Fény a butyilov gyárban

Ezen a héten sok minden lezajlott.
Például ez az utcás forradalom. Lemondott a miniszterelnök, az országelnök meg építő jellegű teadélutánt tartott az utca képviselőivel. Kijött az elnök a média elé és azt mondta ilyen még nem volt eddig, egy hét múlva megadja a válaszokat, azaz így vagy úgy dönteni fog.
A hetedik nap a harminc ezer emberből már csak három ezer ment ki utcaforradalmazni. Azok is már csoportokba verődve vitatkoztak, hogy itt az idő most vagy soha, történelmet írunk s hogy akkor mely csoport a legigazibb s a legképesebb ezt az országot szépen elvezetni békében, csendben, igazságban és jólétben. Sok ilyen csoport alakult, azt mondták a híresek.
Az utca képviselői (elnöki kamara által kiválasztott névsor), este az állami tévében egyszerre beszéltek mind a nyolcan vagy kilencen. De lehet csak haton voltak, abban a nagy vitában nem tudtam kiszámolni őket, meg sokat se néztem a zűrzavart, melyre az egykori egyértelműen Beszeszkut dicsőítő (mint a magyar echo tévés verziójú prikulics triumvirátus Orbánt) műsorvezető fehérnép nagyon elegánsan csavarta ujjai közé az utca kiválasztott képviselőit. Alig kezdte meg egyik vagy másik a mondandóját, a többi öt beleszólt, a moderátor pedig feleletet szuggerálva új kérdést tett fel. Én csak azon csodálkozom, hogy miért nem álltak fel egyetemben a kerek asztaltól s hagyták volna el a stúdiót? Miért? Mert benne voltak a show bizniszben. Engedelmesen konformálodtak. Ja persze, a politika is erről szól. Mindenki szépen engedelmeskedik.
Johánnisz meg ugyanazt mondta mint egykor Beszeszku, gyerekek, ha nem jöttök a politikába, nem tudtok változást előidézni. Gyertek a politikába s változtassátok meg a világot.
Egy mondat erejéig a Kelemen Hunor féle rablóbandáról. Az a flegma ahogy beszélt, engem magyart megundorított. Hogy várja ki mit csinál, mond, mik alakulnak s azután fognak dönteni, hogy kivel s mivel fognak koalíciót kötni. Egyenesen undorító egy magyartól ez a szopós kurva hozzáállás. Gerinctelen gernyák. És igen, ezt termeltétek ki ti nagy hős, tisztamagyar makulátlan erdélyi magyarság. Mert én egyetlen egyszer szavaztam az rmdsz-re életemben, de akkor sem voltam meggyőződve tettemről, hisz tudtam, hogy kommunista söpredékek voltak mind.
Semmi sem fog változni. Nincs hogy.
Ez a dolgok politikai része.
A mindennapos életben pedig a nép, a lakosság, a szitizenek, azt nézik, hogy melyik kurva kapitalista korporatista anyjába áruházban olcsóbb a tej, a margarin, a kenyér. S ha marad, ha csak egy csokinyi feleslegességet is, de valamit még az úgynevezett bűnös jólét címén megveszi azt. Megveszi azt a kurva korporatista butyilov gyárban leraboskodott kemény óraszámokból kigürcölt minimál bérből. Kimegy az utcára elkeseredésében, azt se tudja mit kéne változtatni, meg hogy, de mindenki mongyon le. Eljut addig a gondolkodásban (de tovább nem, mert tiltja a vallása), hogy gyarmattá tettek minket meg mire jó a demokrácia, parlament, ha nem elég a fizetés.
A kisember azt mondja mindig, hogy nem a mikrogazdaság számít, hanem a makró. Mert az hozza létre a társadalmi jólétet. Mit szarakodni kis, improvizált műhelyekben, inkább jöjjön a tőkés, hozzon létre munkahelyeket. Mert lám mi lett abból az improvizált klubból is. A rohadékok meg akartak gazdagodni. Lehet, biztos, mindenkinek ez a vágya. Viszont érdekes, hogy éppen azért voltak annyian, mert éppen ingyenes volt az az esti koncert. És egyáltalán volt valami jelképes is benne, hogy netán, esetleg újjászülethet a rock zene (élő zene), melyet az utóbbi húsz évben egyrészt a média nyomására de másrészt a fogyasztói mutyi igény hatására a művészileg nulitások, a mű zene volt felkapva. S most akkor úgy néz ki, hogy azok lesznek elzárva, akik végül is jót akartak, de valamit elszartak s kigyulladt a hely. Holott szerintem ha hibást keresünk, még nem is a politikában keresném (fogalmam sincs miért mondott le a miniszterelnök), hanem egyenesen a konzum társadalomra tenném a hibát, idióta konzum szokásai miatt mindenféle kulturális tevékenység a föld alá kényszerült, ahogy egy román blogger nagyon szépen leírta, hogy fűtetlen csarnokokban, pincékben, ötven férőhelyes lebujokban voltak kénytelenek jó csapatok és művészek előadni, mert képtelenek voltak előkelőbb, kulturáltabb helyeket kifizetni.
Ez az igazság hogy pontosan mi, a polgárok vagyunk képmutatók, amikor nem támogatjuk az itthoni gazdát vásárolván tőle, az itthoni zenészeket megvásárolva termékeiket, mert előbb utóbb mindenki oda kerülhet, hogy saját keze munkájából fog megélni, ha a kurva korporatisták elhúznak.
A korporatisták nem fognak innen elhúzni amíg semmi pénzért hajlandóak nekik dolgozni a népek, akkor fognak elhúzni, ha a népek masszívan átállnak családi vállalkozásokba és egymástól vásárolnak. Ezt kellene megértse a plebsz. De sajnos az értelmiség sem érti ezt. Mert például elvártam volna az a sok hiábavaló reform kérelem helyett, hogy elfogadható törvényt hozzanak létre a kisvállalkozók számára, hogy azok merjenek kitenni egy réztáblát a kapu alá, és utat teremtsen a kisiparnak.
Ha valami kiszedi a szarból a lakosságot, az országot, az a kisipar lenne. Semmi más.
És amint az élő zenének méltó klubbokat, csarnokokat létesíteni, úgy a kisiparosoknak is méltó üzletházakat kéne átalakítani. Nekem megvannak a konkrét elképzeléseim, azt is tudom miből, hogyan lehetne ezeket létrehozni nulla külföldi befektetéssel, csak önerőből. De ehhez kell az ami nincs, közösségi egyetértés. Ezt nem lehet külföldről megvenni. S ha nincs magunkhoz való eszünk, tessék a butyilov gyárba menni fénynek.

Az elsinkófált forradalom

Sokadszorra mondom, írom, a forradalmakat nem az utcán kell megvívni. Az igazi forradalmak bennünk vannak. És nem valami feng shui dumára értem ezt.
Nézzük csak ezt a mostani sokadalmas menetet, amire azt mondják ezek a bitang tekergők, hogy a fiatalság forradalma. Egy: kik mondják ezt? Mind sorba állva mondják ezt ennek a Johánnisznak a beszeszkus emberei, a magukat liberálisoknak, demokratáknak hazudók (félreértés ne essék, nem zokogok a magukat szocialistáknak tartó komcsik vállán, minden politikus egy volt komcsi tekergő). Kettő: lecseng a hejehuja, jövő héttől, ha tegyük fel ebből a lelkes avagy lelkesített tömegből (mert nem látom át egyelőre ennek spontaneitását) elkezd valami szerveződni, ahogy mindenki reménykedik: egy új népi mozgalom párt formájában (mert ugye választások alkalmával miként lehessen majd birokra kelni), mik lesznek beírva ennek az új pártnak a platformjában?
A hirtelen és gyanúsan gyors, videós, interneten osztott manifesztek tartalmából egyértelműen ki lehet következtetni milyen irányzat áll eme éber fiatalság mögött. Ellopott jövőről, ellehetetlenített életről beszélnek, egy bitang, tolvaj politikai elitről, akik rabszolga sorsba vittek minket, eladtak minket Európának, tessék a tanárjainkat kifizetni, tessék nekünk érdemes jövőt építeni. Azt mondják ezekben a videókban magukból kikelt fiatalok (gyenge színészi produkció, bemagolt, prompterről olvasott szövegek), hogy elvették nemzeti identitását, adják neki azt vissza, és szabadságát kéri az odatett fiatal.
Gyanús nekem, hogy pénteken éjjel tisztázatlan körülmények közt lángba borult egy metálos klub, meghaltak elég sokan (megjegyzem közben Ali babáék megint kiparittyáztak egy repülőt, több mint kétszáz civil halott, média nem mond semmit, ja az nem a mi klikkünket érinti...), és kedden lemond a kormány bagázs. Tettet szomorúsággal. A fiatal nép a tereken őrjöng. Közben.
Nem fogom én elemezni, hogy kik állnak e metál forradalom mögött, de hogy nem a fiatal igazságéhség meg ilyenek az biztos. Itt jól kalkuláló politikai erők vannak a háttérben.
Sosem felejtem el a „Polip” olasz filmet, ahol a kupolába ment ez a Tano Carridi, egy drogos maffiás és valahogy így beszélt: „hozzunk létre lelkes és tiszta fiatalokból egy maffiaellenes, korrupció ellenes gittegyletet, fizessük őket meg jól, kötelezzük őket le jól, hogy ne alakuljon spontán magától egy ilyen intézmény. Legyen a mi kezünkben ez a lelkesedés. Várunk egy picit, mint ahogy a természet is vár, kitelelünk, aztán mint a tavasszal nyíló virágok megjelenünk mi is, vendéglőkben, bárokban, iskolákban fogjuk újra a drogokat forgalmazni, de immár a lelkes, fiatal, igazság szerető generációval egyetemben....” Valahogy így látom én ezt a mostani metál forradalmat.
Egyedül ez az ellentmondásos CT Popescu makogott valami értelmeset, hogy a lelkesedésben lehet valami eredeti, de kérdéses ezek majd mivel fognak előjönni, miféle programmal, mert ugye ha nem lesz ennek párt formája, semmit sem ér az egész. És milyen igaza van. Mert lesz párt program ebből, és nem fog érni semmit az egész.
Valójában a párt program ezekben a videókban előre van bocsátva: nyemá európa, ez világos, nemzeti identitás, ez is világos, nem leszünk rabszolgák, ez érdekes, innen jön aztán az ezotéria, szabadság s ilyen baromságok. Nem is kell messze menni, le lehet koppintani a magyarországi modellt, az egészből talán az aranyosgyéresi „Drót” vállalat fog győztesen kijönni, mert körbevenni Romániát drót kerítéssel nem lesz könnyű. De lelkes közmunkával ez sem lehetetlen.
Azért mondom, hogy ez a forradalom is el van sinkófálva, mert nem érzem mögötte a tervezést, a gondolkodást, hanem inkább azt érzem, hogy indulatokra épített manipuláció van mögötte.
Valakik lesütik, földhöz vágják a tapogatózó fiatalok hévét.
Csak egy pár gondolat erejéig, felteszek magamban néhány kérdést.
Ki kell nekünk vetni ezt az európai csomagot?
Vagy inkább vegyük úgy mint egy mentort és tanuljunk tőle?
Létre tudunk mi hozni egy olyan szabad és tiszta nemzeti létteret, ami nem vezet háborúba?
Hajlandóak vagyunk kimenni a földjeinkre, megdolgozni azt nagy nemzeti lelkesedéssel, hogy ellensúlyozzuk a multi cégek behatolását?
Hajlandóak vagyunk egymást segíteni, egymástól vásárolva, hogy megkerüljük a nehéz adóeljárásokat?
Hajlandóak vagyunk öregjeinken, elesettjeinken segíteni, megtagadva a segély rendszert, hogy idegen azt ne tudja igénybe venni, ne legyen kedve rá pályázni?
Mit is jelent az ellopott nemzeti identitás? Kérdem ezt romántól, magyartól, némettől. Ki nem engedi, hogy anyanyelveden tanulj, írj, olvass, alkoss, teremts?
Mit is értsek én a visszaadott nemzeti identitás alatt? Hogy kinyírni mindent mi idegen? Vagy hiányzanak a pionír kórusok? A megéneklünk Románia fesztiválok?
Milyen gazdasági modellt építünk ki magunknak? Milyen irányba induljunk el?
Mi hozza el nekünk a várva várt szabadságot, megérdemelt jólétet?
Milyen szerepet vállalunk a világban zajló eseményekben? Szigetelődünk vagy részt vállalunk?
És bármit is akarunk, azt kivel? Kikkel? Hogy?
Visszatérve a Tano Carridi modellhez, a nagy forradalom sinkófálóhóz, a politikai pártok is valahogy így működnek. Mint a polip kinyújtott csápjaival magához köt mindent és mindenkit. Állami szerveket, azon igazgatóin keresztül az alfőnököket, az alkalmazottakat, a Civil szférán keresztül a támogatásokkal megköt, magához vonz apolitikus szervezeteket, személyeket, Iskolán keresztül magához csal tanárokat, mindenféle körök égisze alatt, lenyúlván egészen a jól tanuló, potenciális diákokig.
Ezen a hálón köt meg vállalkozókat, akik a rendszer jól élő kutyái lesznek, akik kottára ugatnak majd.
Ez egy komoly entitás, egy egyeduralkodó rendszer, ez nem feng shui. Kőkemény valóság. Kérdem én, ha megundorodtunk a mindenféle politikusoktól, mi itt fiatal hévvel, lobogó hajjal és messzenéző tekintettel, honnan kezdjük el a pucolást?
A jól tanuló, engedelmes kockafej diákokkal kezdjük? A tanárjainkkal, kik kórusra járnak eremdsz-es szavalóestre? A patkány vállalkozóinkkal, akik könyöradományért nyújtják a kezüket? Az ideges és bunkó közalkalmazottakkal?
Nem, fiaim.
Itt egy új puccs készül. Új kupola alakul. Új Tano Carridik jönnek elő, új polip marketinggel. És nem lesz semmiféle változás. Legfeljebb néhány tized százalékkal fogják korrigálni a tanügyre osztott pénzt, költségesebb hangszigetelőkre fognak költeni ugyancsak könyörületre szoruló családban történő alvállalkozások révén, újra szétosztják maguk közt a klubbokat, egyleteket. Így működik ez a világ.
Mert valójában senki sem hajlandó változtatni.
Nem úgy gondolja senki a szabadságot, hogy holnaptól kimegyünk a földekre dolgozni. Nem, itt arról van szó, hogy ki ossza a közvagyont kiknek. Erre megy ki a tét. S ha erre elő lehet idézni egy műforradalmat némi gyújtogatással, egy elvetemült elme, egy kétségbe esett csoport, kik nem fognak sosem kukoricát kapálni életükben, bármire képes. Van erre irodalmi, történelmi példa nem is egy.
Persze. Ki állíthatna meg minket abban, hogy fórumokon, blogokon, vagy akár teadélutánok alkalmával beszélgessünk egy új világról? Rázzuk rendszerbe vágyainkat, elképzeléseinket, tisztázzuk mit akarunk, azt hogy akarjuk, tervezzük meg akár virtuálisan is az új világot. Hozzunk létre modelleket, mutassuk be, hogy működik és terjesszük. Ez lenne az ésszerű. És hasznos. Ez az útja a forradalomnak. Laborokban dolgozták ki az emberi vívmányokat, alulról kezdték el az orvoslást. Sok akna munka, rengeteg kísérlet, amikért sosem járt babér, viszont előre vitték az emberiséget.
Ha ez nem történik meg, csak gyűlnek a zavarosban halászók. S ezek nem pecáznak, ezek hálóval dolgoznak.
Na így erről az elsinkófált forradalomról.