Ezen a héten sok minden lezajlott.
Például ez az utcás forradalom.
Lemondott a miniszterelnök, az országelnök meg építő jellegű teadélutánt
tartott az utca képviselőivel. Kijött az elnök a média elé és azt
mondta ilyen még nem volt eddig, egy hét múlva megadja a válaszokat,
azaz így vagy úgy dönteni fog.
A hetedik nap a harminc ezer emberből
már csak három ezer ment ki utcaforradalmazni. Azok is már csoportokba
verődve vitatkoztak, hogy itt az idő most vagy soha, történelmet írunk s
hogy akkor mely csoport a legigazibb s a legképesebb ezt az országot
szépen elvezetni békében, csendben, igazságban és jólétben. Sok ilyen
csoport alakult, azt mondták a híresek.
Az utca képviselői (elnöki
kamara által kiválasztott névsor), este az állami tévében egyszerre
beszéltek mind a nyolcan vagy kilencen. De lehet csak haton voltak,
abban a nagy vitában nem tudtam kiszámolni őket, meg sokat se néztem a
zűrzavart, melyre az egykori egyértelműen Beszeszkut dicsőítő (mint a
magyar echo tévés verziójú prikulics triumvirátus Orbánt) műsorvezető
fehérnép nagyon elegánsan csavarta ujjai közé az utca kiválasztott
képviselőit. Alig kezdte meg egyik vagy másik a mondandóját, a többi öt
beleszólt, a moderátor pedig feleletet szuggerálva új kérdést tett fel.
Én csak azon csodálkozom, hogy miért nem álltak fel egyetemben a kerek
asztaltól s hagyták volna el a stúdiót? Miért? Mert benne voltak a show
bizniszben. Engedelmesen konformálodtak. Ja persze, a politika is erről
szól. Mindenki szépen engedelmeskedik.
Johánnisz meg ugyanazt mondta
mint egykor Beszeszku, gyerekek, ha nem jöttök a politikába, nem tudtok
változást előidézni. Gyertek a politikába s változtassátok meg a
világot.
Egy mondat erejéig a Kelemen Hunor féle rablóbandáról. Az a
flegma ahogy beszélt, engem magyart megundorított. Hogy várja ki mit
csinál, mond, mik alakulnak s azután fognak dönteni, hogy kivel s mivel
fognak koalíciót kötni. Egyenesen undorító egy magyartól ez a szopós
kurva hozzáállás. Gerinctelen gernyák. És igen, ezt termeltétek ki ti
nagy hős, tisztamagyar makulátlan erdélyi magyarság. Mert én egyetlen
egyszer szavaztam az rmdsz-re életemben, de akkor sem voltam meggyőződve
tettemről, hisz tudtam, hogy kommunista söpredékek voltak mind.
Semmi sem fog változni. Nincs hogy.
Ez a dolgok politikai része.
A mindennapos életben pedig a nép, a lakosság, a szitizenek, azt nézik,
hogy melyik kurva kapitalista korporatista anyjába áruházban olcsóbb a
tej, a margarin, a kenyér. S ha marad, ha csak egy csokinyi
feleslegességet is, de valamit még az úgynevezett bűnös jólét címén
megveszi azt. Megveszi azt a kurva korporatista butyilov gyárban
leraboskodott kemény óraszámokból kigürcölt minimál bérből. Kimegy az
utcára elkeseredésében, azt se tudja mit kéne változtatni, meg hogy, de
mindenki mongyon le. Eljut addig a gondolkodásban (de tovább nem, mert
tiltja a vallása), hogy gyarmattá tettek minket meg mire jó a
demokrácia, parlament, ha nem elég a fizetés.
A kisember azt mondja
mindig, hogy nem a mikrogazdaság számít, hanem a makró. Mert az hozza
létre a társadalmi jólétet. Mit szarakodni kis, improvizált műhelyekben,
inkább jöjjön a tőkés, hozzon létre munkahelyeket. Mert lám mi lett
abból az improvizált klubból is. A rohadékok meg akartak gazdagodni.
Lehet, biztos, mindenkinek ez a vágya. Viszont érdekes, hogy éppen azért
voltak annyian, mert éppen ingyenes volt az az esti koncert. És
egyáltalán volt valami jelképes is benne, hogy netán, esetleg
újjászülethet a rock zene (élő zene), melyet az utóbbi húsz évben
egyrészt a média nyomására de másrészt a fogyasztói mutyi igény hatására
a művészileg nulitások, a mű zene volt felkapva. S most akkor úgy néz
ki, hogy azok lesznek elzárva, akik végül is jót akartak, de valamit
elszartak s kigyulladt a hely. Holott szerintem ha hibást keresünk, még
nem is a politikában keresném (fogalmam sincs miért mondott le a
miniszterelnök), hanem egyenesen a konzum társadalomra tenném a hibát,
idióta konzum szokásai miatt mindenféle kulturális tevékenység a föld
alá kényszerült, ahogy egy román blogger nagyon szépen leírta, hogy
fűtetlen csarnokokban, pincékben, ötven férőhelyes lebujokban voltak
kénytelenek jó csapatok és művészek előadni, mert képtelenek voltak
előkelőbb, kulturáltabb helyeket kifizetni.
Ez az igazság hogy
pontosan mi, a polgárok vagyunk képmutatók, amikor nem támogatjuk az
itthoni gazdát vásárolván tőle, az itthoni zenészeket megvásárolva
termékeiket, mert előbb utóbb mindenki oda kerülhet, hogy saját keze
munkájából fog megélni, ha a kurva korporatisták elhúznak.
A
korporatisták nem fognak innen elhúzni amíg semmi pénzért hajlandóak
nekik dolgozni a népek, akkor fognak elhúzni, ha a népek masszívan
átállnak családi vállalkozásokba és egymástól vásárolnak. Ezt kellene
megértse a plebsz. De sajnos az értelmiség sem érti ezt. Mert például
elvártam volna az a sok hiábavaló reform kérelem helyett, hogy
elfogadható törvényt hozzanak létre a kisvállalkozók számára, hogy azok
merjenek kitenni egy réztáblát a kapu alá, és utat teremtsen a
kisiparnak.
Ha valami kiszedi a szarból a lakosságot, az országot, az a kisipar lenne. Semmi más.
És amint az élő zenének méltó klubbokat, csarnokokat létesíteni, úgy a
kisiparosoknak is méltó üzletházakat kéne átalakítani. Nekem megvannak a
konkrét elképzeléseim, azt is tudom miből, hogyan lehetne ezeket
létrehozni nulla külföldi befektetéssel, csak önerőből. De ehhez kell az
ami nincs, közösségi egyetértés. Ezt nem lehet külföldről megvenni. S
ha nincs magunkhoz való eszünk, tessék a butyilov gyárba menni fénynek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése