Csak bedugjuk

Az valahogy úgy lehetett, hogy egy vézna, sápadt, kapára nem fogható gyermek valamiképpen kijárta a városi skólát, de viszontagságos időket megélve a tudás felhalmozódás procedúrájában, istenes küldetés szerűen visszament szülőfalujába, hogy írásra, olvasásra tanítván kis bunkókat, uraság többé ne verje át számolásban, törvényben.
Igenám, de a kis bunkó felvilágosodván, meg a bunkó szülő portába nem férő büszkeségével nem volt mit kezdenie, elküldte írni-olvasó, de már kapára nem fogható utódát a városi skólába, hogy akár miniszter is lehessen, vagy ki tudja, akár egy Kossuth Lajos is.
És így sikerült neki is megutálni számolni, írni nem tudó bunkó őseit, kik egyébként bár tudatlanul de élték büszke-boldog semmi életüket. Mert kirühelődött kis falusi bunkócskából lett egy városi kitanult nagy bunkó. És neki már szégyen volt visszamenni meztelábbal járni a füves udvart, mihelyt neki műtalpú ádidász került a lábára.
Az meg végképp elképzelhetetlen volt, hogy a kiskolázott paraszt, ki irodaasztal fölött görnyedten csikarta ki az élettől a harapnivalót, melynek szálai bunkó, földtúró szüleihez vezetett vissza, hogy ő bármiféle fizikai munkát végezzen az életben.
Így van az, hogy ma is ha eredetit akar az ember látni, felkeresi a világ legeldugodtabb zugját s fotózza, filmezi az egyszerű, meztelábas életformát s nagyokat sóhajt. De tapodtat se tenne szánalmas civilizált életéből akár egy centit is visszalépni.
Mert a felfuvalkodottság tudományát itta magába a városi skólákban. Esze ágában sincs hazamenni szülőfalujába számolni és törvényt kordában tartani.
A mai istenek nem adnak ilyen szentlelkes küldetéseket, mint visszamenni haza s ott kezdeni valamit. A mai istenek szórják az áldásokat idegen földeken, idegen népek által.
És a hazai skólarendszer is nagy áhítattal és imádattal s szent elkötelezettséggel van eme globalizált világszemlélet iránt. Gyúrja bele a sok bunkójelölt lélekbe az engedelmesség szellemét, a megfelelés kényszerét és a minimálbérből való flancolást.
Hol állunk mi az iskola eredeti szándékától, hogy tanuljunk számolni és írni, hogy senki se verhessen át minket?
Ott állunk ma, hogy gyermekeinket arra tanítjuk: az élet igazsága pediglen az, hogy te átverve is érezd magad jól. Ha nem más, beszéld be magadnak, hogy jól vagy. Hogy egy civilizált társadalomnak vagy a fontos eleme. Hazamenni a szülőfaluba, netán kaszát, kapát, szerszámot kézbevenni az már elavult, szégyenteljes lemaradás. A te hazád utálatos, tele korrupt emberekkel, nem érdemes itt élni. Nem tehetsz semmit. Inkább menj. És éppen azért, hogy mehess és akár egy angliai aluljáróban is megfelelj pizzamassza keveréséhez, tanulj szorgalmasan, sajátítsd el a társadalmi kérelmeket és bármi áron tedd magadévá. Mert az az igazság, hogy az erősek győznek.
Igen, és az angliai aluljáró pizzamassza keverésben is hatalmas a harc.
Mert ugye aszongya a skólarendszer, hogy hazamenni? Mit akarsz? Földet túrni?
Miután annyi iskolát elvégeztél? Miután elérted azt, hogy életed csak annyi, hogy bedugod oszt kész?