Ketten, hárman...

Az ember asziszi öregszik és nem lát újat a nap alatt. Biza én ma láttam újat a nap alatt. Legalábbis számomra újat. Mert ott volt, ott van, de én csak most vettem észre. Látni láttam, de tod hogy mondják, senki sem próféta a saját hazájában.
Nehezen akadok ki, de ma este kiakadtam. Életemben először gondoltam bele, hogy nehéz élete lehet az igazgató bácsinak. Most így visszagondolva, emlékszem egy feliratra, nagyba ki volt írva, pontosan nem emlékszem, de valami ilyen volt, hogy „welcome to Jail”. Most ez a felirat nem volt ott, most valami karácsonyi felirat volt a Jailos felirat helyett. Ez pirossal, amíg a jailos feketével volt. Tudom, mert ahányszor elmentem az ajtók előtt ez a welcome to jailt mindig elolvastam. Tapadós volt meg furcsa. Egy iskola dísztermében a falon nagyban kiírva, hogy welcome to jail. Furcsa volt nekem, mert egyrészt úgy ismertem az igazgatót, aki nem éppen vette jó néven az ilyen dolgokat, meg valahogy egyáltalán nem volt odaillő a dolog. Nem azért mert iskola meg ilyen bla-bla dolgok miatt, hanem azért, mert az az iskola egyáltalán nem jail hangulatú. Inkább nevezném klubnak. Egy klab. Ahova be és kijárnak a fiatalok. Valószínű nem is gondolták komolyan, hogy welcome to jail, csak egy ilyen hajrakó gesztus lehetett a fiatalok részéről. Hogy ők már nagyok, és tudják már. Ők már tudják. Mit tudnak? Nemtom. Legyen szó arról, hogy mindenki lezser, mindenki jófej, legyünk jófejek, welcome to jail. Elvégre a Pink Floyd azt mondta: héj tícserz, lív dő kidz ölóun! Me ez a menő. Legyen.
De nem ettől fájhat az igazgató feje. És láttam rajta, hogy nagyon visszahúzódott volt, ma nem volt abban az ünnepi formájában, mint szokott lenni. Mert az egynégy osztály rövid de velős karácsonyi éneklésük után a nagyobbak már inkább átváltottak a dj sztájlba, a szónak a szoros értelmében össze vissza vágtak mindenféle marha zenét. Nem vagyok én döblec a zenében, tudom mivel eszik a rappet, a technot, énmagam is kevertem az Ejay programban megannyi techno zenét, szerkesztettem hozzá dobot, miegymást. De ez a csalamádé engem kidobott a pályáról. És majdnem snurban döngött végig ez a sztájl. Sok sok román elemmel. Jött a fiam, hogy hangos, menjünk ki. Kimentünk. Az előtérben készült a kirakodó vásár. Az egyik sarokban egy srác egy gitáron nyomta az akkordokat, két lányka énekelt mellé. Magyar karácsonyi dalokat. Abban a nagy dübörgésben alig hallottál valamit a gitárból, éneklésből. Becs szó, hulljon ki az alsó fogsorom is, ha hazudok, a fiam hívja fel rá a figyelmemet, hogy menjünk oda ahol gitározik Áron. Mert szereti. Azt mondja a fiam, ez jobb mint az a zaj odabent, mondja. Elnéztem azokat a fiatalokat. Fittyet hányva a zajra, ők csinálták műsorukat. Nézvén őket nyilatkozék meg az ég előttem és valamint az elmém is. Most értettem meg mire mondta Jézus, hogy ha ketten vagy hárman összegyűltök az én nevemben, ott leszek köztetek. Világos, mert Ő a kettő háromért jött el, nem a tömegekért. Mondja ő, hogy a tömegekért jött el, de megmondta Péternek, hogy a kakas alig szólal meg és háromszor eladsz addig.
Évről évre a tömeg átveszi a román szokásokat, a stílust, a mindent. Anélkül, hogy valaki erre kötelezné őt. Önszorgalomból művelik. Nehéz a dolga az igazgatónak. Én most értem meg, mekkora teher van az ilyen szórványmagyarság vezetőin.
Nem magyarázat, hogy a szórvány miatt. Az a két lány és fiú miért nem rázta rongyait a tömeggel? Rázhatták volna, mert szépek, elevenek, kedvesek, nem a vöröshajú szemüveges pattanásos kategóriából valók. Nem kövérek és csúnyák, hogy legyen egy valami amire fogjuk a másságra való törekvésüket. Persze, egy dolgot be kell valljak. Mindhárman cserkészek. De talán nem véletlen, hogy mindhárman cserkészek is. És talán nem véletlen, hogy a fiam is vonzódik a cserkészekhez. Ez nekem egy hatalmas karácsonyi ajándék volt. Ezért meg tudom bocsátani mindenki vétkét ellenem.

1 megjegyzés: