Én vagyok a Pöcegödör

Hadd írjak egy picit a stúdióról.
A mintiai parasztjelölt asztalosforma öregség elé néző krízis cselekvései.
Tehát a tisztánlátás és tisztázás végett, tudom, hogy gyermeteg dolgom ez a stúdió, és ha csak egy akármilyen szar gitáros a környéken (csak lagzis ne, de ha jól csinálja jöhet a „Sej haj Rozi is”) jönne, hogy élő zenében foglalatoskodjunk, én állok elébe és lelkesedni fogok. És ha évente három szvinget ácsolunk össze, azt se bánom, de azt rendszeresen, kitartóan, becsülettel és lelkesedéssel tegyük. Mert már harmadik éve múlt, benne a negyedikben, hogy elkezdtem a dobolást (ok, rapszodikusan, mert semmi se motivált, aztán cukor, depi és társai), azóta lehetne egy albumunk akár SejhajRozi irányában. De lófaszRózi van, az van.
Kuncognak a hátam megett: „Nézd meg az öreget” (Deak Bill Gyula idézet)... dohobohohohohhoool.
Volt egy magamfajta, valamikor fújt valami fúvóson, ő mondta, hogy kéne csinálni valamit, csak el kell határozza magát, nosza azóta annyit határozza, hogy mixeimet se hallgatta meg. Vagy hallgatta és kuksol. Sosem tudom meg. De ha azóta nem határozta el magát, szerintem olyan ez mint Charles Bronson fegyverarzenálja az ágya alatt, béke időben nem nyúl hozzájuk.
Persze, lúzer vagyok, ez még nekem se titok már rég, de ezt a lúzerséget, minden álszerénységemet félretéve, kibaszottul művészi szinten űzöm.
Viszont egyet mondhatok, lehet, hogy röhej tárgya vagyok, de ha valami kiszed engem abból a depresszióból, ami a halálba akart kergetni, akkor ez a stúdióm az, a zenei tévelygésem az. Úgyhogy eldöntöttem: elvetem a hátam megetti kuncogásokat, és igenis, a tőlem telhető legkomolyabb szintre akarom emelni a stúdiós terveimet.
Terv? Nincs semmi terv. Hagyom, hogy jöjjön aminek jönni kell.
Addig is, amíg megértő lelkek fognak engem körülvenni, addig is, igenis kísérletezek ezzel-azzal.
Tanulni szeretnék. Megérteni szeretnék egyet s mást.
Ezelőtt két évvel a kolozsvári napokon kerestem az alkalmat a régi gárdával találkozni, főleg Gulával szerettem volna beszélni, kiváló, elkötelezett stúdiós ember, ezelőtt 15 évvel még beszélgettünk, egy stúdióban dolgozott, olyan volt mint egy szerzetes a barlangjában, irigyeltem. Ő panaszkodott, hogy nincs fix jövedelme. Sokat agyaltam, hogyan lehetne segíteni rajta. Jó, ezt nem mondtam neki, de magamban gondolkodtam.
Ezelőtt két évvel egy sétatéri koncerten láttam, vártam, hogy magára maradjon, mert feszt mentek hozzá, egyszer egyedül maradt, szembe kerültem vele és nem ismert meg. Vagy megismert és tette, hogy nem ismert meg. Eltelt 15 év, de annyit változtam?
Nagyon szánalmasnak éreztem volna magam, hogy elkezdjek neki magyarázkodni, hogy ez és ez vagyok bazmeg, taníts stúdiózni bazmeg, hajlandó vagyok fizetni. Bazmeg.
Az üres, semmitmondó szemkontaktus letaglózott. Nem, én szentül meg vagyok győződve, hogy nem ismert meg, nem tette az eszét. Gula nem az a rafinált embertípus.
Aztán beszéltem magyar nevű dobossal Piskiről, akiről kiderült, hogy Attila néven nem tud magyarul. De ez nem volt nekem probléma, van ilyen a környéken. De angolosan leléptetett, hogy ott a jutub, igen, azt tudom, de az emberi kapcsolat fontosabb. És azt reméltem, hogy közelebb kerülök a zenész világhoz. Mert persze, hogy nem a tripletteket kell nekem valaki megtanítsa, az tényleg ott van a jutubon a világ legjobb dobosaitól, de az emberi kapcsolatokat nem lehet jutubról leszedni. Fizetni akartam a tanításért. Egy tapasztalt csak látja milyen irányt kéne felvegyek, meg aztán ott van a számonkérés, beindul egy motivációs, ingergazdag cselekvészet.
(bejátszás: bárki asztalosságot akar tanulni -korhatár nincs- ingyé vállalom)
Beszéltem egy másik stúdióssal Kolozsvárról, hogy amikor esetleg felvételezik, kever, elmennék, meg se szólalnék, fizetnék, csak tanulhassak. Hogy nem.
Amikor a Stonecrops felvételeit (tök ingyen csináltam... nem felhányásképp, csak hogy bemutassam, igenis lehet..) átadtam egy Vásárhelyi stúdiós gyereknek csupán egy dolgok kérdeztem, hogyan keveri a dobokat? Azt mondta, idézem szó szerint: „Ott a jutub, onnan megtanulhatod.”
Szóval mit szerettem volna? Elmenni egy stúdióba, amikor éppen dobot vételeznek, aztán kevernek, maszterolnak. Egy kibaszott számot! Adtam volna akár ezer lejt is egy ilyen folyamatra. Nem, nem és nem.
Mondtam Emilnek, hogy mi ez a faszság? Mit szarnak úgy be ezek?
Emil azt mondta, hogy féltik a szakmájukat. Hogy mit féltenek?
Ó, haggyámá békimbe. Ez csurdárság. (csordapásztorság... a csorda pásztorokról az a nézet járja, mint durva, pokróc emberek, noha láttam egyet kettőt életembe és azok nem voltak ilyen csurdárok, mint ezek a fennhéjázó hangmájsztrók). (És zenészek).

S akkor jött ugye ez a Hangmester képző akármi Kolozsváron. Nem tudom konkrétan mi van a háta megett, mennyire komoly, mennyire érdemes lejárni, de egyelőre nincs semmi más konkrét javaslat, ami egy kicsit rendezettebben, átfogóbban ígérjen.
Az empirikus próbálkozások sem rosszak, de ez olyan, mint zenélni próbálni skálázás nélkül.
Például nem szeretnék megvenni egy 1500 eurós térmikrofont, hogy kipróbáljam azt. Ez az iskola állítólag ezt meg tudja mutatni. Nem szeretnék 2000 eurót beverni egy stúdió monitorpárba, hogy kipróbáljam azt. Nem szeretnék egyéb ezreket beleverni az ismeretlenbe. Ezer euró megér, már csak akkor is, ha mindaz amire kíváncsi vagyok, az lehet tíz-húsz órában meg lehetne nekem mutatni. Ha bónuszba kapom az elméleti részt is, az már maga a csúcs.
Ezért szeretném elvégezni ezt a kurzust. Nem azért mert meghibbantam.
Koromban az emberek feleséget, autót szoktak cserélni, én stúdiózni akarok.
És fogok, amíg tőlem és egészségemtől telik.

Tehát. Végül elkészültek a hangfalak, valamennyire helyre kerültek és végre letesztelhettem az úgynevezett 3D surround hatást.
összeraktam a most felállított hangszóró arzenált
a felső sor a felső kvadro,
az alsó sor az alsó kvadro,
illetve a két alsó közép a sztereó pár.
Két rendbéli kvadro rendszert állítottam be, azaz nyolc hangszórót.
Most még korai erről bármit részletezni. Ugyanazt a hibát elkövettem, amint az „Auro3D” kidolgozója követett el fejlesztése idején, hogy a felső rend kvadrót a sarkokba helyezte el. Pedig elmondta, hogy miért nem jó, de ezzel is úgy voltam, hogy nekem kell ezt megtapasztalni. Ahogy fogalmam sem volt akár egy kvadró rendszerről se (nem ugyanaz mint a filmes 5.1 mert annak teljesen más a célja és koncepciója, noha közel áll a dolog lényege), úgy erről a 3d-ről sem volt fogalmam. Kíváncsi voltam, milyen?
Az első benyomás nagyon zavaros. Első körben minden hangszóróba más időben megszólaló különböző dob hangokat szólaltattam meg. Meg is szólaltak mindegyik abban a hangszóróban, ahova tettem (hála a több kimeneteles Motu hangkártyámnak és a Cubase virtuális keverőpultnak), csupán az érzékelés nem úgy történt, ahogy vártam.
A fülem nem úgy érzékelte, hogy fentről jön a hang. És ezt mondta is az Auro3D-s pacák. Mert a fül nem úgy érzékel térben, mint ahogy a hangok a térben szólalnak meg.
Na ebben van mit kísérletezni. És fogok is. Csupán hagyom pár napot a témát az agyamban pihenni. Hadd dolgozzon. Addig is mixelek valamit. Meg dobolok.
Egy szvinges vicces dalon dolgozom. Majd ha kész publikálom.

A War of World fő tematikájú majdnem szimfonikus darabon is dolgozom még.
Alább meghallgathatók a műnek a részletei, hang mintái. Érdekességképpen hoztam létre ebben a formában, hogy bele lehessen látni az alkotás elgondolásaiba. Így már olyan, mint amikor az egyébként kisminkelt fehérnép megjelenik az utcán tréningben és olcsó baszkett cipőben, azaz lehullik a lepel, kiderül, hogy ő is csak egy ember. Ezek is rém egyszerű hangok, szólamok, futamok, de egyben egy zseniális mű. A tökéletes közösség.
A végzés nem tetszik, túl nehéz a léleknek főleg. Enyhébb csillapítást akarok a végére.
És száműzöm a kompresszorozást. Még a limitert is kivágtam legújabban. Inkább kipötyögtetem a hangerőkből a túlvezérlést. Irtó keveset kellene a limiternek nyomni, de fix a lelkét nyomja el.
Na most, a végfelhasználó, aki nem hallja, hogy szól a stúdióban, annak a sűrített mp3-as hang is jónak tűnik. De én majdnem sírva fakadok és a legmélyebb depresszió kering, amikor hallom hogy szól mp3ban. Amióta rájöttem mennyire undok a kompresszor, minden zenét csak úgy hallok, mintha pumpálva lenne. Hallom amint fuldokolnak a hangszerek, vágódnak a csúcsok, a hangszereknek, tónusoknak teljesen irreális hangjuk van, hogy lehet így hangmesterelni? Ez se más akkor, mint egy hatalmas képmutatás.
A műveket ráhúzni egy mesterségesen kiképzett hallgató közönségre? A hallgató nép mint egy kódként megtanult egy fajta hangképletet élvezni. Amiben van elég ütés, dübörgés, visítás, zúgás, és mindez a dinamika jegyében. Lüktet. És valóban az első impresszum az, hogy dögösen szól. De mi a franc szól dögösen? Na ez a kérdés.
Anti sznobdinamika elgondolásból is vettem ki a dobokat a War of World mixemből, hogy érvényesüljön a dallam lelke, és csupán a koncert nagy dobokkal pontoztam meg a szerintem hangsúlyos részeket. És száműztem a „Stars on 45” jellegű dobgép hangzást.
Ez a mű szerintem illik az örökzöld klasszikusok közé.

tök jó lett a kidobott szék
Hoztak valami rossz bútorokat, mert manapság már nem lehet csak úgy kitenni az utcára, a kutyának se kellenek a régi nagymama bútorok, s akkor legalább nálam megszabadulnak tőle. Volt köztük egy irodaszék is, cafatokban lógott róla a szivacs, tényleg undorító volt. Szétszedtem, újra kárpitoztam és betettem a stúdióba. Az ülőkére az volt rápecsételve, hogy 1987 és valami német szó, ami arra utalt, hogy régi, német cucc. Van két ilyen levegős liftje, az amelyik előre hátra dönti a széket lassan, az kimerült, de a magasság beállító tökéletesen működik. Nekem tökéletesen megfelel. Nagyon kényelmes benne ülni, pihentető a hátnak, több óra után sem fárad el a derekam. Hálás vagyok érte, hogy kidobták.

Én vagyok a Pöcegödör. Mert Világosság van már más személyében...
lábat cseréltem a moketta miatt, a görgők
szétvágták volna, és nem is kell nekem gurigázni.

még jó, hogy nem dobtam el ezeket a nemtomhonnan
maradt lábakat, nem hittem volna, hogy valamikor felhasználom.
Csak a lyukat kellett megnagyobbítsam picit.