Ne olvasd el.

Egy pár bejegyzésemből kimaradt a papok és vallások szapulása. Ez azért, mert eldöntöttem, hogy rendes ember akarok lenni. Pozitív. Ha leszar valaki, ne azt nézzem, hogy leszart, hanem azt, hogy letrágyázott és jó a bunkónak a trágya. Gazdagítja a fejemet. Mint a földet. Arra nem gondoltam, hogy a fejemnek mindegy már mindenféle trágyázás. Ajánlom kedves olvasóimnak, akik nem szeretik a sitt szagot, ne olvassák ezt a bejegyzést. Ez olyan lesz, mint amikor Balázs kéthetente kihányja nagy részét a disznószarnak a pajtájából. El lehet ájulni tőle. Csoda, hogy élnek még azok a disznók. Mi olyankor minden ablakot bezárunk. Mit csináljak? Nem kellett volna én sem hagynom így felgyülemleni a mutyit.
Ha a keresztény világ így megy tovább, lassan és biztosan bejegyezhetnek az ateisták táborába. Megcsináltam azt a hibát (ember holtáig tanul), hogy az idők folyamán feliratkoztam mindenféle honlapra. Ilyenek, hogy a csaaalááád, a zöööldeek, meg mindenféle egyéb ilyen humánus és putypuruttyos dolgokra, meg ilyen hagyomány örzős honlapokra ésatöbbi. Azt hittem, de fasza, jönnek majd a jó dolgok. Várom lassan három négy éve ezeket a jó dolgokat. Jönnek kilajával a hírlevelek. Olvasom őket, mint egy mutuj. Aztán egy ideje kezdenek idegesíteni. Pláne mostanában kezdtem felfigyelni az egyre erőszakosabb hírlevelekre. Hogy a családok veszélyeztetve vannak a kurváktól, börtönt nekik, tessék kigittelni a leszbiket, homokosokat, másik oldalon mentsétek meg az utcai kóbor kutyákat. Menjünk mások szemetét összeszedni. A mindenféle szekták. Ilyeneket is olvasok dögivel. Mert csak a történelmi egyházak képesek kiszedni minket a szarból és amaz igaz hitre vinni. És sorolhatnám sokáig ezeket a dolgokat, nem ez a lényeg. A hangnem a lényeg. Ahogy felteszik a problémát. Keresztes hadjáratra emlékeztetők ezek a hangnemek. Én nem tudom hogyan képzelték el ezt az ökumenikus marhaságot, de szerintem ez nem más, mint a hatalmi egyházak nyilvános csatakiáltásuk. Hogyan képzelhet el valaki bármilyen szövetséget egy icipici és egy behemót között? Persze hogy a pici a nagynak a talpa alatt fog sepregetni. Nincs olyan, hogy a nagy lehajol a kicsihez. Miért? Hát elfogadhatja a pápa a bemerítkezést? A ki eddig kenyérrel úrvacsizott, ezentúl ostyával ereszti? Miféle bulsitt ez a fajta úgymond egymás elfogadása?
Hogy nem felemelt fejjel kell keresni Istent, hanem alázatosan, lehajtott fejjel. Persze. A zsozsót viszont nyújtsad fel a perselybe. Jó na. Annyira felemelheted a fejed. Valahol olvastam, hogy nem engedélyezték az ateisták felvonulását. Néhány felfőtt agyú ortodox valóságos mészárlást rendezett egy ateista újságíró cikke kapcsán.
Honnan ez a gyűlölet? Kérdem én. Honnan ez a gyűlölet? Pontosan azok részéről, akik úgymond az Isten, a felfeszített Jézus oldalán állnak? Annyira fanatikusok szerintem, hogy teljesen bezavaródtak és ezért ölni is képesek.
Isten őrizzen meg ezektől a fanatikusoktól. És leginkább attól, hogy ezek hatalomra kerüljenek. Mert az ördög összes légióit a Földre szabadítják.
A felnőtt generáció eddiginél nagyobb vadsággal hibáztatják a fiatalokat. Hogy rosszak. Vajon ki az a felnőtt akit követni lehetne? Mutasson bárki egy embert. Egy embert, aki becsületesen és boldogan él. Ne fanariotákat adjunk nekik példaképnek. Ne szenteket. Úgymond szenteket. Akiket a sors valamiért felemelte. Drága dzsippekben szelik a világot és osszák a legendákat. Nem ilyen példaképeket. Mert ezeket nem lehet utánozni. Több esélye van egy fiatalnak rocksztárnak lenni, mint ilyen szentnek. Hús vér példát tudunk e adni nekik? Nem. Azt viszont biztostjuk neki, hogy a másságot nem tűrjük. Hiszünk viszont a mindenféle szolgaságban, lelki, szellemi és testi rabságban. Ezt az egyetlen választást tudjuk neki biztosítani.
Jó ideje úgy érzem, el fogok szakadni ettől a keresztény világnézettől. Úgy érzem és kezdem hinni, hogy valami error van a kereszténységben. Ezért kell nekem elszakadni tőle és keresnem a saját utamat. Olyan, mint egy rémálom számomra a keresztények cselekedete. Beszélnek valami Istenről, Krisztusról, pontosan úgy imádják, mint az emberiség mindig is imádott valamit. Bármit. Lényegtelen. Bármit ami helyettük döntött, gondolkodott és cselekedett.
Sokáig nem pótolható a mi szeretetünk, ragaszkodásunk hiánya Isten szeretetével. Kell a környezetünknek a mi szeretetünk, a mi ragaszkodásunk, aztán Isten majd szereti ezt az egészet és ha mi elültetjük a hagymákat, akkor ő ad majd napot hozzá. A többi az mind mese. Mese a mikulás. Mese a nyuszi. Mese minden. Most átölelni valakit, megsimogatni, szeretni, kamatmentesen kölcsön adni, ha van miből, az a nem mese. És ha valami kivetítődik a végtelenbe, az most történik. Ha van üdvtörténet, az most zajlik. Nem valamikor. Nem majd. Olyan ez, mint a természet. Ami ma elmúlt az elmúlt, holnap minden más lesz.
Ebben a reményben kellene nekünk ujjá születni, nem valamiféle kézzel csináltatott cifra palotákba. Talán erre gondolt Jézus is, mikor azt mondta, hogy három nap alatt lebontom ezt a templomot. Hogy kiszedi az emberek hitét a templomokból és az Életet teszi szíveikbe, kezeikbe. Asszem nem igazán jött ez be neki.