The bunker

Nem nagyon írok mostanában. Metamorfozálok itt vagy mi...
Most is inkább azért, mert ezzel a dob dologgal eljutottam egy következő állomásra.
Inkább a zenére koncentrálok. Valahogy elment a kedvem a politikától, szociális dolgoktól, ettől a borzalmas tudat változtatástól. De megírom őszintén, ez is volt a célom. Beteltem önmagam meglátásaival. Függtem attól, hogy minden nap kiakadjak.
Ezért ástam a lelkem legmélyebb bugyraiban, mert éreztem, hogy előre nincs kiút. Vissza kellett forduljak oda, ahol elvesztettem valamit s nem volt akkor erőm újra kezdeni.
Volt a megfigyelés korszaka, úgy negyvenig. Aztán tíz évet adtam az írás korszakának. Lekritizáltam mindent amit addig láttam.
Utaztam pár dologban. Agrikultúra, disznó,kecske Katonán, zöldségeskert, virágkert, fürjtartás Mintián.
Elengedem ezeket. Nem visznek sehova. Engem nem visznek sehova. Lehet mást igen. Meg kell próbálni. Ki tudja.
Mindent jól csináltam. Nem is ez a gond. De én, az Attila nem lettem tőle teljesebb. Ahogy az asztalosságban is némely munka kiborított.
Mert most vagy egy beképzelt bunkó asztalos vagyok, vagy egy irtó türelmes és meg nem értett művész?
Adtam ötven évet az emberiségnek. Nagyon úgy néz ki megvan nélkülem is az emberiség. Nem osztok, nem szorzok. És nagyon megörvendtem ennek. Mert akkor hátha jut még nekem is egy tíz-húsz év, nem?
Az első lépés a dob megvásárlása volt. Hosszas lelki és anyagi vajúdás után eljött az a nap, amikor kicsomagolhattam a dobokat. Tudtam első perctől, hogy nem csak egy fészeri hobby lesz belőle, amiről néha elkergetem az egereket s letörlöm a szénaport. Így született meg a második lépés: a dob stúdió, a „bunker”. Majd hosszasan írok erről. S annak a jövőbeni fejlesztéseiről. Mert ez is csak egy nulla állapot stúdióilag.
A harmadik lépés a hangrögzítés lesz. Egy nyolc bemenetes hangkártya, mikrofonok, s egy hivatalos keverő szoftver. És így tovább.
Egyelőre lemegyek egy kis forgácsot termelni....oszt meglátjuk.