Keskeny út


Azon gondolkodtam, hogy mi a kulcs szava annak, amit én keresek, legyen az írás, zene, egyéb alkotás, és ezen tevékenységek közvetítésével az alkotó?
Úgy gondolom, hogy ennek a kulcs szava a: „keresés”. Pontosabban az őszinte keresés.

A sikernek is van kulcsa, és ez általában tálcán jön minden irányból: nemzeti érzület, lelki, szellemi, illetve önmegvalósulás.

Csak csodálkozom, hogy nem sikerült találnom egyetlen egy szál hivatásos, vagy félig hivatásos írót sem ebben a fene nagy szólásszabaccságban, akire valamilyen szinten felnéznék, és innám szavait vagy követni szeretnék.

A blogom jobb oldalán, akik gépről olvasnak, láthatnak egy saját bloglistát ahol felsorakoznak azok a szerzők, akiket éppen követek. Ez a lista szűkül, vagy bővül, annak függvényében, hogy a szerzőjük mennyire keresők.

A tuti megmondókban is lehet kereső, viszont amit a futó médiában tapasztalok, az az a fajta tuti megmondás, ami egyértelműen párt oldalas: szócsövek, vagy seggnyalók.
Ami pártatlanság címen fut ezekben a médiában, olyan mint a citrom az örömlány esetében: tőle szűz sosem lesz többé.

Lehet, hogy falusi létemre nem értem ezeknek a körmönfont nyelvezetét, hiába szenvedem itt például a transindex írásait (az Erdély mának nincsenek írói, ott csak manipulatíve gyűjtik csokorba a híreket, mint az M1 Magyarországon), hiába próbálom elfogadni, hogy hátha a fiatalabb generáció világosabb lesz, én ezekből nem értek semmit. Akadémikus nyelvezetben írott semmitmondások.
Dicsőítik ott egymást pár múlt rendszerbeli „elnyomásban élt” írók, mint kiderül, minden akkori író fantasztikus módon tudta elrejteni a sorok közé az igazságokat, senki nem volt kommunista, senki nem szolgálta akkor a rendszert. Ma ezek atyáskodnak, anyáskodnak, de hiába, én a nevüket sem jegyeztem meg, és ha néha belebotlottam egy egy írásukba, azon túl, hogy seggek nyalása én nem tudtam többet kihámozni belőlük, semmit nem értettem belőlük.
A mai írók ugyanebben a meglátásban próbálnak gondolkodni. Egyikben sem érzem az őszinte keresést. Ők mindent tudnak. És ehhez megvannak a szókincsbeli tehetségeik is, viszont érzik a rutinos fegyverropogás a háttérben. Nem jön át az érzés.
A mai írók írásai arra mindenképp jók, hogy elrettentsék az őszinte keresőt, mert ez olyan útja az irodalomnak, mint az Életben a széles és a keskeny út, a jó ember egyértelműen tudja, hogy a keskeny út a jó.
De ma nincs ilyen, hogy keskeny út.

Ma mindenki a széles úton keresi a siker kulcsát, mert ha van olyan, akkor az csakis a széles úton található. A keskeny útra nincs sikeres recept, mert azon a kutya sem járna.
Minden: iskola, vallás, politika arra hajt, erőltet, hogy a széles úton kell mindenkinek járni!

Így ma senki nem keres semmit. Minden adott, csak el kell fogadni.
A jó ember el van bizonytalanodva, hisz senki nem jár a keskeny úton, nincs akit kövessen.
Jézust bezárták a templomokba, barokk angyalos szobrok őrzik gótikus kacifántok közt, vagy éppen kezeletlen idióták postázzák egymásközt öleikben modern csarnokjaikban.

Ha csak egyetlen egy tézisét szívlelnénk meg Jézusnak: „Másnak is azt kívánd, amit magadnak kívánsz”, bőven elég volna, hogy megreformálódjon a Világ.

Hatalmas háló fedi be a világot, mindenki mindenhez hozzájut, mégis, mélységesen boldogtalan mindenki.
Interneten minden elérhető. A Yachtot is elhozzák a házam elé, ha akarom, de nincs barátom, akivel néha egy citromos lé mellett őszintén keressünk.

Szomorú vagyok, mert látom az új generációt ebben nagyobb hiányt szenvedve. Még jobban elszigetelődnek egymástól az emberek.
A primitív alapanyagú embereket teljesen kielégít ez a technológiai szociális platform, viszont az a kevés ember szenved ezektől.

A tragédia mindebben az, hogy bár kivethetem a gépet az asztalomról, tudom, hogy még ezt a virtuális barátkozást is elvesztem. Mert attól még ugyanúgy senki nem fog velem Jézusozni a reggeli órákban kávé közben.

Még szerencse, hogy nem élünk mint Noé.

(Egyre kevesebbet írok, mert úgy érzem, gondolatvilágom egyre összefüggéstelenebb, értelmetlen, sehova nem vezet. Lerobbanok szellemileg lelkileg, mint a 25 éves Golfom, hiába végzek rajta ilyen-olyan „műtétet”, előbb utóbb lerobban... Sajnálom a közelgő új világot, a túlélőnek nagyon alá kell hagynia igényeiből és elképzeléseiből. És itt nem az anyagra értem, hanem a lélekre....)