Tékozló road

Nem foglalkozik senki a tékozló fiú lelkével. Hogy tékozlóságát miként élte meg? Hogyan is kapta a tékozló fiú nevet? Igazságosan kapta e a tékozló fiú nevet? Senkit nem érdekel. Van ilyen, hogy tékozló fiú. Ha nem lenne ilyen, hogy tékozló fiú, az emberiség nem tékozlósága nem lenne mihez mérhető.
Miért érdekel engem a tékozló fiú kérdése? Azért, mert magamra vettem, ha rám mutattak: te vagy ama tékozló fiú, aki elment a vagyonrésszel és akit visszavárnak. Mondták néhányan és annyira komolyan vettem, hogy mára már identitásomat látom a tékozló fiúban, sőt néha szimpatizálok is a tékozló fiú helyzetével. Mert kezdtem megérteni az ő szempontját is. És minél jobban kezdem megérteni a tékozló fiú helyzetét, annál inkább elmegy a kedvem az otthon ülő, a jó fiútól, attól a fiútól, aki kapván a tálentumot, elkezde kereskedni vele, kamatra kölcsön adni, mondván gyarapítsa az úr adta tőkét, hogy visszajövén az úr, legyen mit az asztalra tegyen elébe. Mert az úr is azt szereti, aki ha elvesz egy deszkát, kettőt tegyen helyébe vissza. A világ rendje ez, és nem pedig holmi sértődések és lelki vívódások.
Ha valaki vívódik a tékozló fiú példázatban, az a tékozló fiú. A másik vívódása a végén jelenik meg, amikor ökröt kellene levágni, a tékozló hazatérésére. Hogy kár azért az ökörért egy tékozlóért.
Hiába akarjuk megérteni az Úr gondolatát a néhány ezer évvel ezelőtti emberek agyával, amikor ezt a történetet kitalálták, mely történet viszont egyértelműen megosztja az emberiséget, sőt erre hivatott ez a történet, hogy az emberiséget „legálisan” meg lehessen osztani. A történet ura, az egy uzsorás gazdag mindenható. Téten van, hogy melyik fia méltó a vagyon örökségére. Melyik lesz az, amelyik a vagyont tovább fogja gyarapítani és nem holmi lelki dolgokra fogja elpazarolni?
A részletekben spekulálni lehet, de aki bekerül egy ilyen szituba az életben, hogy lelkisége, illetve háborgó lelkisége miatt könnyen és rögtön tékozlóvá titulálják, tehát hiába hajt az ember, dolgozik verejtékezve, mert ha lelkiségében van egy árnyéka is annak, hogy nem hiszi és vallja azt az uzsorás menetet, rögtön kivetendőnek találtatnak.
A jó gazda fiú, valószínű mindenben egyet értett az úrral, és érezvén az atya, hogy noha álszent és képmutató az engedelmes fia, de tovább fogja építeni az álszentségre, képmutatásra épített birodalmat.
És ez minden. Minden a tőkéről szól, annak megőrzéséről és gyarapításáról szól az életben. Mindent félre teszel és ebben hiszel, eszerint cselekszel, megvan a jobb helyed az úr mellett. A biztonság, hogy mindig melegben vagy, a bőség pártján. Ha kekeckedsz, másképpen látod, ellenkezel, könnyen kiutálnak, és mi sem kézen fekvőbb, mint a tékozlósággal meggyanúsítani. És ki tud egy gyanút ma magáról lemosni, ha netán egy egy forrófejű pillanatban valóban bevállal egy egy tékozló mozzanatot az életében?
Nem könnyű a meg nem alkuvónak ebben a világban élni, mert néha meg kell alkudjon mégis. És borzalmasak a megalkuvásai. Azok sem sikerülnek, mert érződik a fogcsikorgatás (akinek van) a megalkuvásban és az azért nem jó. Még több eleven parazsat szór a fejére szánalmas megalkuvás próbálkozásával. Mint elefánt a porcelán boltban, a legjobb szándékkal is csak tör-zúz maga mellett mindent. Mert a világ egy törékeny valami, érzékeny minden lélek rezdülésre, noha teljesen hideg marad minden lélek rezdülésre. De rémesen sértődik a világ, ha valakinek lelki rezdülései vannak. Ne legyenek. Legyen tékozló az ilyen.
Akinek rezdül a lelke, „háborog” a mai világnézetben, azaz nem szenvedi csendben az igazságtalanságot, azt könnyen lehet ütni, sérteni, kivetni. Mert látszanak azok az oldalak, ahol sérülékeny.

Nekem ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikor nem félholtan ájultam a kocsi hátsó ülésén és noha remegett és futott a kép mikor vezettem az úton hazafelé, héthatáron keresztül, az andorrai élményeket emésztettem magamban.
Elgondoltam, hogy mekkora empátia, szeretet és megértés kell itt élni a balkán mentalitásban. De elgondoltam azt is, hogy a nyugati társadalomban nincs szükség empátiára, szeretetre, megértésre. Ott kizárólag a pénz beszél. Nem forgópénz az empátia, szeretet, megértés. Egyszerűen nem élnek vele. Nem kell. Irtóznak tőle.
Sehol és senki nem beszél másról, mint a centekről. A leárazásról. A felvásárlásról. Mintha az úr zálogházában lennénk nyugaton: mindenki ad vesz, spekulál, ilyen, hogy lélek, nincs. Mert nincs rá szükség. Pénzre van szükség.
Egy hónapot sem ültem idegenben és már vágytam egy kis balkáni szeretetre, megértésre, empátiára. Adni vágytam erre, mert ott nincs kinek adni. Itthon bőven van kinek adni. Van kire pazarolni a türelmet, szeretetet megértést. Van kire tékozolni a lelki értékeket. Itthon elfogadják ezek a balfasz balkánok. Ott kint semmi értéke nincs.
Itthon van miért és van ki megbocsásson. Ott nincs amiért és nincs ki megbocsásson. Zsírozva megy minden odakinn, nem kell más csak a pénz. És a pénz is könnyen jön, azért egyszerű és kényelmes a nyugaton élni.
És lám ebben sem tudok megnyugodni. Ebben is háborgok, lázadok.
Ilyen a tékozlóság.