Azon
gondolkodtam, hogy mi a kulcs szava annak, amit én keresek, legyen
az írás, zene, egyéb alkotás, és ezen tevékenységek
közvetítésével az alkotó?
Úgy
gondolom, hogy ennek a kulcs szava a: „keresés”. Pontosabban az
őszinte keresés.
A
sikernek is van kulcsa, és ez általában tálcán jön minden
irányból: nemzeti érzület, lelki, szellemi, illetve
önmegvalósulás.
Csak
csodálkozom, hogy nem sikerült találnom egyetlen egy szál
hivatásos, vagy félig hivatásos írót sem ebben a fene nagy
szólásszabaccságban, akire valamilyen szinten felnéznék, és
innám szavait vagy követni szeretnék.
A
blogom jobb oldalán, akik gépről olvasnak, láthatnak egy saját
bloglistát ahol felsorakoznak azok a szerzők, akiket éppen
követek. Ez a lista szűkül, vagy bővül, annak függvényében,
hogy a szerzőjük mennyire keresők.
A
tuti megmondókban is lehet kereső, viszont amit a futó médiában
tapasztalok, az az a fajta tuti megmondás, ami egyértelműen párt
oldalas: szócsövek, vagy seggnyalók.
Ami
pártatlanság címen fut ezekben a médiában, olyan mint a citrom
az örömlány esetében: tőle szűz sosem lesz többé.
Lehet,
hogy falusi létemre nem értem ezeknek a körmönfont nyelvezetét,
hiába szenvedem itt például a transindex írásait (az Erdély
mának nincsenek írói, ott csak manipulatíve gyűjtik csokorba a
híreket, mint az M1 Magyarországon), hiába próbálom elfogadni,
hogy hátha a fiatalabb generáció világosabb lesz, én ezekből
nem értek semmit. Akadémikus nyelvezetben írott semmitmondások.
Dicsőítik
ott egymást pár múlt rendszerbeli „elnyomásban élt” írók,
mint kiderül, minden akkori író fantasztikus módon tudta
elrejteni a sorok közé az igazságokat, senki nem volt kommunista,
senki nem szolgálta akkor a rendszert. Ma ezek atyáskodnak,
anyáskodnak, de hiába, én a nevüket sem jegyeztem meg, és ha
néha belebotlottam egy egy írásukba, azon túl, hogy seggek
nyalása én nem tudtam többet kihámozni belőlük, semmit nem
értettem belőlük.
A
mai írók ugyanebben a meglátásban próbálnak gondolkodni.
Egyikben sem érzem az őszinte keresést. Ők mindent tudnak. És
ehhez megvannak a szókincsbeli tehetségeik is, viszont érzik a
rutinos fegyverropogás a háttérben. Nem jön át az érzés.
A
mai írók írásai arra mindenképp jók, hogy elrettentsék az
őszinte keresőt, mert ez olyan útja az irodalomnak, mint az
Életben a széles és a keskeny út, a jó ember egyértelműen
tudja, hogy a keskeny út a jó.
De
ma nincs ilyen, hogy keskeny út.
Ma
mindenki a széles úton keresi a siker kulcsát, mert ha van olyan,
akkor az csakis a széles úton található. A keskeny útra nincs
sikeres recept, mert azon a kutya sem járna.
Minden:
iskola, vallás, politika arra hajt, erőltet, hogy a széles úton
kell mindenkinek járni!
Így
ma senki nem keres semmit. Minden adott, csak el kell fogadni.
A
jó ember el van bizonytalanodva, hisz senki nem jár a keskeny úton,
nincs akit kövessen.
Jézust
bezárták a templomokba, barokk angyalos szobrok őrzik gótikus
kacifántok közt, vagy éppen kezeletlen idióták postázzák
egymásközt öleikben modern csarnokjaikban.
Ha
csak egyetlen egy tézisét szívlelnénk meg Jézusnak: „Másnak
is azt kívánd, amit magadnak kívánsz”, bőven elég volna, hogy
megreformálódjon a Világ.
Hatalmas
háló fedi be a világot, mindenki mindenhez hozzájut, mégis,
mélységesen boldogtalan mindenki.
Interneten
minden elérhető. A Yachtot is elhozzák a házam elé, ha akarom,
de nincs barátom, akivel néha egy citromos lé mellett őszintén
keressünk.
Szomorú
vagyok, mert látom az új generációt ebben nagyobb hiányt
szenvedve. Még jobban elszigetelődnek egymástól az emberek.
A
primitív alapanyagú embereket teljesen kielégít ez a technológiai
szociális platform, viszont az a kevés ember szenved ezektől.
A
tragédia mindebben az, hogy bár kivethetem a gépet az asztalomról,
tudom, hogy még ezt a virtuális barátkozást is elvesztem. Mert
attól még ugyanúgy senki nem fog velem Jézusozni a reggeli
órákban kávé közben.
Még
szerencse, hogy nem élünk mint Noé.
(Egyre
kevesebbet írok, mert úgy érzem, gondolatvilágom egyre
összefüggéstelenebb, értelmetlen, sehova nem vezet. Lerobbanok
szellemileg lelkileg, mint a 25 éves Golfom, hiába végzek rajta
ilyen-olyan „műtétet”, előbb utóbb lerobban... Sajnálom a
közelgő új világot, a túlélőnek nagyon alá kell hagynia igényeiből és elképzeléseiből. És itt nem az anyagra értem,
hanem a lélekre....)