Máccsu Piccsu

Szóval. Én nem akarom látni a piramisokat. Sem a Húsvét szigeti szobrokat. Sem a híres templomokat. Minek? A hatalmas épületek láttán mindig két dolog jut eszembe. Agybetegség és rabszolgaság. A rengeteg márvány, kő, fa, nem tud csodálattal megtölteni. Csak undorral. Sosem kezdek el áradni, ha valamiféle fantasztikus méretű épületet látok. Sok ingyen és értelmetlen munkát látok benne. Ezek a mega épületek olyanok, mint az újgazdagok palotái. Imázs. A lelki és szellemi szegénységről.
Viszont szeretem Kós Károly épületeit. Emlékszem, amikor a budapesti állatkertben voltam, csodáltam azokat az épületeket. Egyszerű, otthonos megoldások. Nem látszik rajta a rabszolgaság. Habár biztos vagyok benne, hogy sokan faragták semmipénzért. Mindig valami nagy nemzeti lobogó alatt. Mindig ezekkel jönnek, amikor ilyen dolgokat építenek. Hogy majd reprezentál minket. S aztán az ember még lelkes bele, hogy beteheti az aláírását. Arról sosem írnak, hogy kik dolgoztak az épületeken, mindig csak arról, hogy ki tervezte, vagy ki építtette. Aztán ahogy telik az idő, már csak annyit írnak róla, hogy a fáraók. Azok építették. A nagy urak. A nagy hatalmak. A kis emberek azok egyhasználatúak.
Ezért nincsenek nekem világot néző vágyaim. Pár évvel ezelőtt elment a feleségem Rómába. Kapott valami olcsó jegyet. Kötve sem mentem volna. Aztán mutatta a fényképeket a Vatikánból. Nagyon bunkónak éreztem magam, hogy a lelkesedésnek még az árnyéka sem költözött belém. Azt mondták szeresd önmagad. Hát én szeretem magamat, azért nem teszem ki személyemet az irtózatra, az utálatra. Sosem felejtem el a budapesti nemzeti múzeumot. Lelkiismeret furdalásom volt, hogy már az első teremben elkezdtem unni a dolgokat. Nem jártam végig az épületet. Éreztem, hogy elég a sok semmiből. Nincsen amit feldolgozzak. Nincs amit imádnom, amit követhetnék. Nincs aminek lelkesednem.
Minek nézném meg Párizst? Vagy egyebet? Nem látnék csak zsúfoltságot és sok hülye embert. Ki meri ezt leírni vagy elmondani? Mert ugye nem menő az ilyen gondolkodás. Mert netán azt mondják rólad, hogy na látszik, hogy bocskoros paraszt vagy.
Másért lelkesednék én. Például, ha nem főne többet a motor hűtő vize. Komoly feladat ez nekem. Mert rájöttem, hogy ezek a folcvágenék valamit elcsesztek a motor túlmelegedése ügyében. Nem olyan egyszerű, mint a Dácsiánál. Hogy minden víz bemegy a radiátorba és egy olyan hőérzékeny csap engedi vagy kevésbé engedi a radiátorba és kész. Nem. A folcvágenék elfilozófálták a dolgokat. A radiátorba csak a közlekedő edények szeszélyére bízták a hűtés dolgát. Csak az utastér fűtése megy a vízpompával. S aztán ha azt akarom, hogy ne robbanjon szét a motor, megengedem a fűtést. Ezt alkalmaztam a Dácsiánál is, amikor hegyeket másztam vele. De ez a Passatom egy bestelen állat, ez nem hűl olyan könnyen. Nem, mert néha jéghideg a radiátor és a csövek meg feszülnek és olvadnak a forróságtól. Szétszedtem tízszer, hússzor, minden rendben, a fenének sem akar bemenni a radiátorba a forró víz. Pedig kidobtam már azt a hőérzékeny csapot is. A radiátort kipróbáltam, tökéletes, hisz majdnem új, de egyébként is beöntöttem a forró vizet és pillanatok alatt egyenletesen felmelegedett minden része. Szerintem van valami egyszerű idióta titka az egésznek. Lehetett valami, amit az idők folyamán megszüntettek róla és valamiért nem foglalkoztak azzal, hogy fő a víz. Nem tudok rájönni mi lehet az? Ma még egy dolgot kipróbálok, azt a vizet fogom bevezetni a radiátorba, ami a fűtőbe megy, mert az biztos nyomással megy. Fontos, hogy a forró víz bemenjen a radiátorba még erőszakkal is, hogy a ventilátor le tudja hűteni. Aztán egy másik hülyesége ezeknek a folcvágeneseknek. A táguló edényen van egy vonalka és azt írja, hogy MIN. Sehol nem írja, hogy MAX. Ez a MIN is hol van, egészen fent. Csodálkoztam is rajta az elején, hogy nagyon fent van ez a szint. Tulajdonképpen tele van a tartály. S akkor hova tágul még a víz? Gondoltam, nem vitatkozom a németekkel. Arra figyeltem fel, hogy miután szétfőtte magát víz és elpárolgott az egész a tartályból, - ne mondjam milyen kínok közt feszítette ki magát az a hatalmas forróvíz nyomásfelesleg – mintha valamivel normálisabban működött volna. Mikor Zsombolyára mentem, éppen csak egy kicsi vizet öntöttem a tartály aljába, és rájöttem, ez a dolgok egyik nyitja. De még mindig maradt a radiátor dolga. Azt ha megoldom, fasza gyerek leszek. Hogy akkor mi a magyarázat azzal a Minimum jellel, nem tudok rájönni.
Persze. Aki nem érti a piramisok, templomok dolgait, az nem értheti a folcvágenék dolgait sem. Ez a bocskor átka.
Ha októberig kihúzom az autóval, sikernek könyvelhetem el a kitartó türelmemet és tehetetlenségem fölötti győzelmemet. Amikor is az autó ha tetszik ha nem a vasasba fog menni, mert már nekem sincs merszem tovább menni vele, nemhogy a forgalmi engedélyt megadná rá bárki.
Ha nem írtam volna az elején a piramisos dolgokról, leírnám hogyan tettem Audi 8o as önindítót a Passatba. Lehet, hogy bölcsebb lettem volna. Latolom, hogy vigyek e sört a bontós gyereknek? Megérdemli az önindító miatt, de nem is, mert hónapok óta járom a fejét egy Passat önindítóért, és mindig lekoptatott, hogy értsem meg, az én kocsimba egyszerűen nem létezik már alkatrész. Mikor szabályosan szétdarálódott a századszorra megjavított önindító, és nem csak zsírzásról van szó, hanem vagy rotor, vagy sztator, vagy szénkefe cserélés, kétségbeesve kértem meg, hogy ember engedj be a raktárba, bármilyen önindítót átalakítok, flexelek, hegesztek, bármit elkövetek, nekem reggelre szalonképes kell legyen a kocsi. Megesett rajtam a szíve, bevitt a raktárba. Eszembe jutott valami, hogy nincs véletlenül Audi önindítója, mert a motoron láttam egy Audi logót? Ideadta az egyetlen Audi önindítóját. Semmiség az egész. Flex, miegymás, tökéletesen beillett a Passatba. Az indítás most Audisan hangzik. Jó érzés. És látszott rajta, hogy még sosem volt szétszedve és írja rajta, hogy made in germany. Magamban hálát adtam a poros úton, egyedül kószáló, álmodozóknak a Királyának. Aki azt mondta egy nagy templomra, hogy három nap alatt lebontja azt.