A
tegnap az emberiségnek lehetősége lett volna eloszlatni bennem
azt, hogy az emberek rosszak. Egy gesztussal szebbé tehették volna
a világot.Az arra hivatottak nem segítettek. Jó, hogy megoldottam
magam a gondomat, de valamiért jól esett volna, ha az emberi
empátiát megtapasztalom. Jól mondta valaki, hogy az emberből
eltűnt az empátia. Nem tudtam tegnapig ennek a súlyosságát
felfogni. De most már értem.
Mondanám
költői sóhajjal, hogy Óh, ezek a mai fiatalok, de ezek a mai
fiatalok élére sorakoztak az ugyancsak magam és öregek
generációja.
Olyan
időket élünk, mint “A gyermekek apja” filmben, ahol nem
születik több gyerek a Világon és azért boldogtalan az ember, a
mai film címe “A bolondokházába szorult empátia” lehetne,
ahol az emberből eltűnt az empátia, de itt már nem lehet tudni
mitől boldogtalan az ember, mert elvesztette azt a készségét is,
hogy tudná mi a boldogság.
Szerintem
nem dramatizálom túl a helyzetet, tegnaptól lecsillapodtam és
volt időm reflektálni felette. Aludtam rá. És amire alszok és
ugyanúgy gondolom, az nálam már bizonyosságnak számít, akkor
is, ha közben kiderül tévedek. Akkor majd az új bizonyítékok
fényében újra átértékelem a dolgokat.
Azaz,
a tegnapi rossz hozott egy új bizonyítékot, ami jó, és ezt
akarom leírni. Ha ez az új jó nem lett volna, csupán a rosszért
nem írok. Engem olvasni és érteni tudni kell, ha rosszat írok,
abban is a jóért teszem, hogy íme, így ne csináljuk.
Reggel
elindultam dolgomra, szokásosan köhincsélt az autóm induláskor,
már régóta tervezem a szerelőhöz menést, de oda gyomor kell
menni. Mióta Misu a román tákoló szerelő meghalt, irtózok
bármiféle szerelőhöz menni. Misu szerette a régi kocsikat. Soha
nem utasított vissza senkit. Lassan dolgozott mert öreg volt,
beteges, így is a kórház mosdójában esett össze, pedig kiutalták
aznap. Anti bácsi, aki szintén tákoló, ahhoz is szívesen mentem
volna, de autómnak most valami kacifántos baja lehetett. Szerintem.
A motorházba nézve, jó hogy több húszévesnél az autóm, de
sokkal bonyolultabb mint voltak a Dácsiáim, amiket egy fogóval s
csavarhúzóval bármikor megjavítottam. Éreztem, hogy a mostani
Golfom bonyolultabb. Több benne a drót, cső, meg minden. Hagyom a
szakemberre, így okoskodtam.
Behajtottam
az első benzinkúthoz, mert eszembe jutott, hogy az útadóm lejárt,
gondoltam megújítom. Hirtelen bekeményedett a kormány s a fék,
még jó, hogy nem mentem neki a benzinkút üzletének. Leállt a
motor. És pár kulcs után rájöttem, eddig várt rám, itt beadta
a derekát, bármi legyen az. Nagy nehezen betoltam az autót a
benzinkút szélére, ahol még állt egy autó, tudom, hogy
törvényileg nem lehet benzinkútban autót javítgatni. Túlzottan
nem estem kétségbe, mert a benzinkút mindkét oldalán autó
szerviz van és az út másik oldalán ott van az autó
villanyszerelő, akinél még jártam régebben a Passatommal.
Felhívtam két szerelő ismerősömet, mindkettő három percre
lakott autóval, gondoltam valamelyik csak kijön és seperc alatt
felélesztik az autómat fizetek oszt mindenki megy dolgára.
Valószínű
más Világban élek, magamból kiindulva.
Mielőtt
a leírásnak fogtam, magamban azt mondtam, na állj meg Muzsi,
először adj magadról egy olyan példát, amikor hívtak hogy baj
van és rögtön mentél. Pár szempislogásnyit zavarban voltam,
mert azt hittem, nem tudok példákat felhozni, de aztán mégis,
csoda mód eszembe jutott nem is egy, több, és amióta ezen töröm
a fejem, egyre több ilyen példám jut eszembe. Például felhívott
egy ismerősöm, egy este, hogy kiment a házban a biztosíték,
hiába emeli fel őket, mégsincs árama. Nincs kihez forduljon,
rólam tudja, hogy a villanyhoz is értek. Bementem faluról Dévára.
Negyed óra alatt megkaptam egy régi biztosítékot a kapu alatt,
amiről azt hitték, hogy a szerelők mikor átalakították,
kivették a rendszerből, de ezek szerint nem. Az egész ház
fogyasztása egy sima 10 ampernyi ilyen szálas biztosítékon át
ment. Új szálakat dugtam át, lett áram. Eszembe nem jutott volna
pénzt kérni érte.
Más.
A négytagú család, két szülő, két gyerek, mentek az állomás
fele. Kérdeztem őket, merre? Nem tudják, mondták. Mondtam nekik,
pár napra míg találnak valamit a csarnokban elhelyezkedhetnek. Pár
évig ott éltek, aztán a gyerekek szárnyra kaptak és külföldre
mentek dolgozni, majd a szülőket is kivitték.
És
szerénységem miatt nem folytatgatom itt sűrgösségi
beavatkozásaimat, legtöbbször a magán vagyonom illetve a családom
ellen komplottálva.
Bementem
a szervizekbe, gondoltam ha az ismerős szerelőim nem akarnak
kijönni, sőt immel ámmal, mint egy vesztett ügyben tanácsot sem
igen akartak adni, hogy de ez autó villanyszerelő dolga, az egyik
valamit akart mondani a benzincsővel kapcsolatban, hogy szedjem le
nézzem meg ha jön benzin, csak félszájjal kérdeztem vissza, de
hol nézzem, azt mondta reménytelen és lecsapta a telefont. Az
egyik szervizes kinézett az ajtón, oda látszott az autóm, láttam
a képén, hogy hazudik, azt mondta hogy nem foglalkoznak ilyesmivel.
De mivel? Bementem a másik szervizbe, ott egy fiatal, kirühelődött
rumunromaféle srác volt, szarkasztikus iróniával megveregette a
hátamat és azt mondta, hogy nem pickolja kezeit az én autóm
zsíros drótjaival. Az autó villanyszerelő szabadságon van, így
az egyik alkatrészes üzlet. Egymás mellett kettő van.
Közben
annyira jutottam míg mindezeket lejártam, hogy kikutattam, szikra
megy a gyertyákra. A benzin kutasok nem szoltak semmit, de sűrűn
figyeltek. Két alkalommal rendör kocsi is megfordult, gondoltam azt
hazudom nekik, hogy várom a vontatót. De nem csesztettek. De aztán
kimerült a tudomány, tanácstalanságomban valóban vontató után
kerestem az okostelefonomon. De hova vontassam? Felhívtam a
szerelőket, oda ne vigyem, előbb villanyszerelő nézze meg. Na
akkor haza vontatom, mondtam magamban.
Elkeseredésemben,
csalódottságomban elkezdtem a guglival keresni. Találtam egy
2007-es román fórumot, ahol éppen golf indítását diskurálták.
Rengeteg hozzászólást olvastam, és elkezdtem azok szerint
nézegetni, fejtegetni. Megkaptam a benzin csöveket, lecsavartam
őket, kulcsra nem jött a benzin. Olvastam. Közben gyötört a 33
fok meleg a pléh autóban. Folyt rólam a víz. Már öt óra eltelt
a krízishelyzet beállta után. Nem pörgettem eszetlenül a motort,
mert tudtam, hogy az aksi lemerülhet. Ezt már rég megtanultam.
Kibogarásztam, hogy az autónak villany pumpája van és a
csomagtérből közelíthető meg. Megtaláltam, leszereltem a
fedelét, improvizáltam egy kontroll lámpát a tartalék égővel és
nyugtáztam, hogy áram megy a pumpához, de benzint nem lök. A
fórumos utasítások és tapasztalati leírások alapján ki tudtam
operálni a tartályból a pumpa egységet. Másfél óra alatt
elhozták a megrendelt új benzin pumpát, bonyolultsága ellenére
elég könnyen összeszereltem, és negyed kulcsfordításra
berobbant a motor, dorombolt mint egy elégedett nagy cica.
Amíg
vártam az új pumpát, a régit bizeráltam és próbáltam
megfejteni, hogy miként lehetséges, az erőtelen, hidegen indulás,
majd ha felmelegszik a motor normálisan megy, viszont motorfékkel
köpködött a motor? Olvastam, hogy motorféknél valamit csinál a
benzinpumpával a relé, de nem értettem mit. Mikor újra áram alá
tettem a motort, beindult, forgott a turbina is, ezek szerint
valamitől hol ment, hol nem ment. A fórumosok azt írták, hogy
kiöregszik a pumpa. Ezek szerint hidegen a benzinpumpa köpködött,
nem mindig ugyanúgy, volt mikor ment, volt mikor nehezebben.
A
napokban okosabb leszek, többet fogok dokumentálódni és most már
magam fogom rendezni az autót, mert megfogadtam, a szakemberi tiltó
listámra helyezem az autó szerelőkét is, a víz és
villanyszerelők, ácsok s festő mázolók s ki tudja még kik
mellé.
Nyolc
órámba telt az egész akció, amíg egy szakembernek a probléma
felfedezésétől a pumpa cseréléséig max 30 perc lett volna, de
annak is borzasztóan örültem volna, ha kijön valamelyik és
legalább megtalálja a hibát, ilyenkor az ember a részvétet
értékeli, a szakmai tudást, ezért is hajlandó lettem volna
fizetni, de a kényelem, a valószínű könnyen élés kiszívta az
emberekből az empátiát. Ez fájt nekem, hogy rongyba néztek
engem.
Minden
esetre, nekem jól jött ez az ingyen iskola, levontam a magam
részére a tanulságokat. Megtört az autóm iránti idegenkedés,
ezentúl nem tekintek a sűrű drótokra mint megannyi misztikumra.
Előre oda figyelek. Mert nem bízhatok a szerelőkben. Bíztam
bennük. Rájöttem, hogy mégis van remény. Az a sok önzetlen
fórumozó tanácsa vitt lépésről lépésre a boldogulásomban. Ha
van számomra, blogomra, gondolataimra “piaci” rés, akkor ez az
a rés, amiért érdemes tovább írni. Nem tudhatom, hogy majd tíz
év múlva egy gondolatom, tapasztalatom nem e menti meg valakinek az
életét? Vagy az emberben vetett hitét, mint bennem ezek a balfasz
fórumozók. Mert elvégre ugyanolyan balfaszok mint én, akik
kényszer vállalkozókká lettek a körülmények kilátástalansága
miatt. Elakadtak egy nem található csavar miatt, egy másik
körülírta, hogy ne csavart keressen, hanem van egy pöcök amit
meg kell nyomni. Jól esett nekem ez a fórumozás.
Közben
az is megfordult a fejemben, hogy lehetne egy ilyen aplikációt
létrehozni, hogy az úton bajbajutott emberen önkéntes emberek
akár messenger formájában, képekkel, tanácsokkal segítsenek.
Piac
van rá, lehetőségek adottak, csak némi empátia kell hozzá, meg
egy befogadó balfaszság.