Önkéntes száműzetésemben
a perifériára, az kincsös Kolozsvárrúl elmenekülvén, gazdasági
migránsként a magába fogadó, de otthon nem érezvén kis
exbányász főváros egyik útelágazás stopplámpája alatt
soromra alázatos türelemmel várva, elnéztem a libasorban menetelő
szebbnél szebb autókat. Mint megannyi fedett cifrás szekér. Mint
megannyi űrautó. Gyerekként, a szögletességbe nőve, nem mertem
volna ilyen gömbölyded dizájnról álmodni, mely koromra ma
jellemző. Sőt minimális elvárás.
Elgondolkodtam, hogy
milyen nevetséges és hiábavaló az úgynevezett hagyományápolás.
Elgondolkodtam, hogy talán azokban a gömbölyded dizájnú autókban
ülő egyforma tekintetű konduktorok sem kimondottan egyformák.
Lehet közülük egyik éppen hagyományápoló. Noha most sárga
feliratos zöld trikóban ül klimatizált autójában, talán este
felveheti a népi hímzéses ruháját és nemzeti jellegű régi
zenére táncol, ha nem maga húzza a nótát hegedűn. Vagy inkább
a bordó autóban az a szürke öltönyös pasas? Olyan komolyabb
pofát vág. A kék bogárhátút imitálóban a szőke,
napszemüveges hölgy esetleg ilyen hagyományápoló? Innen nem
lehet látni vagy megtudni. Külsőről nem illik, nem PC, valakit
megítélni. Sosem lehet tudni mi lakik az ember lelkében. Főleg
manapság nem lehet tudni mi lakik az ember lelkében. Ha lakik e
valami. De ilyet is feltételezni nem lenne korrekt. Meg kell hagyni
a lehetőségét annak, hogy legyen valami ott, ahol nem látszik,
hogy van valami.
Csak így elgondolkodtam,
hogy mennyire képmutatás e ez a hagyomány ápolás? Kedden este
nyolctól kilencig a táncházban hagyományápolás. Behúzni a
Mercával, a legközelebbi parkolóba, átöltözni, és ropni a
hagyományt. Este kilencig. Szerdán este gyúrás van programon.
Vagy színház. Attól függ az is, mert lehet opera. És függ ez
attól is, hogy milyen várost írunk.
De miért is szorulnak a
tehetséges hegedűsök például a városokba? A tehetséghez mérten
kisebb vagy nagyobb városba? Aki csak egy furulyán tud három
lyukas hangot fújni, az legfeljebb a tehenek nyugalmát tudja a
kétségekbe kergetni, de aki érti a kvintesszenciát, az frakkban
sok frakkos előtt nyöszörögteti a húrokat? Talán azért, mert
városra tud megfelelő számú műveltséget színlelő,
belépőjegyet fizetni képes ember összegyűlni? A blúzgitáros
hol van ebben a képletben? A kirühelődött és a kirüheledetlen
között? A katedrális és az imaház között melyik utcában? Hogy
is tudott átfúródni a nigger fegyencdal a gyapotföldektől a
vizeken át a mi utcáink kocsmáiba?
Hirtelen ilyen gondolatok
keringtek bennem, amíg türelmesen vártam a stopplámpánál. És
lelkiismeret gyötör, hogy nem szeretem eléggé őseim zenéit,
inkább szeretem a blúzgitárt. Hogy miféle elfajzottja vagyok
nemzetemnek?
Persze az más kérdés,
mert megszoktuk, hogy vannak akik bizonyos kérdéseket át tudnak
helyezni a más kérdések kategóriájába, csak mert áttehetik,
hogy ha hagyományt akarunk ápolni, miért csak kulturálisan élünk
vele? Miért nem járunk szekerekben? Szögletes szekerekben?
Fakerekű szekerekben? Miért nem kapálunk hagyományosan a
földeken? Miért nem vadászunk? (erre már nem várom a választ,
sztereotip válaszokat formáltam magamnak)
Persze, a magamfajta
surmója nem is érti mi az a kultúra. Honnan is tudhatja? Így nem
is értheti annak fontosságát. Hogy miért fontos kedd este pont
nyolckor kiszállni a Mercából s ropni a táncházat?
Most kérdem én, tágra
nyílt, kerek szemekkel, hogy mit is várt el ez a magyar rock
együttes az Euróvíziótól? Elment oda beolvasni, hogy viszlát Európa? Hogy kapd be károm, geci vízió? Te, akiben csalódtam? Én
a nagy faszú, Attila népe, most jól megmutatom neked?
Lehet, hogy én nem értem
az összefüggéseket, de azt fiatalon megtanultam, hogy diszkóba
menni feleségrevalót keresni, az a legnagyobb értelmetlenség és
legszánalmasabb elképzelés. Diszkóban nem teremnek a jó
feleségek. Normális ember oda nem megy.
Azt meg már késő , igaz
előresiető öregségemben tanultam meg, hogy nem szép azt a kezet
harapni, amely etet. Ha már elszegődtem szolgának.
Ez a magyar banda ezt
tette, elment az ura kezét harapdálni, és fejébe jó feleséget
remélt. Szóval... a diszkót kell itt minősíteni, vagy a
meggondolatlan, részegfejű legényt kéne kijózanítani?
Azt hiszem, hogy
mindenekelőtt a sütnivalóról van itt szó. A minimális
sütnivalóról.
A szabad világnak
megvannak az ünnepélyes túlkapásai, kétségtelen. A diszkó
szombat esti hangos tivornyája. Ahol a hegedű nem szomorúságra
ihlet, hanem ugrálásra serkent. Ahol a kultúrától kisimult arc
kimutatja megrészegült, vicsorgó bambulását. Nincs nagy
differencia az opera vagy diszkó pajta képmutatása között:
ugyanaz. (itt lehet szörnyülködni).
Entertainment az egész.
Most odafigyelek vagy sem. Felkapcsolom, vagy sem. Leszarom. Ami
jobban fáj az az, hogy az ember bármilyen kulturális szintre
emelkedik, nem tud lélekben, szeretetben végre felnőni és ezeknek
a jegyében szocializálni.
Magyarán: kell neki a
diszkó. Kinek segget rázni, kinek nagyfiúskodni.
Mekkora marhaság.