(Imre levelén elgondolkodva jöttek ezek a gondolataim... )
Abból indulok ki, hogy a facebookon
figyeltem Puzsér tevékenységét, de nem a választás
szempontjából, hanem az úgynevezett kurzusa miatt. Még mindig nem
tudom, hova tegyem Puzsért, de egyelőre az egyetlen olyan, mint aki
bármilyen kurzus “írás” -t lobogtat. Az a sanda gyanúm, hogy
élvezkedik ebben a pozíciójában, rávilágít arra, hogy új
kurzusra van szükség, mert a régi miért rossz, de valójában
neki sincs fogalma arról, hogy az új kurzus miben fog megvalósulni.
A mostani politikai elit (ellenzékével együtt) nem, az európai
unió nem, de akkor mire is gondol, a szólamokon túl? Csupán az,
hogy biciklivel fogunk járni, és napelemeket aggatunk a tetőkre,
nem változik semmiféle kurzus. Tehát valamilyen gazdasági alapja
kell legyen ennek az új kurzusnak. Ki termel és mit? Hol kerül
értékesítésre? Mert gondolom, hogy egy új kurzus, ami alapjaiból
rengeti meg a világot nem szólhat arról, hogy miként osszuk be
jobban az adókat és mire kérhetünk támogatást.
Ha mi innen s tova még száz évig
rendezzük az elvi kurzusokat, közben a pityóka jön Egyiptomból,
a paprika Spanyolból, a csempe meg Olaszból, és azzal a gesztussal
is, hogy megvásároljuk a saját területünkön lévő külföldi
érdekeltségű üzletházban, még az eladásból jövő haszon se
rakodik le hozzánk.
Azt látom, hogy ezt a tényt senki nem
veszi számításba. Bár szidják a kurva nyugatot, de egy saját
üzletház lánc létrehozása mindenki számára egyértelműen
hülyeség. Akkor viszont mire a kurzusok? Szomorkás kesergéssel
fenntartunk idegen kurzusokat.
Annyi hiábavalóságról kurzusolnak
csoportok manapság, hogy elgondoltam, mi volna létrehozni egy
úgynevezett Virtuális Kurzus parlamentet (hogy egy kis Rejtőit is
behozzak), ahol valamilyen alapon választott képviselők legyenek,
és ezek előhozakodnak projektekkel, hogy miként lehetne egy saját
gazdaságot létrehozni? Csinálni ezt hobby alapon, internetes
fórumozás közben.
Puzsér azt mondta, hogy 70 szakember
bevonásával kigondolták a Sétáló Budapest projektet. Lehet,
hogy örültség, de kigondolták. Mi volna, ha 70 ember kigondolná,
hogy miként lehetne összeszedni a hegyekből a pityókákat,
tejeket és miként lehetne így felvirágoztatni az elhanyagolt
végeket, amiknek kihalása révén kihal egy nemzet? Ez csak egy
példa... gondolatban évek óta át és átszőttem egy ilyen
tervet, és el tudom képzelni a magyar Ikeát házi bútor
termékekkel, meg általában mindenféle ágazatban létre lehetne
ezt hozni, ha megszületne erre vonatkozóan valami kurzus.
Sajnos nem látok hajlandóságot
senkiben, hogy egy saját kurzusban gondolkodjunk.
Vannak ügyesen megalkotott Magyar Napok.
Ingyen minden. Minek akkor bármiért fizetni? Ha a saját
együttesünkért fizetni kell egy kocsmabelépést, hogy ott legyünk
és szurkoljunk, galerizzünk, sokalljuk. Megvárjuk míg jön az
Omega inggyé. Tehát ez a borzalom kurzus. Ez az ama kurzus, mely
biztosítja a nemzeti züllést.
Olvasom, hogy ez a Karácson Geri, fizeti
a Quimbyt, hogy koncertezzen. Hát kell ez a Quimbynek? Kétszer volt
a Quimby a Tusványoson és kikérték maguknak, hogy nem
politizálnak... De ennyire frankón? Tehát, érted... ez egy olyan
kurzus, mely vinne minket valamerre? Ez olyan mint a kurzustalan
kurzus.
Én csak azon töprengek, hogy ez a
Karácson Gerinek nincs más dolga? Bemegy biciklivel vagy rollerrel
a hivatalba, és mint Budapest főpolgármestere ezügyben telefonál,
hogy akkor jöjjön a Quimby zenélni, holott biztos lenne ezer
konkrét feladat, ami a város igazgatását illeti?
Tehát ezeknek (mindegy melyik) magasról
fáj, hogy a nép miből és hogy él és egyáltalán milyen jövő
vár az eljövendőnek.
S akkor ennek kapcsán azon tűnődtem,
hogy ez a Puzsér mennyire valójában akar egy új kurzust? Vagy
csak még egyet akar ezek mellé? Ez az én dilemmám.
Habár magam is tudom, hogy ez a dilemmám
nem más, mint egy hangosan előre vetítése a balsejtelmemnek, hogy
ez se akar más lenni, csak úgy harangozzák, és az én figyelmem
nem más, mint a félnek megadott ártatlansági bizalom, persze amíg
nem jön ki a szeg a zsákból.
A magam részéről úgy érzem, hogy
megteszem a dolgom, úgy itthon a műhelyemben, családomban, mint a
virtuális térben.
Sok mindennel nem értek egyet a világban
történéssel, de szeretetből, megértésből részt veszek benne,
mindaddig amíg szemerkényi reményt látok benne, vagy másban
vélem felfedezni a remény sugarát. Ha nem is magamért, aki
sokszor már nem remélek semmit, de legalább a mások reményéért.