utolsókat rugó orsós magnóról még épp, hogy bejátszottam az anyagot mp3-ra, így mentvén meg a zenei anyagot.
A visszhangot már nem tudtam úgy keverni ahogy szerettem volna, egy arrébb szerelt magnófej olvasta késéssel a jelet, az utókeverést levegőben összeforrasztott potméterekből kevertem, nem keverőasztalból. Se színezés, se semmi nincs benne. Line az egész, ahogy a fej olvasta.
Ezekben a kondíciókban ezek a darabok Master piece-k.
Mi más ez, ha nem történelem és múzeum?
Aztán a zongora úgy került mégis hozzánk (sűrű kitagadások után) húsz év után, hogy eladhatatlanná vált, valami végzetes hibája van állítólag, de majd utána nézek. S akkor nem volt ki lomtalanítsa, én meg bevállaltam.
Ilyen voltam mindig: lomtalanító, tákoló.
De ezen ha élek még változtatni szeretnék...
Mert már kinéztem egy szintétizátort is. Azóta ugrott a tudomány. Vannak már zongora billentyűs szintik, dinamikus érzékenységgel, tele vonós, fuvós utánzatokkal, és megközelíthető áron...
Ígérem meg fogok állni. Csak egy 18 sávos hangkártyát veszek még és egy dob miki szettet.
Aztán megállok...
Bónusz trekk: El Saddaj

JÓ az űrlény

Jó, a gonoszt értem.
Élni akar. Ezért tolong, tehénkedik, ellehetetlenít, hazudik, öl, csal.
De a jó? Az honnan ered?
Hiába nézzük a természetet, hogy cuki fák, növények, állatok, azok mind élni akarnak.
Mikor elültettem a málna, szeder s egres bokrot, tavaszra szépen ki is hajtottak. Hallelúja, zengett lelkemben a dicshimnusz. De történt, hogy mással lettem elfoglalva, mire észbe kaptam, a gyom túlnőtt a kis hajtásokon, nem kaptak fényt, kiszáradtak. Esélyük sem volt hajtásaikat gyarapítani.
Mikor látunk egy cuki fát, ahogy lengedezik szép ágaival, méltóságteljesen suhog a világba s énekli: jó nagy fa vagyok s még nagyobb leszek, alant az orgonabokor hiába nyújtja nyakát, tekintget jobbra balra, az árnyékban nem tud fejlődni. Előbb utóbb elpusztul. A fa cukiságból megölte.
A macska is énekes madárra szakosodik, megunván az egeret. A veréb csicseregve kapja el röptében a legyet.
Így a másik asztalos is azt szeretné, hogy szűnjek meg létezni, csak neki legyen munkája, piaci jelenlétemmel rontom az árképzést. Egyébként templomba járó, nemzeti érzületű jó magyar.
A jónak vannak ilyen beütései, hogy éljen más is. Adjunk fényt az elnyomottnak is. Álljunk egy picit félre, hogy neki is jusson. Osszuk meg vele amink van.
És ez a jó attól sem retten vissza, hogy látja, tudja: egy nap ez a kisegített, támogatott, egy nap akkorára nőhet, hogy cukiságból, élni vágyásból elsepri őt: a jót.
A földi élet szimbiózisa: ahol léttér jön létre, ott élet is lesz. Ahova az ember ültet, oda élősködők jönnek. Ahol a jó szándék felüti fejét, jönnek a cuki gonoszok. Akik élni akarnak bármi áron. Ezért talpraesetten, sietnek nem sokat teketóriázva élni. A jó ember meg mint a jól betrágyázott talaj, az édes vérű énekesmadár, eledelül, lehetőségnek szolgálnak.
Az értelem azt mondja, hogy menj tanuld ki az élet fortélyait. Keménynek kell lenned, az élet nehéz. Igen, néha tehénkedni kell. Meg csalni, hazudni. Néha ölni. Jó, nem késsel, hanem lélekkel. Vesd be a lelki veaponokat is. Zsarolj, járass le másokat. De légy mindig mosolygós. Az emberek megtévednek a mosolyodtól. A jóval szemben a legjobb harcmodor: önnön hiányosságával öld meg: nem ütne vissza semmiért, inkább tovább áll sértődötten. Sértsd meg. Bánatosan elkullog. Ilyen a harc. Bamba őz, ha ezt nem érti.
Mert ugye, honnan a jó? Nem hülye a jó. Néha értelmesebb a gonosznál, mégis, honnan benne a jóság? Tudja miként kéne élni ebben a világban, mégsem él úgy? Ha isten is úgy teremtette a világot, hogy az élőlények egymást felfalva éljenek, miért áll ennek a törvénynek ellent? Miért akar minduntalan isteni törvényt szegni? A teremtésnek más irányt adni?
A gonosz látván a jó csökönyösségét, hogy képes a saját kárára jót tenni, kitalál egy szép mesét a feltámadásról, istenről s a jóságról, hogy legyen a jónak min egész életében rágódjon, s egye a fene a lelkiismeretét, hogy jóságában nem tud elég jó lenni. Hogy önnön súlyával lehessen leteperni s végezni vele.
Mert hogyha én félreteszem a világ összes összezagyvált vallásait, kitalált isteneivel, bálványaival együtt, a jóság az mindenképpen egy természet ellenes, egy más világból bepottyant ALIEN.