Valószínű nem a magukat túlértékelő írók fogják ellepni irományaikkal a Nuuvella oldalt, de hogy az utóbbi évek egyik legjobb kezdeményezése az kétségen kívül van:
Indul a Nuuvella, az olvasók Netflixe
"Megragadom az alkalmat, hogy a pozitívummal Napra tekintő lelkek nyugalmát esmént felkavarjam, én az írók világát is, mint egyebek világát két sztereotip rendbe sorolom: a legális szentek és a meztelábasok rendjére.
A legális szentek a fizetett írók, papok, akik Jézust pénzért adják, csak a végén elmarad a Júdási akasztófás megvilágosodás, míg a meztelábasok Jézust munka után a blogjaikban ingyen adják, elesvén talán a mennyei kincsektől is eztán, nemcsak a harmincz ezüsttől, dicséret reményére cserélvén örökségüket.
Jó lenne ez a Nuuvella oldal arra, hogy megismerjük közelebbről egymást mint meztelábas írók, mert mind egy helyre gyűltünk, mint legyek a szarra. Elvárásaim nincsenek, minden pozitív csalódásom arra vezetne, hogy sűrű penitenciát gyakorolva fél téglát verjek a mellemre. De ismerve a mindenkori alkotó magasfokú önérzetét, nem fog arra a szintre lealacsonyodni, hogy sors(mezteláb)társai körmöléseit elolvassa, netán csillaggal értékelje.
A meztelábasok nem valami gerinckarakteresebb lények, csupán nincsenek fizetve, de lelkük mélyén áhítoznak a fizetéslistára. Ugyanúgy szarnak a "vetélytársukra a szarban", mint a legális szentek egymás közt. A legális szentek, ha lekerülnek a fizetés listáról, este nem írnak ingyen Jézusról.
A Nuuvella végre felismerte, hogy valamit cselekedni kéne, és egyszerre több légyre rá lehetne csapni. Csak mondom, kérdés, hogy lesz e eléggé lelkes úgy az író, mint az olvasó? Mert túlontúl hozzászoktunk az ingyen tartalomhoz, mint purdé az ingyen ruhához, hogy mosni sem érdemes neki.
Persze, értem én, győzzön a tökösebb, beszállok én is a ringbe, hallám kik akarnak verekedni, apám szokta mondani, hogy ismerd meg ellenfeledet, nem árt tudni mi van a fejében.
A lényeg az, hogy ezentúl nem közlök semmit ingyen én sem, mert ha ingyen is közöltem valamit, csak beletörölte mindenki a szaros cipőjét, anélkül, hogy tudná mit közöltem.
Na további szép napnyugtanézést, megyek oda ahova való vagyok: a meztelábasok fórumára." Írtam eképpen a Nuuvella kapcsán.
Toldás: Mint észre vettétek, mostanság kevesebbet írogatok ide. Ez nem jelenti azt, hogy megállt a tudomány, hanem inkább azt, hogy egy ideje szintet szeretnék lépni.
Már magam is meguntam a folytonos odamondást, ami nem vezet sehova. Azon túl, hogy magamra haragítottam szinte mindenkit, senkit nem érdekelte, hogy gondolataimnak mi lenne az eleje és a vége.
Elmondok egy hatalmas didgot, mert tudom, hogy úgysem fog titeket meghatni.
Pár éve elkezdtem (Frici, azaz Elekes Ferenc vásárhelyi író hatására) Bohumil Hrabal műveit olvasni romány nyelven, mert az került hirtelen a kezeimbe, és számomra megvilágosító ereje volt.
Rájöttem Hrabal varázserejére, hogy csodaszerét nem önti ki egyszerre, hogy azt a föld pora hirtelen felszíjja, hanem cseppenként, hosszan ható gyógyszerként adagolja a történeteiben. Hrabal a legsötétebb igazságokat is kimondatja szereplőivel, de őmaga sosem foglal állást. Bohumil állásfoglalása a kamera mód, mely csak fotóz, amit lát, előhív amit lefotóz, úgy tűnik nem kommentál. Infantilis történetei olyan kódrendszerrel bírnak, hogy csiklandozza az amateur filozófusokat, míg a felületeseket csak megmosolyogtatja.
Így döntöttem el, hogy rátérek én is erre a csepp filozófiára, hogy a muzsiszérumot elvegyítsem a nagy anyagba és azt láthatatlanul, megfoghatatlanul hozzam napvilágra. Ezzel vagyok elfoglalva mostanság, ezért nemigen írok ide, csat tessék-lássék módra.
Továbbra is fájtatom a lábamat, rájöttem, hogy nekem annyi, de ha nem veszem elejét a helyzetem eldurvulásának, nem sokáig fog engem teherként czipelni ez a világ.
Mondtam, hogy kiveszek három havi szabadságot, sikerült megbántani pár kliensemet, lemondván a félszájjal (kicsikart) beígért munkákat, szerencsémre nem vettem fel előleget. Akitől felvettem, annak félholtan is elvégzem becsülettel a munkát, akkor is ha kitépi meglévő hajszálait is a határidő miatt, mert nem akarom, hogy utolsó munkáimat elpancseroljam. De vigasztalódjon, miattam többé nem kell szégyenkeznie.
Szóval nemigazán lett semmi a szabadságból, az önfeledt alkotásból, mert a napi egy-két óra bokalazító munkatempó megint elfajult 4-5 órásra. Így már mindkét lábam testvériesen kezd osztózni a fájdalomban és a zsibbadásban.
Ezerrel folyik Muskóczi angol fordítása, illetve a műintelligens felmondatása a Speechelo applikációval. Végül lemondtam arról, hogy én, vagy bárki más felolvassa angolul Muskóczit, mert az az igazság, hogy ha nem szól jól, senki nem kíváncsi egy erdélyi tájszólású angolra. Profi felolvasó meg méregdrága, egy vese nem elég hozzá, hogy egy Muskóczi füzetet felolvasson, de nem is igazán kaptam olyan hangszínű felolvasót, aki tetszett volna.
A Speechelo meglepően jó, és ha egy kicsit megelőzöm, kiismerem mikor mit érdemes vele kimondatni, egészen jól szól, nem igazán lehet rájönni, hogy robot.
Hogy ez hogy néz ki a mentsük meg a bálnákat szemszögből? Talán egy hetet is agyaltam, vacilláltam, hogy nemcsak távolodom az AI (artificial intelligence) cuccoktól, hanem fejest ugrok bele. De aztán az igény és ajánlat faktor döntésre vitt, mert nagyon akarom a Muskóczit a piacra, és tudom, hogy ha valamit el kell adni, akkor annak fénylenie kell. Elvégre az emberiség az okos szintetizátorokat már rég beengedte életébe, és nem rettenti attól vissza, hogy azáltal dicsőítse Istent.
Mert ha Muskóczi nem töri ki magát az angol piacra, akkor túl sokat nincs igazán mit adnom az emberiségnek, talán ha rá nem állok kender termesztésre.
Magamnak ezt a tanácsot adtam: ha nem akarsz a fészbukk szintű trollok sorába állni, ragadd meg azt amid van, és csinálj abból valami faszát.
Muskóczi, ez az ami az én faszám. Elkezdtem írogatni a muskóczikat, és közben rájöttem, hogy nem is olyan fekete a világ a lehetőségek terén. Csak meg kell találni az utat. Nagyon lassan, de remélem megtalálom azt a hajszálrepedést, ahol a tartalmam beáradhat a világba.
Ha tévedek: hej basszam, de jó volt álmodozni...
