Gyiszkó


Önkéntes száműzetésemben a perifériára, az kincsös Kolozsvárrúl elmenekülvén, gazdasági migránsként a magába fogadó, de otthon nem érezvén kis exbányász főváros egyik útelágazás stopplámpája alatt soromra alázatos türelemmel várva, elnéztem a libasorban menetelő szebbnél szebb autókat. Mint megannyi fedett cifrás szekér. Mint megannyi űrautó. Gyerekként, a szögletességbe nőve, nem mertem volna ilyen gömbölyded dizájnról álmodni, mely koromra ma jellemző. Sőt minimális elvárás.
Elgondolkodtam, hogy milyen nevetséges és hiábavaló az úgynevezett hagyományápolás. Elgondolkodtam, hogy talán azokban a gömbölyded dizájnú autókban ülő egyforma tekintetű konduktorok sem kimondottan egyformák. Lehet közülük egyik éppen hagyományápoló. Noha most sárga feliratos zöld trikóban ül klimatizált autójában, talán este felveheti a népi hímzéses ruháját és nemzeti jellegű régi zenére táncol, ha nem maga húzza a nótát hegedűn. Vagy inkább a bordó autóban az a szürke öltönyös pasas? Olyan komolyabb pofát vág. A kék bogárhátút imitálóban a szőke, napszemüveges hölgy esetleg ilyen hagyományápoló? Innen nem lehet látni vagy megtudni. Külsőről nem illik, nem PC, valakit megítélni. Sosem lehet tudni mi lakik az ember lelkében. Főleg manapság nem lehet tudni mi lakik az ember lelkében. Ha lakik e valami. De ilyet is feltételezni nem lenne korrekt. Meg kell hagyni a lehetőségét annak, hogy legyen valami ott, ahol nem látszik, hogy van valami.
Csak így elgondolkodtam, hogy mennyire képmutatás e ez a hagyomány ápolás? Kedden este nyolctól kilencig a táncházban hagyományápolás. Behúzni a Mercával, a legközelebbi parkolóba, átöltözni, és ropni a hagyományt. Este kilencig. Szerdán este gyúrás van programon. Vagy színház. Attól függ az is, mert lehet opera. És függ ez attól is, hogy milyen várost írunk.
De miért is szorulnak a tehetséges hegedűsök például a városokba? A tehetséghez mérten kisebb vagy nagyobb városba? Aki csak egy furulyán tud három lyukas hangot fújni, az legfeljebb a tehenek nyugalmát tudja a kétségekbe kergetni, de aki érti a kvintesszenciát, az frakkban sok frakkos előtt nyöszörögteti a húrokat? Talán azért, mert városra tud megfelelő számú műveltséget színlelő, belépőjegyet fizetni képes ember összegyűlni? A blúzgitáros hol van ebben a képletben? A kirühelődött és a kirüheledetlen között? A katedrális és az imaház között melyik utcában? Hogy is tudott átfúródni a nigger fegyencdal a gyapotföldektől a vizeken át a mi utcáink kocsmáiba?
Hirtelen ilyen gondolatok keringtek bennem, amíg türelmesen vártam a stopplámpánál. És lelkiismeret gyötör, hogy nem szeretem eléggé őseim zenéit, inkább szeretem a blúzgitárt. Hogy miféle elfajzottja vagyok nemzetemnek?
Persze az más kérdés, mert megszoktuk, hogy vannak akik bizonyos kérdéseket át tudnak helyezni a más kérdések kategóriájába, csak mert áttehetik, hogy ha hagyományt akarunk ápolni, miért csak kulturálisan élünk vele? Miért nem járunk szekerekben? Szögletes szekerekben? Fakerekű szekerekben? Miért nem kapálunk hagyományosan a földeken? Miért nem vadászunk? (erre már nem várom a választ, sztereotip válaszokat formáltam magamnak)
Persze, a magamfajta surmója nem is érti mi az a kultúra. Honnan is tudhatja? Így nem is értheti annak fontosságát. Hogy miért fontos kedd este pont nyolckor kiszállni a Mercából s ropni a táncházat?
Most kérdem én, tágra nyílt, kerek szemekkel, hogy mit is várt el ez a magyar rock együttes az Euróvíziótól? Elment oda beolvasni, hogy viszlát Európa? Hogy kapd be károm, geci vízió? Te, akiben csalódtam? Én a nagy faszú, Attila népe, most jól megmutatom neked?
Lehet, hogy én nem értem az összefüggéseket, de azt fiatalon megtanultam, hogy diszkóba menni feleségrevalót keresni, az a legnagyobb értelmetlenség és legszánalmasabb elképzelés. Diszkóban nem teremnek a jó feleségek. Normális ember oda nem megy.
Azt meg már késő , igaz előresiető öregségemben tanultam meg, hogy nem szép azt a kezet harapni, amely etet. Ha már elszegődtem szolgának.
Ez a magyar banda ezt tette, elment az ura kezét harapdálni, és fejébe jó feleséget remélt. Szóval... a diszkót kell itt minősíteni, vagy a meggondolatlan, részegfejű legényt kéne kijózanítani?
Azt hiszem, hogy mindenekelőtt a sütnivalóról van itt szó. A minimális sütnivalóról.

A szabad világnak megvannak az ünnepélyes túlkapásai, kétségtelen. A diszkó szombat esti hangos tivornyája. Ahol a hegedű nem szomorúságra ihlet, hanem ugrálásra serkent. Ahol a kultúrától kisimult arc kimutatja megrészegült, vicsorgó bambulását. Nincs nagy differencia az opera vagy diszkó pajta képmutatása között: ugyanaz. (itt lehet szörnyülködni).

Entertainment az egész. Most odafigyelek vagy sem. Felkapcsolom, vagy sem. Leszarom. Ami jobban fáj az az, hogy az ember bármilyen kulturális szintre emelkedik, nem tud lélekben, szeretetben végre felnőni és ezeknek a jegyében szocializálni.
Magyarán: kell neki a diszkó. Kinek segget rázni, kinek nagyfiúskodni.
Mekkora marhaság.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése