Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Idegeskedés

Az emberben van egy ilyen, hogy felfele tekint. Egy magasabb rendűtől tanulna valamit. Ezért is csodálunk meg néha egy egy példaképnek látszó valakit. Odaképzeljük a példaértékét, ha nem más.
Nálam más a helyzet. A példaértéket én lentről merítem. Alámegyek a példaértékért, noha köztudott, hogy nem szokás egy szint alá menni. Szokták ezt mondani, hogy azért van egy szint, ami alá nem szabad menni. És mint esetemben volt már rá példa, néha ez a minimum szint alá is merítkezem.
Na nem azért arról a szintről beszélek, hogy lefekszem a mocskos ember mellé, nekem ilyen élményekre nincs szükség. De hogy meg akarom érteni ezt az embert, az más.
Nézem ezt a Józsit. Rájöttem, hogy van egy szint, ami fölé nem akar emelkedni. Van ezekben a józsikban egy ilyen, hogy egy szint fölé emelkedni erkölcstelenség volna. Például minden nap megmosdani. Semmint hetente befűteni a kazánba, hogy legalább egy héten egyszer jól lefürödjön, inkább elmegy a testvéréhez a blokkba és ott lefürdik. Pedig én azt a kazánt tíz éve azért szereltem be, hogy a munkatársaimnak legyen meleg vizük akár napi használatra is. Hogy berozsdázott, az nem a használattól van, hanem pontosan a nem használattól.
Hogy Józsi azért kezd kifehéredni és lassan már a tehénszag sem érzik rajta, talán a fűrészpor egy sajátos és általam még nem ismert tulajdonságának köszönhető.
Aztán eszembe jutott, hogy ez a Józsi nekem tanítványom volt a szakiskolában. Nem volt egy lángelme, már akkor is fukarkodott a mozdulatokkal, de legalább őszinte volt. Nem mímelte a munkát.
Hogy, hogy nem, de ma nálam itt alapember. Józsi a főfestő, a főcsiszoló és a fő segéd. És a fő beszélgető partnerem.
Rájöttem, hogy ezekkel a józsikkal az embernek nem szabad idegeskedni. És ha az ember rájön erre, hogy nem szabad miattuk idegeskedni, rájön, hogy sok mindenért nem érdemes idegeskedni.
Például elnézem, amint derekát fájlalva hosszú húsz perceket ül és messzenézőn, teljes nyugalomban szívja a szivarát. Teljesen nyugodt, elmélyült messzenézésben szívja a szivarát. Nem idegeskedik. De miért is tenné? Semmije sincs. De gondja sincs, hogy semmije nincs. Éppen ezért gondja sincs.
Azt mondtam ennek a Józsinak, kivel itt jó nagyokat versenyzünk, hogy kinek mije fáj jobban, hogy nem bánom a biológiai ritmusát, mert én nem szólok bele a biológiába, ha elfogadja, hogy annyit adok, amennyit megér nekem ez a ritmus. Ő ezért sem idegeskedik. Úgy jó minden ahogy van. Mert azt mondta, hogy nem kell fél ötkor kelnie, nem kell este tizenegykor befejezni a tehénfejést, és többet kap, mint napjában egy pakk szivar ára.
Ebben kiegyeztünk. Pont ezért itt minden nagy boldogságban zajlik. Senki nem ideges, nem hajt, mert más nincs aki idegeskedjen vagy hajtson, és ha erre ez a Józsi képtelen, én nem fogok itt egyedül idegeskedni meg hajtani.
Na de most az is igaz, be kell látnom, hogy a józsiknál értelmesebb emberek nem érnek rá mondjuk nálam főfestőknek lenni. Meg főcsiszolóknak sem. Egy azért, mert értelmesebbek annál, hogy főfestők legyenek. Kettő azért, mert azért ennyire alá, ez a szint alá azért nem illik adni, legfeljebb egy egzotikus aláutazás alkalmával egyszer kétszer, de nem állandóan. Ezt is értem. És tökéletesen egyet tudok érteni ezzel a világ szemlélettel.
Mert amíg van más út, ha nem muszáj, nem kell egy adott szint alá süllyedni.
Ezért kell nekem ezt a Józsit megértenem és elfogadni, mert így szintalattian is, de ő az egyetlen per moment, aki elviseli az én felsőbbrendű allűrjeimet.
És ez egy ember részéről nagy dolog.

A világ tele van ilyen józsikkal. De akik megértsék ezeket a józsikat, talán kevesebb, mint hinnénk. Pedig ha többen lennénk ilyenek, ez a világ sem lenne tele idegeskedéssel és hajtással.
Mert például azt mondják ezek a pozitív szemléletesek, hogy van ez a mega összeesküvés, ami a buta népek kiirtásáról szól, sőt ezeknek a buta népeknek a genetikai állományuk elpusztítása a cél, hogy csak egy adott, okos genetikai szál éljen tovább. És akkor azt mondják ezek a pozitivisták, tíz tételben meghatározzák, mely az a tíz pozitív cselekedet, mellyel el lehet kerülni ezeknek a bilderbergesek genetikai pusztítását. Hogy biokert, nem szénsavas víz, ne oltsák a gyerekeket, kendőbe bugyolálva hátra dobni a gyereket (valószínű míg térdig gázolnak a rízs mocsarakban), és ilyenek. Mert hogy ezek a gonoszok mire nem vetemülnek, hogy mindezen dolgokon ontják a pusztító mérget, és a sok buta ember bemegy a bevásárlóba és mindezt megveszi. És bele fog halni. Tehát ha belegondol az ember, lehet ebben valami igazság.
De ugyanez a pozitivista gáska (banda), a képem elé tolja az éhező afrikai gyerekek képét (kiknek szülei nem akarnak gyarmatként élni) és azt mondja, látod mire képes a te kapitalizmusod? És még ebben is igazuk lehet, hogy az én jólétem, hogy az én vágyaim miatt éheznek azok a szerencsétlenek, akik a józsik szintjére még álmodni sem mernek.
De amin én sokat gondolkodtam az az, hogy ha mindenkinek élni kell ezen a világon, mindenkinek joga van az élethez ezen a világon, és nem használunk GMO termékeket, mivel lakatjuk jól azokat az éhező gyermekeket? Erre is kell gondolni. Mert szép az a prédikáció a szeretetről, az esélyegyenlőségről, a mindenki emberről, nincs genetikailag alattvaló egyedről, de mivel tömsz be ennyi szájat? Mert ha kivágsz egy fát, hogy termőfölded legyen, jön szaladva ez a pozitívista, hogy sír a Föld. Ha pedig egy hektárra nézve felpumpálnád a termést, jön ez a pozitivista, hogy megjátszod az istent. S akkor valójában mit érnek azok a nagy pozitív dumák, ha nincs mivel betömd az éhezőnek a száját?
Ki vonná meg gyermekétől a gmo-s kenyeret, ha az csak egy napig is éltetné még legalább?
Talán túlontúl idegesíti magát a pozitivista. Talán el kellene fogadnia, hogy ezentúl kevesebbet fogunk élni. Sokan lettünk, leszünk még többen is, el kell fogadni, hogy más is ember, ő is élni akar, ha keveset is, de amennyit.
Hogy sír a Föld? Sír mindenki. Mikor nem bírja, majd kiönti a bilit. Sokan meghalunk. És mivan? Mitől félünk?
Az emberiség úton van. Valószínű egy szint alá nem lesz képes menni, mint ahogy egy szint fölé sem lesz képes. Biokertet sem lesz képes mindenki művelni. Mert kevés embernek lesz nyugdíja, ami mellett elbioskodhat a kertjében.
Ha Józsira nézek, azt tanulom tőle, hogy nincs értelme idegeskedni.

A kör

A kör közepén állok. És nézem amint szépen bezárul ez a kör. Még én is rajzolom ezeket a bezáródó köröket. Hiába ágálok, a körök be szoktak zárulni. Mondjuk ez nem is gond, az ember tapasztalatból tudja, hogy egy körnek előbb utóbb be kell zárulnia, sőt, én szeretem látni ezeknek a köröknek a határait. Legalábbis remélem, hogy valamennyit belátok ebből a körhatárból.
Az ember akármennyit ágál, a körök csak bezáródnak, s ezeket a feszt záródásokat nevezzük mi ördögi köröknek. Hogy bármennyit rajzolunk, előbb utóbb egy kört rajzolunk magunk köré. Egy zárt kört.
Mert nézem én azt a fillungot, a betétet, vagy a töbliát, ahogy románosan keverjük és elgondolkodom, hogy minek kell annak mind a két felén olyan mintásnak, bemartnak lennie? A szakma azt mondja, hogy azért, mert az ajtónak mind a két fele egyformán látszik. Ezért a fillung, betét vagy töblia mindkét felén a széleket egyformán be kell marni, sőt emiatt az ajtóba ezeket a betéteket nútosan kell betenni, amikor az ajtókeret össze jön szerelve, hogy mindkét felén a keret ugyanúgy nézzen ki. Azaz ne legyen belécezve, ahogy a gagyi asztalosok csinálják.
Nézem ezt a dolgot és elgondolkodom, hogy szakmai életem első éveiben ezt a formulát szentül betartottam én is. Hogy mindegy honnan nézi az ember, az ajtónak mindkét fele ugyanolyan kell legyen. Nincs olyan, hogy ajtó eleje és háta.
Nézem és elgondolkodom, hogy ha a szakma is ezt mondja, akkor én miért is kanyarodtam el ettől a szentségtől? Mi jogon döntöm én el, hogy melyik az ember arcrésze vagy a seggrésze? Hogy jövök én, hogy az ajtónak van eleje és háta? Mert van egy olyan szakmai követelmény, miszerint a szakma a megrendelőért van, nem önmagáért a szakmáért.
A betéteket én utólag teszem be a falcos keretbe, flájszra, pontosra bevágva és egyszerű léccel bezárva. Mintát ha marok, csakis az ajtó elejére eső éleibe marok, de ha nem kérik speciel, a betétet meghagyom olyan vastagon, minta nélkül. Azon az elven, hogy városi paraszt a megrendelő vagy nem városi paraszt, marok vagy nem marok mintát a töbliába.
Teszem azért, mert az ajtót én egy funkcionális dolognak tartom, amelyiknek igenis van eleje és háta, az eleje mindig a hidegre néz, a háta a meleget tartja. Ehhez viszonyulva veszem figyelembe a fa görbülési hajlamait. Mielőtt még elkezdem kifúrni, csapolni az ajtó elemeit, megnézem a fa mit akar, merre fog görbülni. Hogy a keret időben ne rogyadozzon, mondjuk nagytatáról unokára, a betéteket szorosan illesztem be a keretbe, hogy ezáltal a betét ne csak egy díszítő elem legyen, hanem összetartó ereje legyen. Szorosan kötődik az egységhez, átvesz a keret feszültségéből. Hogy vékony léccel zárom a táblát, olyan mikor egy gyülekezetben megbotránkoznak a hívek, ha valakit cigizni kapnak el, mintha az egyébként pótolhatatlan embernek ez lenne a kapitális bűne. Mert a bezáró betét lécnek az a pótolhatatlan fontos dolga, hogy ha valamiért kiöregszik a betét, egyszerűen ki lehet azt cserélni, nem kell az egész ajtót cserélni vagy trancsírozni azért.
Ezeket a hasznos dolgokat nehéz elmondani a kedves megrendelőnek, aki mikor meglát egy szakmai tökéletességben virító ajtót, egyértelműen azt mondja, hogy lehet van abban valami amit mondok, de a másik ajtó szebb, kellemesebb és akárhonnan nézi az ember, az: ajtó, nincs eleje se háta és olyan nincs, hogy egy jó ajtó görbül, mert egy jó ajtó nem görbül.
Azaz, az erdőben nincs kiszáradt fa.
És akkor ugyanoda jutok vissza, hogy szakmai ajtót kell csináljak, akkor is ha nem értem, miért nem értik, hogy az ajtónak van eleje és háta, attól még ajtó, ha nem mindkét fele ugyanolyan, mint ahogy az embernek sincs mindkét felén arc is, segg is, mégis ember.
Hiába nézem ezeket a kommersz fillungozásokat itt rosszallóan, mert az emberiség kizárólag a kommersz törvényeivel lát, viszont az is igaz, hogy a kommersz rájött, hogy mi kell az emberiségnek. Szó sincs arról, hogy a kommersz valamit rá akar erőltetni az emberiségre, hanem arról van szó, hogy a kommersz megtalálta az emberi ízlés anyaszentegyházát.
Ez ilyen egyszerű.
És így záródnak be a körök. Kommersz világnak kommersz ajtó. Hiába filózom körbe a dolgokat, mert ha kell papírból csinálják meg azt az egyformaoldalú ajtót, csakhogy ne legyen igazam. A Föld is hiába gömbölyű, mert az is csak egy kört zár be. Minden egy körben zajlik.
Nincs is ezzel baj. Így jó. Csak néha ezen elgondolkodom. Ennyi.

Toxikus elem

Elgondolkodtató azért, hogy van benne valami igazság.
Azt mondják, hogy a negatív dolgokkal foglalkozó emberek lehúzzák a többiek kedvét a jó dolgoktól. Konkrétan, ha valaki meglátja a dolgok rossz oldalát és azt hangsúlyozni szeretné, ez a valaki a többiek szemében, életében, értve vagy nem, de a toxikus elem. A rothadt alma magyarán, az egyébként egészséges almák közt.
A sikeres vállalkozók zöme ezzel számol le leghamarabb, hogy eltávolítja életéből, útjából a toxikus elemeket, embereket, akadályokat. Magyarán, ha sikeres akarsz lenni, az olyan toxikus elemeket, mint például az emberi empátia, megértés, szeretet, segítőkészség, ésígytovább, ki kell vetni, mert a vállalkozásban ezek az elemek nem hoznak profitot, azaz toxikusak a profitra nézve. Mondván: előre nézünk, nem gondolunk a rosszra, lépésről lépésre haladva építkezünk. És előre néz, nem gondol a rosszra (szegénység, nyomor, genetikai örökség, lúzerség, predestináció, ésatöbbi...), lépésről lépésre haladva építkezik. Megfogja a pozitív oldalát a dolgoknak, miszerint: siker, növekedés, elismerés. Ezért használja a bevált módszereket: kamu, sumák, hanta, félrebeszélés, furakodás, kitúrás ésatöbbi.
Mindezt frissen borotválva, jól fésülten, nyakkendősen, bizakodó műmosollyal.
A jóhiszemű, káros szenvedélyektől (igazság, valóság felismerése) mentes alkat ezekre mind vevő. Ezeknek szól a marketing.
Aki nem dől be a marketingnek, az a toxikus elem. De tényleg. A sikeres vállalkozó szemében az aki átlát a szitán, az valóban a toxikus elem. Aki a reklám és a marketing mögött csak a sumákságot, a munka nélküli meggazdagodás legocsmányabb módját fedezi fel és nem a "valós és hasznos" termékeket illetve szolgáltatásokat.
A statisztikák kimutatják, hogy valóban az emberek hinni akarnak a jóban. És hiszik, hogyha nem vesznek tudomást a rosszról, az nincs is. Aki azt mondja, hogy van a rossz, az a toxikus elem a társadalomban.
Ha az ember a jóra koncentrál és csak a jóról beszél, a környezetében az emberek is a jó fele irányulnak. Ebben is sok igazság van. Feltéve ha mind barmok volnánk.
Igen, felfedezem személyemben a toxikus elemet, ami a társadalomra nézve a sötétséget hirdetem. Hisz kevés aranyat tudtam eddig kimosni a mocsárból, valóban nincs sok amit fel tudnék mutatni. Valahol egy Józsis -féle mutáns vagyok, aki mutánssága miatt bevállalja a toxikus elem szerepét.
Ezért tudok megbocsátani Józsinak. Meg a tehenésznek. Mert szándékuk tiszta arannyal van kikövezve. Nekem kell a pisiszagot másként értelmezni, nekem kell elfogadni a toxikomán lelkületet.
A társadalom nem tud szembe nézni velük. Én igen. Mert én toxikumban fürdök „all night long”....(hogy ilyen beach hangon legyek).

Persze, van aki nem tud felemelkedni egy egy toxikus fürdő után. Lelke szanaszét fekszik, kimerülve, mintha a sátánfajzatjai mozdonyként vágták volna földhöz. De én hamar összeszedem magam. És elkezdek számolni. Fejben, hogy papírt se kelljen pazarolni rá. Pedig van itt néhány félig elhasznált füzet meg lap, némely több mint ötven éves. Minek is tartom?
Elkezdtem fejben számolni, hogy a fiam osztályából majdnem mindenki, de ne essek túlzásba, mondjuk a fele ki itt, ki ott nyaral, görög tenger, Magyarország, Ausztria, ésatöbbi, ugye mi is jó kispolgárosan kigyúrtunk egy hitelkártyás tengerezést, amit be kell valljak, hogy egy kicsit meguntunk.
Nos, ez a hitelkártyás idehazai kispolgáros tengerezés belejött egy háromezer lejbe. A külföldön tengerezők nem ússzák meg ennyiből, de legyen az övék is háromezer. Legyen a tizennégyből hét ilyen háromezres. Az húszezer. Húszezer lej.
Toxinokkal tele fejemben elgondolkodtam egyet. Hogy mi szülők azon a címen, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, ezt a húszast beleverjük egy egyhetes együttlétbe (úgymond), hogy a család fogalmát egy kicsit vastagabb ceruzával retusáljuk. Ha nem más, erre az egy hétre.
Sosem felejtem el a gyerekek megdöbbent arcát, amikor azt mondta a tanci, hogy na akkor ennyi volt, vége, itt a vakáció. Szevasz tavasz. Csóró kölykök nem tudták megmagyarázni, hogy mi az amit nem értettek, de én igen. Én azt értettem ki a döbbenetükből, hogy jó, nincs több tanuláskényszer, de akkor mi lesz velünk? Jön az a nagy, irdatlan nyári unatkozás?
Igen gyerekek, jön az a nagy nyári unatkozás.
Tévé? Számítógép? Tabletta?
Jaj neeeem! Pattog a csinos aranyalma, az én gyermekem nem tévézik, nem számítózik, nem tablettázik. Így a megtisztult lelkű anyuka. Nem? Akkor honnan tudja az új mod pack-ok letöltési helyeit a Minecrafthoz? Csak kérdem.
Előzetes piacfelmérést mérve, rákérdeztem a fiamra, hogy ha lenne egy ilyen nyári programajánlat az iskolában, hogy játék, kézművesség, sport, sétálás, közös filmnézés, beszélgetések ésígytovább, hogy érdekelné e őt?
Szája a füléig vigyorodott és boldogan igent bólintott. Hogyha nem kell tanulni, bármikor, bármennyit.
Mondja ez a Sanyi barátom, hogy a fiát viheti ilyen nyári óvodába, napi húsz lejért. Játszás, kaja, alvás, játszás. Hogy van ilyen. Hogy napi húsz lejért.
S akkor elkezdtem itt fejben számolni, hogy van kérem szépen a két negyedik osztályban összesen harminc gyerek. És ebből hétnek s szülei egy hétbe belevertek minimórum húsz-ezret. És azt mondjuk, hogy az iskola nem csinál nyári programot a gyerekeknek, mert nincs fond.
Most hogy mondjam? Ha ezt a húszezret letennénk egy rakásra és azt mondjuk az iskolának, hogy tessék nekünk egy nyári programot ajánlani a gyermekeknek, én nem hiszem, hogy az iskolában nem kerül tanár, vagy nem tudnának szerezni erre alkalmas embereket, akik egy nyári programot le tudnának szervezni ebből a pénzből.
Most nézzük csak a tényeket.
Amikor azt mondom, hogy az iskola így nem jó, akkor egy rothadt alma vagyok az egészségesek közt. A toxikus elem. Rámutatok a bajra, azt mondják, hogy negatívista vagyok. A pozitív szüzkurvaság lendületét szegem.
De ha azt mondom tegyük össze a lóvét és oldjuk meg a gyermekeink nyarát, hogy minimalizáljuk a gépezést, tévét s ilyeneket, na erre mit mondanának a nagyokosok? Mert hol itt a toxikus elem?
Nem e az a toxikus, hogy nem akarnak ezek tudomást venni a nagy bajról? Nem e toxikomán az olyan, akinek a megoldást is benyújtják, de nem akar tudomást venni arról, hogy tulajdonképpen az egész világ egy toxikus mocsár?
Mihez viszonyítjuk a jót? Ha nem a rosszhoz?