A Föld szeretet párája

Fejest bele: a szeretet az Úrtól jön?
Vajon miért viszonyítunk mindent Istenhez? Miért érzem azt, hogy minden dolgunk erőltetve van az Istenhez kötve? A mai életünk arról szól, hogy félünk egy felsőbb hatalomtól, aki nélkül nem lehetünk semmiképpen és sehogyan, viszont az egyoldalú szerződés szerint neki jogában áll minket próbatételek elé állítani, ismervén véges állapotunk határát és idejét is. A mi dolgunk nem más, mint egy fajta „szociális” hálóként elfogadni ezt a rendszert, imával, türelemmel és sok sok alázattal.
A nagyon hívő ember mindenben kikéri isten akaratát. Bármiről legyen szó. Munka, étel, számla, házvétel, szerelem, szaporodás, autó márka, stb.
Az ember azt mondja, minden apró porcikája az életnek határozottan irányítva van. Hiába ültetem én el a hagymát, mert a hagyma, a gondolat, az érzés az istentől jön. Én csak egy engedelmes vagy engedetlen polgára vagyok ennek az életnek. Viszont sokat nem számítanak a megannyi jócselekedetek egy rákos megbetegedés esetében. Bármennyit imádkozik az ember. Elhull a jó is, a gonosz is. Ha elrabolnak egy gyermeket, amíg imádkoznak a jó emberek, addig talán a szerveit már átültették a nem imádkozó gonosz emberekbe. Mégsem lázad az emberiség. Mert hátha mégis most az egyszer az ő jóléte azért van, mert megtartja az írás minden betűjét?
Csoda e, ha a szeretet az Úrtól jön és mi töredékét tovább adjuk? Nem. Nem csoda. Egyáltalán nem csoda ez. Istentől jön e az a szerelem, amely felfal ruhástól, ruhátlanul, szőröstől bőröstől?
Vajon miért fél az ember bevallani, hogy tökéletlen hús vér állapotában is tud szeretni, isten akarata, beleegyezése nélkül is? Én meg merem vallani, hogy előbb volt bennem a szeretet semmint az Úr ismerete. A szeretetem által jutottam hozzá, fedeztem fel őt. Nem fordítva. Nem jött nekem álmomban senki (jó nőkön kívül), hogy felébresszen valamire.
Ez a dolog, hogy az emberek egymás tulajdonai a házasság révén, szerintem nemhogy egy maradi dolog, hanem egyenesen brutális. Hogy egymásnak nem tulajdonai, az nem jelenti azt mindjárt, hogy elszabadult a pokol és mást se csinálnak, mint csoportban szexelnek. Viszont érdekes a dolog akkor, hogyha nem lenne ez az isteni „szociális” háló, akkor az egyébként sűrűn imádkozó ember gruppenszexelne? Isten szeme az aki meggátolja benne? Vagy a másik fél iránti szeretete, szerelme?
Nem e lenne nagyobb a szeretet csodája, ha az csak úgy a földből, a testből fakadna? Mert nem e mindent a szeretet éltet?
Ha meg tudnánk érteni ezt a szeretetet, vajon meg tudnánk érteni Istent is? Meg kell e nekünk Őt érteni? Mert mi van, ha nekünk nem az a dolgunk, hogy megértsük őt? Hanem kaptáljuk a szeretet energiát a földből, a levegőből, hogy szeretetben tudjunk élni, mint a növények és állatok?
Azt mondják, hogy manapság a házasság egy káefté. Egy cég, ahol adnak, vesznek. Vajon ki intézményesítette a házasságot? Nem e a vallás? A jogi következményei valamennyit visszaszorítottak a válások arányaiból, mihelyt lazultak a feltételek, megszaporodtak a válások száma. Sőt, a modern ember már nem is szívesen él a házasság intézményével. Az ember filmekben látja, hogy a két fél szívélyesen elbeszélgetnek egy vacsora közben, hogy drágám, ez nem megy tovább. Megegyeznek, azért még egyet dugnak és azután mindegyik távozik a saját zenés cédéivel. Tök kulturáltan, jelenet nélkül. A hagyományos házasságok nagyjából erőszakosan bomlanak fel. Úgy, hogy évek óta nem dugnak, legfeljebb a zsozsót egymás elől, meg a pálinkát, és a verekedés sem egy ünnepi dolog, hanem hétköznapi. Sőt egy szent dolog is, amiért is nem avatkoznak bele szomszédok, barátok. Vajon az ilyen helyzetekben hova lett az isteni lélek? A józan ész? Aki kitermelte a kőolajat és feltalálta az ABS féket?
Nem tudom. De úgy érzem jó lenne egymást megismernünk kötelékek nélkül. Ember és Isten, csak úgy, az ismeretség kedvéért, nem a Mester és Szolga státus kedvéért. Ember és Ember ismeretére nem látok sok esélyt, meg egyelőre elképzelhetetlen mindaddig amíg a birtoklásról nem tudunk leszokni.