A reménykedőkért


(Imre levelén elgondolkodva jöttek ezek a gondolataim... )

Abból indulok ki, hogy a facebookon figyeltem Puzsér tevékenységét, de nem a választás szempontjából, hanem az úgynevezett kurzusa miatt. Még mindig nem tudom, hova tegyem Puzsért, de egyelőre az egyetlen olyan, mint aki bármilyen kurzus “írás” -t lobogtat. Az a sanda gyanúm, hogy élvezkedik ebben a pozíciójában, rávilágít arra, hogy új kurzusra van szükség, mert a régi miért rossz, de valójában neki sincs fogalma arról, hogy az új kurzus miben fog megvalósulni. A mostani politikai elit (ellenzékével együtt) nem, az európai unió nem, de akkor mire is gondol, a szólamokon túl? Csupán az, hogy biciklivel fogunk járni, és napelemeket aggatunk a tetőkre, nem változik semmiféle kurzus. Tehát valamilyen gazdasági alapja kell legyen ennek az új kurzusnak. Ki termel és mit? Hol kerül értékesítésre? Mert gondolom, hogy egy új kurzus, ami alapjaiból rengeti meg a világot nem szólhat arról, hogy miként osszuk be jobban az adókat és mire kérhetünk támogatást.
Ha mi innen s tova még száz évig rendezzük az elvi kurzusokat, közben a pityóka jön Egyiptomból, a paprika Spanyolból, a csempe meg Olaszból, és azzal a gesztussal is, hogy megvásároljuk a saját területünkön lévő külföldi érdekeltségű üzletházban, még az eladásból jövő haszon se rakodik le hozzánk.
Azt látom, hogy ezt a tényt senki nem veszi számításba. Bár szidják a kurva nyugatot, de egy saját üzletház lánc létrehozása mindenki számára egyértelműen hülyeség. Akkor viszont mire a kurzusok? Szomorkás kesergéssel fenntartunk idegen kurzusokat.


Annyi hiábavalóságról kurzusolnak csoportok manapság, hogy elgondoltam, mi volna létrehozni egy úgynevezett Virtuális Kurzus parlamentet (hogy egy kis Rejtőit is behozzak), ahol valamilyen alapon választott képviselők legyenek, és ezek előhozakodnak projektekkel, hogy miként lehetne egy saját gazdaságot létrehozni? Csinálni ezt hobby alapon, internetes fórumozás közben.
Puzsér azt mondta, hogy 70 szakember bevonásával kigondolták a Sétáló Budapest projektet. Lehet, hogy örültség, de kigondolták. Mi volna, ha 70 ember kigondolná, hogy miként lehetne összeszedni a hegyekből a pityókákat, tejeket és miként lehetne így felvirágoztatni az elhanyagolt végeket, amiknek kihalása révén kihal egy nemzet? Ez csak egy példa... gondolatban évek óta át és átszőttem egy ilyen tervet, és el tudom képzelni a magyar Ikeát házi bútor termékekkel, meg általában mindenféle ágazatban létre lehetne ezt hozni, ha megszületne erre vonatkozóan valami kurzus.
Sajnos nem látok hajlandóságot senkiben, hogy egy saját kurzusban gondolkodjunk.
Vannak ügyesen megalkotott Magyar Napok. Ingyen minden. Minek akkor bármiért fizetni? Ha a saját együttesünkért fizetni kell egy kocsmabelépést, hogy ott legyünk és szurkoljunk, galerizzünk, sokalljuk. Megvárjuk míg jön az Omega inggyé. Tehát ez a borzalom kurzus. Ez az ama kurzus, mely biztosítja a nemzeti züllést.
Olvasom, hogy ez a Karácson Geri, fizeti a Quimbyt, hogy koncertezzen. Hát kell ez a Quimbynek? Kétszer volt a Quimby a Tusványoson és kikérték maguknak, hogy nem politizálnak... De ennyire frankón? Tehát, érted... ez egy olyan kurzus, mely vinne minket valamerre? Ez olyan mint a kurzustalan kurzus.
Én csak azon töprengek, hogy ez a Karácson Gerinek nincs más dolga? Bemegy biciklivel vagy rollerrel a hivatalba, és mint Budapest főpolgármestere ezügyben telefonál, hogy akkor jöjjön a Quimby zenélni, holott biztos lenne ezer konkrét feladat, ami a város igazgatását illeti?
Tehát ezeknek (mindegy melyik) magasról fáj, hogy a nép miből és hogy él és egyáltalán milyen jövő vár az eljövendőnek.
S akkor ennek kapcsán azon tűnődtem, hogy ez a Puzsér mennyire valójában akar egy új kurzust? Vagy csak még egyet akar ezek mellé? Ez az én dilemmám.
Habár magam is tudom, hogy ez a dilemmám nem más, mint egy hangosan előre vetítése a balsejtelmemnek, hogy ez se akar más lenni, csak úgy harangozzák, és az én figyelmem nem más, mint a félnek megadott ártatlansági bizalom, persze amíg nem jön ki a szeg a zsákból.
A magam részéről úgy érzem, hogy megteszem a dolgom, úgy itthon a műhelyemben, családomban, mint a virtuális térben.
Sok mindennel nem értek egyet a világban történéssel, de szeretetből, megértésből részt veszek benne, mindaddig amíg szemerkényi reményt látok benne, vagy másban vélem felfedezni a remény sugarát. Ha nem is magamért, aki sokszor már nem remélek semmit, de legalább a mások reményéért.