Szívorvosnál voltunk. Kolozsváron.
Mondtam a páromnak, hogy mintha felülről
látnám a rendszert. Az utakon a sok autó megy egy törvényszerűség
szerint, jó autók, a forgalomra figyelő vezetők, szépen sorban,
nyüzsögnek mint a hangyák. Aztán az egyik épületben ezt a
részét, a másik épületben, meg a másik részét boncolják az
életnek.
Most éppen a szívemről történik a
tanakodás, kutakodás. Az enyémről. A mittomhányadik milliárdadik
embernek most éppen a szüét vizsgálják.
Hogy azért milyen szánalmas és egyben
komikus ez az élet.
Mi ez a nézés? Képeden a halál, Fejed fölött a kasza csillog, Holott még sok dolgod van... (rigmushagyó haiku) |
Valahonnan sejtettem, hogy nem kóser a
motor, mert nálam eleve sem volt kóser semmise. Már ahogy írta a
doktornő a szülői örökségeket: szív, cukor, elhízás, úgy
jegyezte, mintha azt mondta volna: “Jövel Uram!”, azaz:
“Hallelújah!” Eszembe jutott egy szociális nevelő, mikor egy
gyermekotthon főnöke jött, azzal fogadta, hogy: “Atyám! Még
nyolc gyermeket hoztak be!” És úgy mosolygott, mintha maga a
megdicsőült Jézust látta volna szemeivel. Éljen az árvaság...
(na persze, ilyen cinizmus csakis frusztrált tőlem telik ki...).
Mit tegyek? A fíling, az fíling...
Előzménye a kivizsgálásnak az volt,
hogy az orvos néni frankón nekem esett, hogy akarok fogyni, vagy
nem, mert ha nem, nincs is értelme kivizsgálni engem. Ok, persze,
ez minden vágyam, hisz már kenyeret, cukrot rég elhagytam, eszek
csak mert muszáj. Nem úgy van az, hanem elküld egy
nutricionistához és az majd megmondja. Jó, de előbb nézze meg a
motort.
Megnézte a motort a képernyőn, oldalba
szurkált azzal a nézőjével és áradozott, hogy mennyi zsír,
tele zsírral minden. Nagyobbodik a szívem, nagy a vérnyomásom...
a többit csak a feleségem tudja értelmezni. A lényeg, a
fáradságom eredete nem lelkes, hanem zsíros. Van egy zsíros
parókiájú kliensem, mondta a telefonba a nutricionistának. Le
kell fogyjon, me ha nem meghalhat.
Ha valaki előbb kérdezett volna engem,
ezt én is megmondtam volna. Nem is rejtettem ezt véka alá. Gépek
nélkül is megmondtam volna. És asszem mondtam is.
Nutricionistához bejelentkezni majd csak
október vége felé fogok, addig kértem haladékot, hogy magam is
utána nézzek, mert azt már most meg tudom mondani, mitől
fogyhatnék, de ahhoz előbb űrhajóba kell szállnom.
A lényeg, volt jó bő öt órám, a
városban kóricálni, egymagamban, átgondolni az életemet. Mi a
fontos, mi nem? Muszáj lesz szelektálnom a dolgaim közt. El kell
határozzam magam, mivel foglalkozzak és mivel nem. Közben vettem
két James Last eredeti CD lemezt, és két románra fordított
Bohumil Hrabal könyvet. Csak úgy elgondoltam, hogy talán a
stúdiózást letudhatnám a listáról, azzal se terheljem az agyam,
lelkem. Hazafelé hallgattam az autóban (Örömömre az új autómban
jó a hifi) az eredeti 1967-es James Last felvételeit, igaz 1997-ben
digitálisan maszterolva (a keverés még eredeti, analóg), és nem
tudtam betelni vele. Azok a vonósok, rezek! Azok a rezek úgy
szólnak, hogy befosik tőle az ember... És a feleségem valamit
mondott, hogy talán valamikor nekifog újra zongorázni. Na, ezt
alig hittem el, hogy hallottam, csak annyit mondtam, hogy
restaurálom és felhangolom a zongorát. De tényleg.
Úgyhogy a stúdió semmiképp nem mehet
le a listáról.
Böngészve a könyvüzletben, megnéztem
a gyermekirodalom kínálatot, csakhogy lássam, van e hely a
Muskóczinak ott? Hát, nem dobódtam fel. Annyira trendi ott minden,
hogy nem látom ott a Muskóczit. Noha elkezdtem a SCRIBUS
könyvszerkesztőt tanulmányozni, hogy elkészítsem a saját
Muskóczis füzetemet, házi nyomtatásban, mert vettem volt egy
Epson színes nyomtatót, ilyen festékes tartályokkal, állítólag
több ezres oldal nyomtatást kibír, akkor azt hittem a karikatúrák
berobbannak Kolozsváron és sorozatban fog kelleni nyomtatni őket,
de egy szálat nem adtak el, minnyá fél éve. Ez most azt jelenti,
hogy nagyon szar, vagy megint ugyanaz a probléma, hogy nem vagyok a
megfelelő korában a Földnek. Azt mondtam, sebaj, nyomtatok pár
házi nyomású könyvet, mint valamikor Kós Károly kezdte.
Nos, nyomtattam egy próba oldalt, mert
akartam látni, hogy jön ki, még tanulom a szerkesztést, a
feleségem elolvasta és kacagott rajta, azt mondta, hogy ha meglesz,
elolvassa az első könyvemet. Nosza, ez hatalmas löketet adott,
mert eddig nemigen voltam próféta a saját hazámban, de igaz, ami
igaz, én sem osztottam a tehetséget itthon papír formájában. Na,
azt mondtam, az úgy illik, hogy az ember hagyjon örökségbe
legalább egy írott formáját a gondolatainak.
Úgyhogy, se a Muskóczi, sem az írás,
rajzolás nem mehet le a listáról.
A dolog még úgyse, mert dolog az sok
van.
Éppen most fejeztem be Katit, nem győzik
hálálkodni, és várnak még vagy öten, hatan, hogy ők is
áradozzanak állítólag.
Egyszerűen nincs időm meghalni.
A zsíros parókiából kéne valahogy a
zsír egy részét elolvasztani, aztán hátha a parókia is tisztább
lesz tőle. Egy darabig legalább...
A gázkazánt takartam el a két ajtóval |
Az elmaradt szekrényke, és a csövek eltakarása. |
A pince klub hely kialakítása |