Zsíros parókia


Szívorvosnál voltunk. Kolozsváron.
Mondtam a páromnak, hogy mintha felülről látnám a rendszert. Az utakon a sok autó megy egy törvényszerűség szerint, jó autók, a forgalomra figyelő vezetők, szépen sorban, nyüzsögnek mint a hangyák. Aztán az egyik épületben ezt a részét, a másik épületben, meg a másik részét boncolják az életnek.
Most éppen a szívemről történik a tanakodás, kutakodás. Az enyémről. A mittomhányadik milliárdadik embernek most éppen a szüét vizsgálják.
Hogy azért milyen szánalmas és egyben komikus ez az élet.
Mi ez a nézés?
Képeden a halál,
Fejed fölött a kasza csillog,
Holott még sok dolgod van...
(rigmushagyó haiku)
Valahonnan sejtettem, hogy nem kóser a motor, mert nálam eleve sem volt kóser semmise. Már ahogy írta a doktornő a szülői örökségeket: szív, cukor, elhízás, úgy jegyezte, mintha azt mondta volna: “Jövel Uram!”, azaz: “Hallelújah!” Eszembe jutott egy szociális nevelő, mikor egy gyermekotthon főnöke jött, azzal fogadta, hogy: “Atyám! Még nyolc gyermeket hoztak be!” És úgy mosolygott, mintha maga a megdicsőült Jézust látta volna szemeivel. Éljen az árvaság... (na persze, ilyen cinizmus csakis frusztrált tőlem telik ki...). Mit tegyek? A fíling, az fíling...
Előzménye a kivizsgálásnak az volt, hogy az orvos néni frankón nekem esett, hogy akarok fogyni, vagy nem, mert ha nem, nincs is értelme kivizsgálni engem. Ok, persze, ez minden vágyam, hisz már kenyeret, cukrot rég elhagytam, eszek csak mert muszáj. Nem úgy van az, hanem elküld egy nutricionistához és az majd megmondja. Jó, de előbb nézze meg a motort.
Megnézte a motort a képernyőn, oldalba szurkált azzal a nézőjével és áradozott, hogy mennyi zsír, tele zsírral minden. Nagyobbodik a szívem, nagy a vérnyomásom... a többit csak a feleségem tudja értelmezni. A lényeg, a fáradságom eredete nem lelkes, hanem zsíros. Van egy zsíros parókiájú kliensem, mondta a telefonba a nutricionistának. Le kell fogyjon, me ha nem meghalhat.
Ha valaki előbb kérdezett volna engem, ezt én is megmondtam volna. Nem is rejtettem ezt véka alá. Gépek nélkül is megmondtam volna. És asszem mondtam is.


Nutricionistához bejelentkezni majd csak október vége felé fogok, addig kértem haladékot, hogy magam is utána nézzek, mert azt már most meg tudom mondani, mitől fogyhatnék, de ahhoz előbb űrhajóba kell szállnom.


A lényeg, volt jó bő öt órám, a városban kóricálni, egymagamban, átgondolni az életemet. Mi a fontos, mi nem? Muszáj lesz szelektálnom a dolgaim közt. El kell határozzam magam, mivel foglalkozzak és mivel nem. Közben vettem két James Last eredeti CD lemezt, és két románra fordított Bohumil Hrabal könyvet. Csak úgy elgondoltam, hogy talán a stúdiózást letudhatnám a listáról, azzal se terheljem az agyam, lelkem. Hazafelé hallgattam az autóban (Örömömre az új autómban jó a hifi) az eredeti 1967-es James Last felvételeit, igaz 1997-ben digitálisan maszterolva (a keverés még eredeti, analóg), és nem tudtam betelni vele. Azok a vonósok, rezek! Azok a rezek úgy szólnak, hogy befosik tőle az ember... És a feleségem valamit mondott, hogy talán valamikor nekifog újra zongorázni. Na, ezt alig hittem el, hogy hallottam, csak annyit mondtam, hogy restaurálom és felhangolom a zongorát. De tényleg.
Úgyhogy a stúdió semmiképp nem mehet le a listáról.
Böngészve a könyvüzletben, megnéztem a gyermekirodalom kínálatot, csakhogy lássam, van e hely a Muskóczinak ott? Hát, nem dobódtam fel. Annyira trendi ott minden, hogy nem látom ott a Muskóczit. Noha elkezdtem a SCRIBUS könyvszerkesztőt tanulmányozni, hogy elkészítsem a saját Muskóczis füzetemet, házi nyomtatásban, mert vettem volt egy Epson színes nyomtatót, ilyen festékes tartályokkal, állítólag több ezres oldal nyomtatást kibír, akkor azt hittem a karikatúrák berobbannak Kolozsváron és sorozatban fog kelleni nyomtatni őket, de egy szálat nem adtak el, minnyá fél éve. Ez most azt jelenti, hogy nagyon szar, vagy megint ugyanaz a probléma, hogy nem vagyok a megfelelő korában a Földnek. Azt mondtam, sebaj, nyomtatok pár házi nyomású könyvet, mint valamikor Kós Károly kezdte.
Nos, nyomtattam egy próba oldalt, mert akartam látni, hogy jön ki, még tanulom a szerkesztést, a feleségem elolvasta és kacagott rajta, azt mondta, hogy ha meglesz, elolvassa az első könyvemet. Nosza, ez hatalmas löketet adott, mert eddig nemigen voltam próféta a saját hazámban, de igaz, ami igaz, én sem osztottam a tehetséget itthon papír formájában. Na, azt mondtam, az úgy illik, hogy az ember hagyjon örökségbe legalább egy írott formáját a gondolatainak.
Úgyhogy, se a Muskóczi, sem az írás, rajzolás nem mehet le a listáról.
A dolog még úgyse, mert dolog az sok van.
Éppen most fejeztem be Katit, nem győzik hálálkodni, és várnak még vagy öten, hatan, hogy ők is áradozzanak állítólag.
Egyszerűen nincs időm meghalni.
A zsíros parókiából kéne valahogy a zsír egy részét elolvasztani, aztán hátha a parókia is tisztább lesz tőle. Egy darabig legalább...
A gázkazánt takartam el
a két ajtóval

Az elmaradt szekrényke,
és a csövek eltakarása.

A pince klub hely kialakítása