A visszatérő meghittség


Sokáig nem értettem egy dolgot. Csak néztem, csodáltam azokat a szépen kidolgozott régi bútorokat. Micsoda kemény szerkezetek, faragott, esztergált felületekkel, többféle nemes fából, egy egy művészi alkotás mindegyik. Sosem értettem, honnan volt pénze a régi idők emberének ezekre a bútorokra és megérte e csinálni az asztalosoknak? Egy biztos, az akkori asztalosok nem valami pancser szakemberek voltak, mint például ma én.
Sokat gondolkodtam ezen a reláción. Hogy van az, hogy ma, amikor jobban és könnyebben él az ember, rosszabb minőségű kellékekkel él? Pozdorja, jellemtelen, sima, semmiféle színű bútorokkal veszi magát körül, melyeknek élettartama legfeljebb egy pár év, de az sem biztos, hogy ebben a pár évben nem szorul rácsavarozásra, megerősítésre. Most, amikor úgymond lenne pénz a tartós jövő megalkotására, mindenből a legszarabbat választja, mondván, hogy nincs csak az olcsó cuccra pénz.
Kezdem érteni ezt a furcsaságot.
Most, hogy egy új kor hajnalán nyitogatjuk csipás szemeinket, értem a korán ébredőkre, azt is látom, hogy az értékrendek is megváltoznak. Most jön el az az idő, amikor észre veszünk minden kis különbséget, árnyalatot. Rájövünk, hogy a földet nem elég birtokolni, állandóan trágyázni kell, és nem akárhogy, amint az eddigi felületes paraszt ember trágyázta a földjét, hanem gondosan, ésszerűen. Most fogjuk megérteni, hogy minden anyag, ami felbomlik értéket jelent, mert földünket fogja gazdagítani. A zöldség termesztés, állat tenyésztés folyamatában megértjük azokat a nem érzékelt árnyalatokat, amik jelentik majd a minőséget. Mivel létformánk inkább az otthonunk körül fog zajlani, a természet szépsége, ereje felvilágosít majd minket arról, hogy a lakberendezésünk szegényes és csúf. Így fognak újraéledni azok a szép kézi szakmák. És ellentmondásos helyzet fog előállni, ugyanolyan fáradsággal és befektetéssel szép fabútorokat fogunk készíteni, készíttetni. Ezeket a szép alkotásokat majd nem a nagyvárosi műhelyek fogják megalkotni, hanem a városokból kimenekült kis emberek, akikről még azt sem lehet majd mondani, hogy hű de asztalosok. Nem, mert legtöbbször egy alkotáshoz nem a nagy szakma szükséges, hanem a meglátás és az akarat.
El tudom képzelni azt az állapotot, amikor lesz a kert, a kis gazdaság, amiből az ember éldegél a maga bio módján, a hosszú téli estéken, mikor már nem lesz értelme a fészbukra belépni, mert nem lesz miért, kigondol az ember egy szép szekrényt és tavaszig megalkotja a tűzifából kispórolt, időben félretett, szebb nemes fákból.
El tudom képzelni, ahogy az eddig kétfelé rohangáló házaspárok ezekben a téli csendes estékben újra felfedezik az együttlét örömét, azt a boldog közelséget, ami még fiatal korukban összehozta őket. Ebben a meghittségben fogják észrevenni, hogy ezek az olcsónak hitt fűrészpor bútorok nem méltók hozzájuk.