Hála a balfaszoknak

A tegnap az emberiségnek lehetősége lett volna eloszlatni bennem azt, hogy az emberek rosszak. Egy gesztussal szebbé tehették volna a világot.Az arra hivatottak nem segítettek. Jó, hogy megoldottam magam a gondomat, de valamiért jól esett volna, ha az emberi empátiát megtapasztalom. Jól mondta valaki, hogy az emberből eltűnt az empátia. Nem tudtam tegnapig ennek a súlyosságát felfogni. De most már értem.
Mondanám költői sóhajjal, hogy Óh, ezek a mai fiatalok, de ezek a mai fiatalok élére sorakoztak az ugyancsak magam és öregek generációja.
Olyan időket élünk, mint “A gyermekek apja” filmben, ahol nem születik több gyerek a Világon és azért boldogtalan az ember, a mai film címe “A bolondokházába szorult empátia” lehetne, ahol az emberből eltűnt az empátia, de itt már nem lehet tudni mitől boldogtalan az ember, mert elvesztette azt a készségét is, hogy tudná mi a boldogság.
Szerintem nem dramatizálom túl a helyzetet, tegnaptól lecsillapodtam és volt időm reflektálni felette. Aludtam rá. És amire alszok és ugyanúgy gondolom, az nálam már bizonyosságnak számít, akkor is, ha közben kiderül tévedek. Akkor majd az új bizonyítékok fényében újra átértékelem a dolgokat.
Azaz, a tegnapi rossz hozott egy új bizonyítékot, ami jó, és ezt akarom leírni. Ha ez az új jó nem lett volna, csupán a rosszért nem írok. Engem olvasni és érteni tudni kell, ha rosszat írok, abban is a jóért teszem, hogy íme, így ne csináljuk.
Reggel elindultam dolgomra, szokásosan köhincsélt az autóm induláskor, már régóta tervezem a szerelőhöz menést, de oda gyomor kell menni. Mióta Misu a román tákoló szerelő meghalt, irtózok bármiféle szerelőhöz menni. Misu szerette a régi kocsikat. Soha nem utasított vissza senkit. Lassan dolgozott mert öreg volt, beteges, így is a kórház mosdójában esett össze, pedig kiutalták aznap. Anti bácsi, aki szintén tákoló, ahhoz is szívesen mentem volna, de autómnak most valami kacifántos baja lehetett. Szerintem. A motorházba nézve, jó hogy több húszévesnél az autóm, de sokkal bonyolultabb mint voltak a Dácsiáim, amiket egy fogóval s csavarhúzóval bármikor megjavítottam. Éreztem, hogy a mostani Golfom bonyolultabb. Több benne a drót, cső, meg minden. Hagyom a szakemberre, így okoskodtam.
Behajtottam az első benzinkúthoz, mert eszembe jutott, hogy az útadóm lejárt, gondoltam megújítom. Hirtelen bekeményedett a kormány s a fék, még jó, hogy nem mentem neki a benzinkút üzletének. Leállt a motor. És pár kulcs után rájöttem, eddig várt rám, itt beadta a derekát, bármi legyen az. Nagy nehezen betoltam az autót a benzinkút szélére, ahol még állt egy autó, tudom, hogy törvényileg nem lehet benzinkútban autót javítgatni. Túlzottan nem estem kétségbe, mert a benzinkút mindkét oldalán autó szerviz van és az út másik oldalán ott van az autó villanyszerelő, akinél még jártam régebben a Passatommal. Felhívtam két szerelő ismerősömet, mindkettő három percre lakott autóval, gondoltam valamelyik csak kijön és seperc alatt felélesztik az autómat fizetek oszt mindenki megy dolgára.
Valószínű más Világban élek, magamból kiindulva.
Mielőtt a leírásnak fogtam, magamban azt mondtam, na állj meg Muzsi, először adj magadról egy olyan példát, amikor hívtak hogy baj van és rögtön mentél. Pár szempislogásnyit zavarban voltam, mert azt hittem, nem tudok példákat felhozni, de aztán mégis, csoda mód eszembe jutott nem is egy, több, és amióta ezen töröm a fejem, egyre több ilyen példám jut eszembe. Például felhívott egy ismerősöm, egy este, hogy kiment a házban a biztosíték, hiába emeli fel őket, mégsincs árama. Nincs kihez forduljon, rólam tudja, hogy a villanyhoz is értek. Bementem faluról Dévára. Negyed óra alatt megkaptam egy régi biztosítékot a kapu alatt, amiről azt hitték, hogy a szerelők mikor átalakították, kivették a rendszerből, de ezek szerint nem. Az egész ház fogyasztása egy sima 10 ampernyi ilyen szálas biztosítékon át ment. Új szálakat dugtam át, lett áram. Eszembe nem jutott volna pénzt kérni érte.
Más. A négytagú család, két szülő, két gyerek, mentek az állomás fele. Kérdeztem őket, merre? Nem tudják, mondták. Mondtam nekik, pár napra míg találnak valamit a csarnokban elhelyezkedhetnek. Pár évig ott éltek, aztán a gyerekek szárnyra kaptak és külföldre mentek dolgozni, majd a szülőket is kivitték.
És szerénységem miatt nem folytatgatom itt sűrgösségi beavatkozásaimat, legtöbbször a magán vagyonom illetve a családom ellen komplottálva.
Bementem a szervizekbe, gondoltam ha az ismerős szerelőim nem akarnak kijönni, sőt immel ámmal, mint egy vesztett ügyben tanácsot sem igen akartak adni, hogy de ez autó villanyszerelő dolga, az egyik valamit akart mondani a benzincsővel kapcsolatban, hogy szedjem le nézzem meg ha jön benzin, csak félszájjal kérdeztem vissza, de hol nézzem, azt mondta reménytelen és lecsapta a telefont. Az egyik szervizes kinézett az ajtón, oda látszott az autóm, láttam a képén, hogy hazudik, azt mondta hogy nem foglalkoznak ilyesmivel. De mivel? Bementem a másik szervizbe, ott egy fiatal, kirühelődött rumunromaféle srác volt, szarkasztikus iróniával megveregette a hátamat és azt mondta, hogy nem pickolja kezeit az én autóm zsíros drótjaival. Az autó villanyszerelő szabadságon van, így az egyik alkatrészes üzlet. Egymás mellett kettő van.
Közben annyira jutottam míg mindezeket lejártam, hogy kikutattam, szikra megy a gyertyákra. A benzin kutasok nem szoltak semmit, de sűrűn figyeltek. Két alkalommal rendör kocsi is megfordult, gondoltam azt hazudom nekik, hogy várom a vontatót. De nem csesztettek. De aztán kimerült a tudomány, tanácstalanságomban valóban vontató után kerestem az okostelefonomon. De hova vontassam? Felhívtam a szerelőket, oda ne vigyem, előbb villanyszerelő nézze meg. Na akkor haza vontatom, mondtam magamban.
Elkeseredésemben, csalódottságomban elkezdtem a guglival keresni. Találtam egy 2007-es román fórumot, ahol éppen golf indítását diskurálták. Rengeteg hozzászólást olvastam, és elkezdtem azok szerint nézegetni, fejtegetni. Megkaptam a benzin csöveket, lecsavartam őket, kulcsra nem jött a benzin. Olvastam. Közben gyötört a 33 fok meleg a pléh autóban. Folyt rólam a víz. Már öt óra eltelt a krízishelyzet beállta után. Nem pörgettem eszetlenül a motort, mert tudtam, hogy az aksi lemerülhet. Ezt már rég megtanultam. Kibogarásztam, hogy az autónak villany pumpája van és a csomagtérből közelíthető meg. Megtaláltam, leszereltem a fedelét, improvizáltam egy kontroll lámpát a tartalék égővel és nyugtáztam, hogy áram megy a pumpához, de benzint nem lök. A fórumos utasítások és tapasztalati leírások alapján ki tudtam operálni a tartályból a pumpa egységet. Másfél óra alatt elhozták a megrendelt új benzin pumpát, bonyolultsága ellenére elég könnyen összeszereltem, és negyed kulcsfordításra berobbant a motor, dorombolt mint egy elégedett nagy cica.
Amíg vártam az új pumpát, a régit bizeráltam és próbáltam megfejteni, hogy miként lehetséges, az erőtelen, hidegen indulás, majd ha felmelegszik a motor normálisan megy, viszont motorfékkel köpködött a motor? Olvastam, hogy motorféknél valamit csinál a benzinpumpával a relé, de nem értettem mit. Mikor újra áram alá tettem a motort, beindult, forgott a turbina is, ezek szerint valamitől hol ment, hol nem ment. A fórumosok azt írták, hogy kiöregszik a pumpa. Ezek szerint hidegen a benzinpumpa köpködött, nem mindig ugyanúgy, volt mikor ment, volt mikor nehezebben.
A napokban okosabb leszek, többet fogok dokumentálódni és most már magam fogom rendezni az autót, mert megfogadtam, a szakemberi tiltó listámra helyezem az autó szerelőkét is, a víz és villanyszerelők, ácsok s festő mázolók s ki tudja még kik mellé.
Nyolc órámba telt az egész akció, amíg egy szakembernek a probléma felfedezésétől a pumpa cseréléséig max 30 perc lett volna, de annak is borzasztóan örültem volna, ha kijön valamelyik és legalább megtalálja a hibát, ilyenkor az ember a részvétet értékeli, a szakmai tudást, ezért is hajlandó lettem volna fizetni, de a kényelem, a valószínű könnyen élés kiszívta az emberekből az empátiát. Ez fájt nekem, hogy rongyba néztek engem.
Minden esetre, nekem jól jött ez az ingyen iskola, levontam a magam részére a tanulságokat. Megtört az autóm iránti idegenkedés, ezentúl nem tekintek a sűrű drótokra mint megannyi misztikumra. Előre oda figyelek. Mert nem bízhatok a szerelőkben. Bíztam bennük. Rájöttem, hogy mégis van remény. Az a sok önzetlen fórumozó tanácsa vitt lépésről lépésre a boldogulásomban. Ha van számomra, blogomra, gondolataimra “piaci” rés, akkor ez az a rés, amiért érdemes tovább írni. Nem tudhatom, hogy majd tíz év múlva egy gondolatom, tapasztalatom nem e menti meg valakinek az életét? Vagy az emberben vetett hitét, mint bennem ezek a balfasz fórumozók. Mert elvégre ugyanolyan balfaszok mint én, akik kényszer vállalkozókká lettek a körülmények kilátástalansága miatt. Elakadtak egy nem található csavar miatt, egy másik körülírta, hogy ne csavart keressen, hanem van egy pöcök amit meg kell nyomni. Jól esett nekem ez a fórumozás.
Közben az is megfordult a fejemben, hogy lehetne egy ilyen aplikációt létrehozni, hogy az úton bajbajutott emberen önkéntes emberek akár messenger formájában, képekkel, tanácsokkal segítsenek.

Piac van rá, lehetőségek adottak, csak némi empátia kell hozzá, meg egy befogadó balfaszság.