Igaza
van Józsinak, ne legyek ortodoxabb az Istennél, ha legalább egy
igaz, becsületes ember kerül Ninivében, és megkegyelmez annak a
városnak, én se vessem el a becsületes megrendelőt. Mert százból
egy mindig becsületes. Mindig is mondogattam magamban, hogy azért
az egyért viszem még egy darabig.
Hogy,
hogy nem, de az a századik becsületes megrendelő az a jóérzésű
fajta, aki valóban azért jön megrendelni valamit, mert szereti
amit és ahogy csinálom. Általában a jóérzésű emberek annyira
jóérzésűek, hogy nem zavarják a „mester” urat mindenféle
vágyaikkal és elképzeléseikkel, talán úgy érzik, nem szólnának
bele egy „művész” úr intimitásába. Magyarán zsenírozva
érzik magukat ha zsenírozniuk kell az asztalost. Az ilyen embert nem
tudom erőszakkal beráncigálni a műhelybe, hogy csináljak neki
valamit. Be kell várjam, hogy becsületes zsenírja átváltson
pimasz unzsenírrá. S akkor vannak ezek az unzsenírek, akik mennek
begyakorolt, rutinos fapofával, s noha sokat látott az asztalos
életében, de mindig valamilyen új trükkel tudnak előrukkolni,
ami a dörzsölt szemeket is megviszketteti.
Ha
mégis meg kéne fogalmazzam a kisiparosok helyzetét ma a világban,
talán azzal fejezném ki a legjobban, hogy: „bábeli értékzavar”.
Ha
egy ugyanolyan színű, márkájú telefont keresünk a
kereskedelemben, kis járkálás után talán megkerül a legolcsóbb
ajánlat. Noha ugyanaz a termék, mégis különbözhetnek a
garanciás feltételek, úgyhogy nem kimondottan biztonságos a
legolcsóbb variáns.
A
rendelésre készített asztalos munkáknál ez a legolcsóbb ár
megkeresése nem életszerű, mert nincs két egyforma anyag,
munkastílus, kiszolgálás, garancia, dizájn, megoldások, s
egyebek. Nagyon relatív ez a ki csinálja olcsóbban dolog. Van
akinél nagy árat fizetnek a dicsekvésért, túloldalt meg ott
rúgnak az asztalosba ahol érik, ha mamlasz (mint én).
Nincs
a rendeléses világban egy értékskála. Az első szempont az
üzletházak tucat termékajánlata, a másik szempont pedig melyik
asztalos tud nagyobbat lóditani. E két pont között ingázik a mit
sem sejtő potenciális megrendelő, teljesen összezavarodva, s néha
az idióta téblábolásával összekavarja az értékskálát, s
annak adja voksát, aki leghamarabb ígér neki valamit. Csak hogy
megszabaduljon már ettől a jövés menéstől.
Tisztán
látom, hogy mikor mit akar vagy mit nem akar a megrendelő, mikor
fiatalabb voltam, eljátszódtam a családi pszichológust, aki
kiszedte az összezavarodott, homályos elképzelésekből, hogy mire
is van neki szüksége. De ma már nem akarok beleszólni ebbe a
bábeli zűrzavarba, nem az én tisztem kipréselni az emberből,
hogy mit akarjon. Lehet, hogy hiba, súlyos marketing elleni vétség,
de talán ez a távolság tartásom onnan eredzik, hogy legtöbb
megrendelőm mindig kierőltette belőlem amit akart, noha láttam,
hogy nem jó, hülyeség, értelmetlen.
A
bábeli értékzavart aztán elmélyítette ez a shoping életstílus
a nagy üzletházakban, ahol megjelennek ezek a bútorok, ajtók,
ablakok, persze ki vannak azok találva a közízlésnek, jó
egyformák, elvégre az is ajtó, az is bútor, sokkal olcsóbb,
kényelmesebb és mesterművészekkel sem kell bajlódni, vitatkozni,
várni rájuk. Nagy igazságok ezek, lám az ijedősebb fajtája
ezért inkább bezárja kapuit, semmint örökké érveljen. Akkora
ez a zűrzavar, hogy nincs gyomrom ezeknek az érvelésére,
rendezésére. Az utóbbi években ez az üzletházas érték
kiindulópontos megközelítés akkora arányban és nagy lépésekkel
zavaródott, hogy nyugodtan mondhatok egy 99 százalékos
zavarodottságot. Az egy százaléka meg nem jár üzletházba, de
nem is kell neki semmi, más világban él, és eme százalékhoz
hozzá csatlakozik az a jóindulatú, viszont groteszk igyekezet, aki
azért rendel, hogy mentse a magyart, de ha lehet üzletházas
árakhoz viszonyítva.
Félreértés
ne essék, mindenkit szeretek, ha le is szólok valakit, kigúnyolom
elkeseredésemben, vagy testességem miatt valakire véletlenül
rálépek.
Csak
hogy konkrét példával illusztráljak: a Dedemanban egy akármilyen
filigrán faajtó 380 lej. Egy dörzsölt megrendelőm azt mondta
nekem, hogy Magyarországon ugyanazt megkapta 280 lejért, és ott
tudta meg, hogy ugyanezt az ajtót Székelyföldön csinálják 180
lejért. S akkor joggal nekem szegezte a kérdést, hogy nálam egy
faajtó akkor miért 600 lej?
Jöhettem
volna több érvvel, hogy miért hatszáz lej nálam az ajtó, ami
valójában nem éri meg nekem, de ennél alább semmiképpen nem
mehetek, de nem jöttem. Mert ahogy telik az idő, egyre több ilyen
kérdést szegeznek nekem, és én mást se csinálok, mint
gyakorlatilag mosom magam. Ezek után mi fog következni, hogy
sírjak? Rimánkodjak? Könyörögjek?
Azt
azért nem. Ha van fiatal, aki úgy érzi, hogy megéri befeküdni
ebbe a szennyes ágyba, feküdjön, de a kurva az este is, reggel is
kurva.
Tehát
a bábeli értékzavar.
Meg
vagyok győződve, hogy ez az értékzavar ott van a gazdaság és
kisipar minden területén, mint egy pusztító járvány tarol az
értékekben és úgy látszik ezeknek a kihalt értékeknek most már
célszerűbb egy múzeumot nyitni, de ha nem rentábilis, legalább
néhány dns mintát jó lenne eltenni üvegbe, nem másért, de
esélyt adni a jövőnek, ha majd újra inventálodik.
Józsinak
igazat adok azért, ha mégis betéved egy igaz hű a műhelyembe,
nem zavarom el, ha ki tudunk egyezni és látom, hogy elégedett lesz
attól amit nyújtok, szívvel, örömmel elvállalom. De abba a
játékba, hogy ott annyi, nálad mennyi, nem megyek bele.
Erről
én már dunsztig papoltam, hogyan lehet az értékeket előhozni és
értékesíteni, úgy, hogy mindenki jól járjon és a gagyi
mutyinak is az orrára lehessen koppintani, de az ember mikor
konkrétumokkal jön, akkor jönnek az eszesek és elkezdik deviálni
a témát a háre krisna területére, ahol ilyenek, hogy vallásos
meg nemzeti katarzis mindennek az eleje és vége, azaz halvány
fingjuk sincs mit akarok mondani.
Persze,
nem mondom, ebben a zűrzavarban van aki mégis kap egy egérutat.
Mert nagyon akarja azt az egérlyukat és agyon rág egy dolgot,amíg
megadja magát. De ha nem is vagyok rá illetékes, se hivatott,
megkockáztatok nemzetben gondolkodni. Nemzeti szinten kell megoldani
a mi kis banálisnak tűnő gazdasági életünket, ehhez pedig vízió
kell.
Ha
bárki meg tudná nekem magyarázni mitől jó annak a székelynek
elküldeni az ajtót magyarba, aztán onnan visszahozzák neki a
Dedemanba dupla áron, és ha valaki meg tudná nekem magyarázni mi
ebben a jövés menésben a vízió, igen megköszönném.
Azt
mondjuk előre megmondom, hogy pontosan tudom miért van ez, de
gondoltam van ebben is valami más, egyéb rejtett stikli, mint a
rohadt lefolyó elméletben, amiről nem tudok. És ha azt megértem,
mindent megértek.