Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

A követésről egy kicsit...

kép innen: timshow-rizsa.freeblog.hu
Muszáj bevezetnem egy regulát, mert csak összezavarodom. Szépen átböngésztem minden követőm blogját. Akinél találtam egy épkézláb blogot, azt betettem a bloglistámra. Kitöröltem azon blogokat, akiknek írója valamiért nem jelölt vissza. Rengeteg blogba beleolvastam, követőnek megjelöltem, és nem jelöltek vissza. Persze, nem kötelező valakit visszajelölni. De észrevettem, hogy legtöbb ilyen vissza nem jelölő nagynak tartja magát. Nem ereszkedik le a prolikhoz. Olvasva is őket előbb utóbb rájössz, hogy nagynak tartja magát. Az intellektusával nagyra van. Aztán vannak olyanok, akik nem engednek kommentelni. Van követők listája, háromszáz követővel, amiből kétszázhúsz spanyol vagy portugál blogger.
Nem akarok ezekhez hasonlítani. Inkább rendet raktam „itthon”.
Az első észrevételem, amit mindjárt magamnál alkalmaztam, hogy a hat blogomból meghagyok egyet. A fő blogomat. A többit elrejtettem és valószínű törölni fogom őket. Találkoztam másnál is több saját bloggal és biza nem tudtam eldönteni, hogy akkor melyiket tartja a főnek? Melyiket kövessem? Ajánlatos azért a főblog, ami legyen az infó lapon, ha szükségeltetik más blog is, akkor azok a főről ágazódjanak le. Ez csak tanács.
Nagyon érdekes. Arra lettem figyelmes, hogy a szerényebb írók többet elmondanak, mint a nagy makk ászok. A makk ászok legtöbbször ilyen valahova tartozó intellektuálok, akik ki kell centizzenek minden mondanivalót, jól be kell fűszerezzék, éppen ezért nem mondanak semmit. Jól írnak, de nem mondanak semmit. A nagy újságírókból is elegem lett. Rájöttem, minden újságíró eladta a seggét. Há de normális. Ahonnan jön a lóvé, az a főnök.
A tiszta blogolás az az amatőrök kezében van. És ott is fog maradni. Olvastam olyat, hogy ma minden takony írhat, blogolhat. Ilyen felháborodásos hangnemben írták. Persze a profik. Nos az ilyen makk ászoknak üzenném, ha olvasnák takony blogomat, hogy a blogteret pontosan az ilyen taknyoknak találták ki! Mert a profi, ha ad magára, az csináljon magának honlapot. Ne titánkodjon különböző proli sablonokkal.
Vagy két évvel ezelőtt megcsináltam azt a hülyeséget, hogy valami írói honlapra elkezdtem küldeni az írásaimat. Rögtön lemészároltak a szakbarbárok. Na ezt nektek, gondoltam magamban. Nem fogtok átpréselni a sablonon. Nem akarok több lenni, mint egy takony blogger, aki elmondja azt amit el akar mondani. Nem akarok sem csiszolni, sem alakítani a stílusomon. Elmúlt már az az idő, amikor kivikszolom a kliens seggét csak számba vegyen. Nem. Regulát vezettem be. Az, aki nem jelöl vissza, azt nem is olvasom. Kész. Naponta tíz tizenöt követőm ír, azokhoz is alig van időm bejárni. Éppen elég nekem. Még a híreket sem olvasom. Inkább őket. Ők nekem a hír. Az egyszerű emberek írásaiban van az igazi pulzusa az életnek, nem az agyonrafinált, fizetett cikkekben.
Ezzel a fészbukkal is nagyon hadilábon állok. Töredelmesen bevallom, azért járok a fészbukra, mert megszerettem azt az ültetős játékot. Nekem egy tökéletes kikapcsolódást jelent minden napra az a pár perc virtuális farmoskodás. Már nincs sok, megszerzem az összes kitüntetést, befejezem a játékot és azt hiszem törlöm magam a fészbukkból. Tele van újságírókkal, fejvadász színészekkel, mindenféle politikai intellektuállal, néha rosszul vagyok a sok hülyeségeiktől. Meg aztán hiába találkozom ott régi barátokkal, ismerősökkel, szerelmekkel, akár családtagokkal, szart sem ér. Nem írnak vissza, ha írok, leszarnak engem itthon maradt parasztot, biztos mikor látják, hogy Hunyad megyében lakom, a híres HD a hendikepról kapott csúfnevével, mert ugye ez itt valamikor egy bányász megye volt, valóban sok hülyével. De megsúgom ugyanilyen hülyék, vagy lehet még hülyébbek az hírös Kolozsvár lakosai, akik egyébként felhígultak az egész Romániából odacsődült vadbunkóival, akik mindenféle munkától irtózván egyetemekre szaladtak a nagy egyetemi városba, aztán fene tudja miből élnek, de mind odaragadtak, mint légy a szarra. S akkor én annak a sok újgazdag vadbaromnak kellett dolgozzak. Pfujj de utálatos egy népség. Ezek akik külföldre menekültek, teleszórják a fészbukkos kontjukat mindenféle utazásos képekkel, nemtom minek, biztos affektálni akarnak vele. De egy kibaszott sort nem írnak vissza, ha az ember beköszön.
Tehát felmerültek bennem ilyen dolgok, most amikor elkezdtem a karácsonyra készülő nagytakarítást. Mint a műhelyben felgyűlt maradék léceket, azokat is időnként át kell nézni, és néha használható anyagot is muszáj elégetnem a kazánban, mert sok van belőle és ha egy két év után sem vált semminek a hasznára, ezentúl sem fog. Ezért mondtam Gábornak, aki még megbánja, hogy barátkozgat velem, hogy adjon a raktárából használhatatlan tűzrevaló bútorokat és cserébe adom a használható bútorokat, amiket a tűzre vágom egyébként. Mert sem a fészbukk sem más hirdetésére nem akarták ingyen elvinni. Basszák meg az ilyen alapítványok is. Írtam nekik, hogy vannak író asztalaim, zsír újak, ilyen Ikeás darabok, egy kérésem van, szeretném tudni hova megy, ki a végfelhasználó? Lófasz. Nem írtak vissza. Persze, nekik a lóvé kell. Nem az, hogy íróasztalt közvetítsenek egy lerobbant családnak. Mit nyernek általa? Semmit! Igazuk van. Na basszák meg akkor.
Furcsa világban élünk. Nem is fog semmi változni. Talán nem is kell. Én azért mégis takarítok és regulát vezetek be. A saját érdekemben. Mert rájöttem, hogy be kell osszam az internetre szabott időmet. Jövőre csökkenteni akarom az óraszámot és növelni a minőséget.
Így a követésről.