El is menjek, ne is menjek?

A cserkészek szokták játszani ezt. Körbeállnak, és különböző hangleejtéssel és ritmussal variálva ismétlik az alábbi mondókát:
Itt egy balta, ott egy fűrész, el is menjek, ne is menjek, az erdőbe fát vágni?”
Sokszor eljátsszák, mégsem unalmas, mert mindig más vezeti le és mindegyik újabb előadási ötlettel áll elő.
Az este én is ezt játszottam magamban. Megírtam a tegnapi bejegyzésemet és elkezdtem gondolkodni, hogy itt egy gondolat, ott az írás, kitegyem is ne is tegyem az írást a blogomra?
Azt hiszem kezdek bölcs és belátó lenni. Azt mondtam, aludjak egyet rá, holnap átgondolom. Mára aludtam egyet és átgondoltam. Nem tettem ki az írást a blogomra. Mert mára lehiggadtam. Ma már másképp látom a tegnapi dolgokat. Ma már pozitívabb vagyok. Ma már nem látom olyan sötétnek, mint a tegnap. És ha még alszok egyet rá, holnapra már nem is találom megemlítésre méltónak. Ki tudja, talán ha ezzel a bölcsességgel kezeltem volna a blogomat, talán egyik írásom sem lenne publikus.
Eltelt egy hónap, mióta van áramom. Saját szerződésű áramom van. Annyi év után. Elgondoltam azon bejegyzéseimet, amik az áramról és viszontagságairól szóltak. Hogy talán nem is volt annyira érdekes vagy fontos, amint láttam vagy leírtam. Talán ha aludtam volna egyet rájuk?
Így lecsendesedve és megnyugodva az első hónap áram után, mit látnak szemeim? A tehenész kéményt épít. Magának építtet egy kéményt. Eddig egy vascső állt ki a tetőből, most látom egy szép nagy kéményt építtet. Tudom ezt nagyon, mert figyelgettem ezt a vascső kéményét elég sok ideig. Különösen télen. De nyáron is. De a tél volt az az időszak, amikor a kéménynek nagyon jó lett volna füstölnie. Mert minden nem füstös napot keményen felszámoltak nekem az áramot bérbeadók. És nem vették számba az én kéményes jelentéseimet, hogy az én úgynevezett magas villanyszámlám nagyon összefügg a kémény nem füstölésével. Mert egy az hogy enigmatikus módon megnőtt a nemfüstölős napokon az én villanyszámlám, de a hatalmas villanyfogyasztásra azt vágták hozzám, hogy ne beszéljek, mert aki ennyi villanyt fogyaszt a műhelyében, az sok pénzt termelhet. Én meg számoltam a ledes égők fogyasztásait és igen meggondoltam, hogy hova kellett kétwattos vagy háromwattos ledes égő.
Aztán hogy bevezették az én áramomat, nem telt el egy teljes hónap, és látom a vascső helyébe szép téglakéményt építenek. Ahogy a nagykönyv írja. Rájöttem, hogy valószínű a hiba bennem volt. Vagy nem voltam elég pozitív, vagy nem voltam eléggé paranoiás. Mert azt a vascsövet hiába néztem reggel és este, mert azon ha akarták sem jött volna ki füst, mert el volt dugulva, nem volt jó. Rájöttek. Hogy most van e ennek valamiféle összefüggése az én áramszerelésemmel, nem tudom. Ha alszok rá egyet, talán nincs. Holnapra elmúlik. Holnapra csak annyi maradna, hogy dejó a tehenész kéményt épített magának. De pozitív. De szép.
Csak arra lennék kíváncsi, hogy kinek jutott eszébe, hogy a kémény rossz? És hogy jöttek erre rá? És ha rájöttek, akkor emlékeznek e még arra, hogy a tehenész kéményét sajnálom már öt éve? De hát illik ezt a témát feszegetni annak, akinek a kémény miatt eladósodtam? És még két évet kell dolgozzak, hogy ledolgozzam? Nem illik. Sőt. Ha aludnék egyet rá, holnap ki sem tenném a blogomra.
Ma olyan vagyok mint a rossz diák aki megígéri, hogy holnaptól tanulni fog, na holnaptól én is aludni fogok egyet rá. Ma, nem. És ma azt is kiteszem, amire a tegnap azt mondtam, hogy alszom rá egyet.

Ketten, hárman...

Az ember asziszi öregszik és nem lát újat a nap alatt. Biza én ma láttam újat a nap alatt. Legalábbis számomra újat. Mert ott volt, ott van, de én csak most vettem észre. Látni láttam, de tod hogy mondják, senki sem próféta a saját hazájában.
Nehezen akadok ki, de ma este kiakadtam. Életemben először gondoltam bele, hogy nehéz élete lehet az igazgató bácsinak. Most így visszagondolva, emlékszem egy feliratra, nagyba ki volt írva, pontosan nem emlékszem, de valami ilyen volt, hogy „welcome to Jail”. Most ez a felirat nem volt ott, most valami karácsonyi felirat volt a Jailos felirat helyett. Ez pirossal, amíg a jailos feketével volt. Tudom, mert ahányszor elmentem az ajtók előtt ez a welcome to jailt mindig elolvastam. Tapadós volt meg furcsa. Egy iskola dísztermében a falon nagyban kiírva, hogy welcome to jail. Furcsa volt nekem, mert egyrészt úgy ismertem az igazgatót, aki nem éppen vette jó néven az ilyen dolgokat, meg valahogy egyáltalán nem volt odaillő a dolog. Nem azért mert iskola meg ilyen bla-bla dolgok miatt, hanem azért, mert az az iskola egyáltalán nem jail hangulatú. Inkább nevezném klubnak. Egy klab. Ahova be és kijárnak a fiatalok. Valószínű nem is gondolták komolyan, hogy welcome to jail, csak egy ilyen hajrakó gesztus lehetett a fiatalok részéről. Hogy ők már nagyok, és tudják már. Ők már tudják. Mit tudnak? Nemtom. Legyen szó arról, hogy mindenki lezser, mindenki jófej, legyünk jófejek, welcome to jail. Elvégre a Pink Floyd azt mondta: héj tícserz, lív dő kidz ölóun! Me ez a menő. Legyen.
De nem ettől fájhat az igazgató feje. És láttam rajta, hogy nagyon visszahúzódott volt, ma nem volt abban az ünnepi formájában, mint szokott lenni. Mert az egynégy osztály rövid de velős karácsonyi éneklésük után a nagyobbak már inkább átváltottak a dj sztájlba, a szónak a szoros értelmében össze vissza vágtak mindenféle marha zenét. Nem vagyok én döblec a zenében, tudom mivel eszik a rappet, a technot, énmagam is kevertem az Ejay programban megannyi techno zenét, szerkesztettem hozzá dobot, miegymást. De ez a csalamádé engem kidobott a pályáról. És majdnem snurban döngött végig ez a sztájl. Sok sok román elemmel. Jött a fiam, hogy hangos, menjünk ki. Kimentünk. Az előtérben készült a kirakodó vásár. Az egyik sarokban egy srác egy gitáron nyomta az akkordokat, két lányka énekelt mellé. Magyar karácsonyi dalokat. Abban a nagy dübörgésben alig hallottál valamit a gitárból, éneklésből. Becs szó, hulljon ki az alsó fogsorom is, ha hazudok, a fiam hívja fel rá a figyelmemet, hogy menjünk oda ahol gitározik Áron. Mert szereti. Azt mondja a fiam, ez jobb mint az a zaj odabent, mondja. Elnéztem azokat a fiatalokat. Fittyet hányva a zajra, ők csinálták műsorukat. Nézvén őket nyilatkozék meg az ég előttem és valamint az elmém is. Most értettem meg mire mondta Jézus, hogy ha ketten vagy hárman összegyűltök az én nevemben, ott leszek köztetek. Világos, mert Ő a kettő háromért jött el, nem a tömegekért. Mondja ő, hogy a tömegekért jött el, de megmondta Péternek, hogy a kakas alig szólal meg és háromszor eladsz addig.
Évről évre a tömeg átveszi a román szokásokat, a stílust, a mindent. Anélkül, hogy valaki erre kötelezné őt. Önszorgalomból művelik. Nehéz a dolga az igazgatónak. Én most értem meg, mekkora teher van az ilyen szórványmagyarság vezetőin.
Nem magyarázat, hogy a szórvány miatt. Az a két lány és fiú miért nem rázta rongyait a tömeggel? Rázhatták volna, mert szépek, elevenek, kedvesek, nem a vöröshajú szemüveges pattanásos kategóriából valók. Nem kövérek és csúnyák, hogy legyen egy valami amire fogjuk a másságra való törekvésüket. Persze, egy dolgot be kell valljak. Mindhárman cserkészek. De talán nem véletlen, hogy mindhárman cserkészek is. És talán nem véletlen, hogy a fiam is vonzódik a cserkészekhez. Ez nekem egy hatalmas karácsonyi ajándék volt. Ezért meg tudom bocsátani mindenki vétkét ellenem.