Bábeli értékzavar

Igaza van Józsinak, ne legyek ortodoxabb az Istennél, ha legalább egy igaz, becsületes ember kerül Ninivében, és megkegyelmez annak a városnak, én se vessem el a becsületes megrendelőt. Mert százból egy mindig becsületes. Mindig is mondogattam magamban, hogy azért az egyért viszem még egy darabig.
Hogy, hogy nem, de az a századik becsületes megrendelő az a jóérzésű fajta, aki valóban azért jön megrendelni valamit, mert szereti amit és ahogy csinálom. Általában a jóérzésű emberek annyira jóérzésűek, hogy nem zavarják a „mester” urat mindenféle vágyaikkal és elképzeléseikkel, talán úgy érzik, nem szólnának bele egy „művész” úr intimitásába. Magyarán zsenírozva érzik magukat ha zsenírozniuk kell az asztalost. Az ilyen embert nem tudom erőszakkal beráncigálni a műhelybe, hogy csináljak neki valamit. Be kell várjam, hogy becsületes zsenírja átváltson pimasz unzsenírrá. S akkor vannak ezek az unzsenírek, akik mennek begyakorolt, rutinos fapofával, s noha sokat látott az asztalos életében, de mindig valamilyen új trükkel tudnak előrukkolni, ami a dörzsölt szemeket is megviszketteti.
Ha mégis meg kéne fogalmazzam a kisiparosok helyzetét ma a világban, talán azzal fejezném ki a legjobban, hogy: „bábeli értékzavar”.
Ha egy ugyanolyan színű, márkájú telefont keresünk a kereskedelemben, kis járkálás után talán megkerül a legolcsóbb ajánlat. Noha ugyanaz a termék, mégis különbözhetnek a garanciás feltételek, úgyhogy nem kimondottan biztonságos a legolcsóbb variáns.
A rendelésre készített asztalos munkáknál ez a legolcsóbb ár megkeresése nem életszerű, mert nincs két egyforma anyag, munkastílus, kiszolgálás, garancia, dizájn, megoldások, s egyebek. Nagyon relatív ez a ki csinálja olcsóbban dolog. Van akinél nagy árat fizetnek a dicsekvésért, túloldalt meg ott rúgnak az asztalosba ahol érik, ha mamlasz (mint én).
Nincs a rendeléses világban egy értékskála. Az első szempont az üzletházak tucat termékajánlata, a másik szempont pedig melyik asztalos tud nagyobbat lóditani. E két pont között ingázik a mit sem sejtő potenciális megrendelő, teljesen összezavarodva, s néha az idióta téblábolásával összekavarja az értékskálát, s annak adja voksát, aki leghamarabb ígér neki valamit. Csak hogy megszabaduljon már ettől a jövés menéstől.
Tisztán látom, hogy mikor mit akar vagy mit nem akar a megrendelő, mikor fiatalabb voltam, eljátszódtam a családi pszichológust, aki kiszedte az összezavarodott, homályos elképzelésekből, hogy mire is van neki szüksége. De ma már nem akarok beleszólni ebbe a bábeli zűrzavarba, nem az én tisztem kipréselni az emberből, hogy mit akarjon. Lehet, hogy hiba, súlyos marketing elleni vétség, de talán ez a távolság tartásom onnan eredzik, hogy legtöbb megrendelőm mindig kierőltette belőlem amit akart, noha láttam, hogy nem jó, hülyeség, értelmetlen.
A bábeli értékzavart aztán elmélyítette ez a shoping életstílus a nagy üzletházakban, ahol megjelennek ezek a bútorok, ajtók, ablakok, persze ki vannak azok találva a közízlésnek, jó egyformák, elvégre az is ajtó, az is bútor, sokkal olcsóbb, kényelmesebb és mesterművészekkel sem kell bajlódni, vitatkozni, várni rájuk. Nagy igazságok ezek, lám az ijedősebb fajtája ezért inkább bezárja kapuit, semmint örökké érveljen. Akkora ez a zűrzavar, hogy nincs gyomrom ezeknek az érvelésére, rendezésére. Az utóbbi években ez az üzletházas érték kiindulópontos megközelítés akkora arányban és nagy lépésekkel zavaródott, hogy nyugodtan mondhatok egy 99 százalékos zavarodottságot. Az egy százaléka meg nem jár üzletházba, de nem is kell neki semmi, más világban él, és eme százalékhoz hozzá csatlakozik az a jóindulatú, viszont groteszk igyekezet, aki azért rendel, hogy mentse a magyart, de ha lehet üzletházas árakhoz viszonyítva.
Félreértés ne essék, mindenkit szeretek, ha le is szólok valakit, kigúnyolom elkeseredésemben, vagy testességem miatt valakire véletlenül rálépek.
Csak hogy konkrét példával illusztráljak: a Dedemanban egy akármilyen filigrán faajtó 380 lej. Egy dörzsölt megrendelőm azt mondta nekem, hogy Magyarországon ugyanazt megkapta 280 lejért, és ott tudta meg, hogy ugyanezt az ajtót Székelyföldön csinálják 180 lejért. S akkor joggal nekem szegezte a kérdést, hogy nálam egy faajtó akkor miért 600 lej?
Jöhettem volna több érvvel, hogy miért hatszáz lej nálam az ajtó, ami valójában nem éri meg nekem, de ennél alább semmiképpen nem mehetek, de nem jöttem. Mert ahogy telik az idő, egyre több ilyen kérdést szegeznek nekem, és én mást se csinálok, mint gyakorlatilag mosom magam. Ezek után mi fog következni, hogy sírjak? Rimánkodjak? Könyörögjek?
Azt azért nem. Ha van fiatal, aki úgy érzi, hogy megéri befeküdni ebbe a szennyes ágyba, feküdjön, de a kurva az este is, reggel is kurva.
Tehát a bábeli értékzavar.
Meg vagyok győződve, hogy ez az értékzavar ott van a gazdaság és kisipar minden területén, mint egy pusztító járvány tarol az értékekben és úgy látszik ezeknek a kihalt értékeknek most már célszerűbb egy múzeumot nyitni, de ha nem rentábilis, legalább néhány dns mintát jó lenne eltenni üvegbe, nem másért, de esélyt adni a jövőnek, ha majd újra inventálodik.
Józsinak igazat adok azért, ha mégis betéved egy igaz hű a műhelyembe, nem zavarom el, ha ki tudunk egyezni és látom, hogy elégedett lesz attól amit nyújtok, szívvel, örömmel elvállalom. De abba a játékba, hogy ott annyi, nálad mennyi, nem megyek bele.
Erről én már dunsztig papoltam, hogyan lehet az értékeket előhozni és értékesíteni, úgy, hogy mindenki jól járjon és a gagyi mutyinak is az orrára lehessen koppintani, de az ember mikor konkrétumokkal jön, akkor jönnek az eszesek és elkezdik deviálni a témát a háre krisna területére, ahol ilyenek, hogy vallásos meg nemzeti katarzis mindennek az eleje és vége, azaz halvány fingjuk sincs mit akarok mondani.
Persze, nem mondom, ebben a zűrzavarban van aki mégis kap egy egérutat. Mert nagyon akarja azt az egérlyukat és agyon rág egy dolgot,amíg megadja magát. De ha nem is vagyok rá illetékes, se hivatott, megkockáztatok nemzetben gondolkodni. Nemzeti szinten kell megoldani a mi kis banálisnak tűnő gazdasági életünket, ehhez pedig vízió kell.
Ha bárki meg tudná nekem magyarázni mitől jó annak a székelynek elküldeni az ajtót magyarba, aztán onnan visszahozzák neki a Dedemanba dupla áron, és ha valaki meg tudná nekem magyarázni mi ebben a jövés menésben a vízió, igen megköszönném.
Azt mondjuk előre megmondom, hogy pontosan tudom miért van ez, de gondoltam van ebben is valami más, egyéb rejtett stikli, mint a rohadt lefolyó elméletben, amiről nem tudok. És ha azt megértem, mindent megértek.