-Huszonegy
millió. -mondta Attila.
-Egyezzünk
ki tizenkilencbe -mondta Tótfalusi.
-Nézze,
Tótfalusi úr, -mondta tettet nyugalommal Attila,- korrekt árat
ajánltam önnek a dresszingért, nem szeretnék alkudozni, hajszálra
van minden számolva, anyag, munkadíj, egyéb kiadások.
-Nézze,
Attila úr, -mondta Tótfalusi laza nyugalommal, - én elhiszem, hogy
maga korrekt áron számolta fel nekem a dresszinget, de én
üzletember vagyok és nem adhatok annyit, amennyit maga kért.
Elvileg. Érti?
-Értem.
-mondta Attila keserűen- azt hittem ön korrekt ember és megbecsüli
az egyenes munkást, különbséget tesz egy tolvaj cég és egy
becsületes munkás közt. Nekem ez volt a benyomásom önről.
-Igen
Attila úr, -kezd mondandójába hátra dőlve méregdrága
bőrkanapéján Tótfalusi úr, -én nagyon becsülöm a tisztességes
munkás embert, lám önnel egyezkedek most, nem egy tolvaj céggel.
-Nézze
Tótfalusi úr, ön sok céggel dolgoztatott, amíg Kolozsvár
legdrágább villáját felépítette, biztos ismeri a céges árakat.
-Ismerem
Attila úr, higgye el, hogy ismerem.
-Akkor
azt is tudhatja, hogy ez a huszonegy millió nem pénz erre a
munkára.
-Tudom
Attila úr, ezzel nincs is baj. De akkor sem taposhatok át az elvi
kérdéseimen.
Meditációs
csend.
-Akkor
tizenkilencet mondott Tótfalusi úr?
-Igen,
ez az én ajánlatom magának.
-Rendben,
megcsinálom magának tizenkilencbe. Hogy elvi kérdésein ne kelljen
átlépnie.
-Maga
nem alkudozik? Én mondtam magának egy árat, nem kell azért
haragudjon, mondjon maga is egy árat.
-Most
már sajnálom, hogy nem negyvenet kértem.
-Annyit
kellett volna kérjen Attila úr és kiegyeztünk volna harmincötbe.
-Rendben,
megértettem a szempontját Tótfalusi úr, de én nem alkuszom.
És
kicsavarodék az első fő titok első csavarja. Még maradt öt
csavar az első fő titok felfedéséig.