Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Hogy meglegyen a jó.

Volt nekem egy nagyítóm, annak rendje s módja szerint készítettem egy fáintos foglalatot a fürdőbe a tükörrámára szerelve, a villanyégő alá, hogy az esetleges szálkákat ki tudjam operálni a kezeimből. Mert néha bizony nem volt elég a szemöldök csipesz kihúzni a szálkákat, néha bizony egy hegyes ollóval fel kellett tépjem a bőrt, hogy a húsba ragadt szálka végét meg tudjam fogni. Ha más látta, a hideg rázta, de nekem már gyakorlatom van benne. Mert tudom mit jelent egy beragadt szálka pár nap elteltével: feszítő fájdalom, s gennyes seb. Olyat is operáltam már. De nem ez a lényeg.
Egy nap elejtettem a nagyítót -én balfasz, mert ha tudom, hogy egyszer elejtem jobban vigyázok rá- és miszlikbe tört az üvege. Jó egy nagyító volt ez, nagyon sajnálom. Nem is tudom, honnan vehetnék másat? De nem ez a lényeg.
Na, ezzel a nagyítóval -képletesen persze- nézem egy ideje, hogy hol van a jó elrejtve ebben a világban? Mennek az autók, az emberek, feltöltik az üzleteket árúval, felvásárolják azokat a népek, mennek dolgozni az emberek, haza mennek az emberek, mint egy programozott rendszer, sehol nem történik az a jó, az az egyperces jó, amit én mióta lencsevégre szeretnék kapni! Ez a lényeg.
Egy nap, hogy meglegyen a jó, ugyancsak a kasszánál -már már provokatíve nézve hol a jó- egy öreg bácsinak nem volt elég pénze az üdítőjéhez. A kasszás néni már vonta is vissza az árut a gépből, hogy amiatt a hiányzó nyolcvan bani miatt nem tudja odaadni azt a szukkot. Átnyújtottam az öregnek egy egy lejest, adja már oda ennek a fehérnépnek, mert képes itt tartani minket estig azért a nyolcvan baniért. A fehérnép tüntetőleg -valószínű, hogy a megtörtént jóért- nem adott vissza húsz banit az egy lejesből. Azóta nem néz jó szemmel engem az a fehérnép. Mert hogy ebben a jól működő robotizált csendben jön egy senki (ha valaki emlékszik a „jönnek a senkik” című írásomra...de kétlem...) és megbontja a rendet. A jótlan világban megtörténik egy jó.
Most nem az a tét, hogy ez a nyolcvan banis jó legitimál a fejem fölé néhány glóriát, mert nem ragyogott fel az aurám sokkal nagyobb jóknál sem, hanem az a tét, hogy bennem a jó mióta van? Mert jó gyerek voltam még Jézus bennem való feltámadása előtt is, most akkor Jézusra rátaláltam menet közben, mint jó barátra? Mert nekem nem kellett az életben a poklok mélységeit megismerni, hogy a fény tündököljön előttem a sötétben egy adott saulusi percben. A tét ugye az, hogy mióta megismertem Jézust, általam értelmezett igazságát, a világberendezést emberileg nem találom valami irtó faszának. És bármennyire harcolok magammal, hogy ne legyek jó, nem tudok csak jó lenni, mikor oda kerülök. És nekem emiatt borzasztó lelkiismeret furdalásom van. Mert a jó az én esetemben olyan mint az alkohol a piásnak. Csak egy kortyot, de mindig, állandóan, s ez visz tönkre, ez hajt a szegénységbe, egészségileg romlok, a családom szívja azt a rengeteg nyolcvan banist, azt a rengeteg embertársi segítést, mely a modern robotizált világ fogalmi rendszerében nem létezik, ezért nincs visszajáró. Nem inga ez a dolog, hogy ide-oda jár. Sem szimbiózis, hogy egymásból merítünk erőt. Nem. A jó ma egyszerűen nem történik meg, mert a jó hiányzik úgy a világi, mint a vallásos koncepcióból.
Beszélek itt a de genere, a natíve jóról, amivel az ember jön -mindegy honnan- nem a kivikszolt, kierőltetett, újságba hirdetendő jókról, a vezeklő jókról, a jót tenni jó álarca alatt történő jókról. A saulusi jók az én szemembe az emberi sötétség penitenciája. Amikor nem tud jó lenni, de erőlteti magát a jóra, mert van egy ilyen mesés ígéret, hogy csak a jók üdvözülnek.
S akkor én ebben a kontextusban eszem magam, hogy minek vagyok feszt jó?!? Legyek egyszer geci! Legyek szarházi! Nézzek az öreg szemébe és ne adjak nyolcvan banit neki. Nézzem, ahogy elveszik aztata kibaszott szukkját, és az ádámcsutkája üresbe nyel.
Ma is. Pedig megfogadtam, többet nem érdekelnek ezek az Istvánok sorsa, mert ezeket ma segítem, holnap meglopnak. Ma is, láttam, hogy az egyik ilyen Istvános, kinek esze ágában sincs egy percet sem itthon maradni, mihelyt magkapja Orbán ajándékát a magyar útlevelet, meg sem áll a british hagymaföldekig, szóval ennek is mozgott üresben az ádámcsutkája, mert a kétes reggeli óta nem evett, erre csináltam neki egy szenyót. De minek? Mert kiegyeztünk a bérben, inkább pénzt kért a kaja fejében is. S akkor minek bontom én a világ rendjét?
S akkor jövök én a forgácsfilozófus, hogy azért, hogy meglegyen ebben a kibaszott világban a napi egyperces jó, amit azzal a nagyítóval -képletesen- keresem nap mint nap, embertől emberig azt a kibaszott egyperces jót...