A soul generátor


Hogy miket ki nem spekulálok.
A kolozsvári migráns mintiai radikalizálódása.
Ahogy színekben ki lehet fejezni az évszakokat, egy bites, szűk látókörű verziómban: a tél a fehér, a tavasz a zöld, a nyár a sárga, az ősz a barna, és egy pár szóban ki lehetne fejezni az élet stációimat, akkor ez a mostani állapotom: a halálra berendezkedni állapot. Szürke. Feketébe hajló szürke. (és itt elnyomtam egy szemtelen muslicát a képernyőmön)
Szimpla számtani művelettel, inkább a kábé per sacc pontossági igénnyel, kiszámoltam az élethez való további reményeimet. Kábé negyvenöt voltam, amikor éreztem, hogy valami nincs rendben, de sűrű önlelkesítő bullsittozásokkal tunningoltam magam. Fűszerezve energia italokkal. Naponta kettőt. Három kávé mellé. Na jó, ezt már negyventől űzöm. Mert nem a hajnali kelésekkel volt bajom, sem a lefekvésekkel, hanem a jövőbe tekintő víziókkal, és az egyre reszkető térdekkel. Nem akartam tudomást szerezni arról, hogy minduntig nem lehet napi tizenkétórázni. Húsz évig napi tizenkettő, se vígkend, se szabaccság. Aztán leszűkíteni a napi tízre már némi lélekösmereti zavaraim támadtak, miről beszéljek most, amikor sikeres napnak tartom az ötórás munkamenetet? Olyan hét év alatt lezüllöttem a napi öt, de inkább négy munka órára. Borzasztó. Igaz már nem élek csak két kávéval, cukrot, energiát száműztem jó két éve.
Persze, minden hozzájárult elszomorodásomhoz, de főleg ez, hogy az életemet meghatározó munkámat már nem tudom úgy űzni. Ez a mai tézisem. A legújabb kánon, amivel szembe kell nézzek.
Paradigma (asse tudom mit jelent, de dögösen hangzik) váltást kell végezzek. Sűrű fenghsúj kell hozzá, mert hit kevés van már. Mi a fenét lehet jobban hinni abban, hogy az ember a halál elé néz? Nem obszesszíve, hanem realetice. Nem mondom, vannak még olyan esetek, amikor az ember ötven évesen rém szarul van, aztán jön a paradigma, és hetven évesen jobban érzi magát, mint ötvenen. De az ilyen csodákban mindig ott van, hogy addig kurvázott, ivott, cigizett, amitől tönkre ment, aztán abba hagyta és helyre jött. Na de én se nem kurva, se nem cigi, se nem pia, mégis tönkre mentem. Valószínű éppen ezért rám nem érvényes az amnesztia. Viszont így kell nekem, ha packáztam a nincstelenséggel és dolgoztam mint egy rab. Mert igen, a saját szenvedélyem, a munka tett tönkre. Hisz nemcsak zenészek halnak meg ötvenöt évesen, hanem asztalosok is. Sőt, negyvenkilenc éves medikus is. Meg az ötvenet se elérő Piroska, ki maga volt a Jézus jobb keze és a viruló kertek arany keze.
Így persze, mondhatnám, túl az ötvenkettőn, se medikusként, se arany kezűként, még élek. Mégis csak többre hivatott az asztalos. Na de attól az aggódást nem ér lelankasztani, mert még sok bútor van aprítani való, meg az se szép, ha az ember úgy hal ki, hogy nem elég, hogy Jézusnak sem tud megadni mindent, de még a földi maradványok felé se rendezni az utolsó centig, az mégiscsak embertelen. Habár több ember is magával vitte a sírba a titkait. Mitől lennék én több? Ez is igaz.
Ebben a halálközeli élmény kavalkádban azt találtam ki, mert a nap kelésével és nyugtával rájöttem egy két emberes természetemre, hogy ha néha megterhelem a lelkemet ilyen rövidtávú súlyokkal, valami regenerálódik bennem és munkára serkent. És addig van baj, amíg elindulok. Azt hiszem az öregedésnek ez a nyitja, hogy az ember (öreg) nehezen vagy egyáltalán nem indul el, mert mindene fáj és tudja mivel jár. Ezt az indulást hivatott begerjeszteni a lélek zaja. Viszont a lelket is nehéz gerjeszteni. Rájöttem, hogy a lélek (főleg a jézusi) csak a bűnből ért. El kell juttatni a lelket a bűn felismeréséig. Onnan már könnyebb zengetni. Ehhez mi sem kell több, mint négy-öt órát a stúdióban töltekezni és bitang jól érezni magam. Új tónusokat keresni, és felfedezni. És azokat párosítani, együtt megszólaltatni. Bűn jó.
Aztán egyszer csak felállni és érezni amint a bűn fíling csak úgy átjárja az ember lelkes zónáit. Hogy jó, jó, vasárnap van, de alkut kötöttem lelkes önmagammal, hogy ha napi négy óra, akkor szombaton is, vasárnap is. Jó, hogy vasárnap, lehet, hogy lehetnék engedékenyebb magammal, de azért mégescsak.
És akkor mindenféle lelket nyomorító trükkel este fél hétkor lementem a műhelybe, honnan aztán fél kilenckor, bár féllel, de győzelemmel jöttem fel.
Ez a soul generátor.