Véleményem szerint, azért sincs
komolyabb érdeklődés a helyi úgynevezett újságok iránt, legyen
az papír vagy virtuális, mert mondhatni íróik kizárólag a világ
politikát akarják elmagyaráztatni. Szerintem abszolút semmi
értelme az eleve kevés honi újságban ugyanarról téveszmélni,
mint a világ összes ilyen újságában.
Legyen az akármilyen blogból magát
kinőtte helyi újságblog, ami ugye nem más mint átmásolt hírek,
álhírek, néha helyi cikkekkel fűszerezve, alátámasztva, melyek
inkább kommentek lehetnének, nembeszélve a mocsaras bugyrokból
feltörő, semmit mondó hozzászólásokról, annyira nem képesek,
hogy a helyi pityóka árról tudósítanának, de bitang értelmesen
elemezni tudják a világ dolgait és annak is csak a beavatottak
által ismert dolgokat, hogy még intelektuálabbnak hassanak.
De legyenek azok komolyabb újságos
honlapok, azok sem többek egy beképzelt blognál, tartalmilag és
stílusban semmit sem jelentenek többet, mint egyik vagy másik párt
által fenntartott szócső, azaz fogalmazzak másként, már már egy
akármilyen gasztro blogból is kiérződik a szerző politikai
irányvonala, mert annyira áthat minket a “fake news”
irányította világkép, hogy mindennel foglalkozunk, csak a mi kis
dolgainkkal nem.
És itt az első követ magam felé
irányítom, mert ugyanbiza engem is elkap néha ez a messzenézés,
holott van itt téma és van itt amiről írni, tudósítani lehetne.
Akár egy “a mintiai asztalos” blogjában is.
Most tőlem ugyan messze van Mikháza
például, de barátaim ott koncerteztek, sőt a hirdetés úgy
szólt, hogy a “Kortárs zene napja”, meg csűrfesztivál
Mikházán. Valamit hümmögtek az orruk alatt a “the Stonecrops”
tagjai, de érdemlegest nem tudtam meg a csűrfesztiválról.
Gyakorlatilag semmit. Annyit, hogy talán nem volt jó a monitorozás.
Nos, eltelt pár nap, és elkezdtem
keresgélni a jelenség után. Mert feltűnt nekem egy dolog: a világ
politikáról egy mintiai paraszt is blogol, de egy olyan eseményről,
mint mondjuk egy másik mintián: Mikházán, egy csűrfesztiválról,
senki nem mond semmit, senki nem ír semmit. Mintha szégyen lenne
bármi olyanról beszélni, írni, ami a mienk.
Semmit nem adott ki a Gugli. Bárhogy
írtam be a kérdést, csupán a fesztivál hirdetéseit adta ki,
főképp a fészbukkon. A híres nagy erdélyi magyar hírújságokból
semmi eredmény. Rámentem a híres Transindexre, beírtam a
keresőbe, hogy “Mikháza”, “kortárs zene napja”,
“csűrfesztivál”, oálá: nulla találat. Beírtam: “orbán
viktor”, minden kategóriából hozta a többtucatnyi találatot.
Tehát a kereső működik.
A kép tiszta, annyi hirdetés jelent meg,
amennyit maga a szervezők önerőből meg tudtak engedni maguknak.
És kész. Semmiféle visszajelzés, egy árva cikk nem sok, de annyi
nem jelent meg a fesztiválról. Egy blogbejegyzés erejéig sem
jelent meg semmi. Még a fesztivál fészbukk oldalán sem jelentek
meg fotók, élménybeszámolók, vagy utólagos lájkok.
Állok hitetlenül a jelenség előtt,
mint aki rájött valami hatalmas nagy baj okára. Itt állunk
egyrészt mi az okosok, akik értünk a világpolitikához, és nem
értjük a saját dolgainkat, és másrészt ugyanitt állunk mi a
konzum idióták, akik fanyalodva kóstoljuk a saját kultúránkat
(azt az olyan amilyent), és nem generálódik bennünk semmiféle
inger: jó volt bazmeg, vagy nem volt jó bazmeg?
Hihetetlen, hogy mennyire agymosottakká
váltunk, érzéktelenek a sajátunk iránt.
S akkor sírunk, hogy gyermekeink ki
akarnak menni. Hát csoda?
Én bölcs okosságomban elakadtam a
következő formula felismerésénél: politika (polip), egyház és
iskola (csápok) és a sok zabálnivaló guppy (konzumidióta). A
magamfajta kevés brekegő béka sem csinál mást, mint a polip
csápjai, illetve a guppykat kritizálja, így megerősítvén a szent
formulát, mert így mi vagyunk az egészséget, életrevalóságot
fenntartó antikorpuszok, amik egy fejlett rendszerben igenis
kellenek, hasznosak.
Ébredésemet tulajdonképpen Puzsérnak
köszönhetem, mert az ő példájából okulok. Ő azt állítja
magáról, hogy a szennyes kultúra ellen harcol, viszont hozzám
rengeteg szennyes kultúra pont e harcából jutott el, mert
mindaddig amíg ő nyíltan nem vette fel a verbális harcot velük,
én azt sem tudtam kik ők, vagy hogy egyáltalán léteznek ők. És
rájöttem, hogy ez nem kóser. Ő is azt az egészséget fenntartó
antikorpuszt képviseli, ami által a szennyes kultúra nem irtódik,
hanem szaporodik.
Felmerült bennem, hogy vajon Puzsér
miért nem harcol alkotással a szenny ellen? Alkosson nem szennyet.
Hogy azt kövessük. De valószínű képtelen bármit is alkotni.
Aztán arra gondoltam, lássam a “the
Stonecrops” kérdésre mit ad a gugli? Csak így pusztán kiadja a
facebook oldalukat, a többi száz találat az maga a virágról
szól, de beírtam: “the Stonecrops marosvásárhely”, az első
tíz találatból, melyből öt az együttes facebook illetve youtube
oldalára, míg a két utolsó már a blogomhoz, illetve a stúdióm
(Mugophone records) facebook oldalára is vezet. Ha már úgy írtam
be, hogy “the Stonecrops mintia”, az első tíz találatból hat
elvezet a mindenféle általam írt, megosztott írásomhoz, illetve
kevert zenéjük megosztásához, legyen az facebook, youtube.
Nem azért ecsetelem ezt, hogy bezzeg én,
hanem azért ecsetelem ezt, hogy igen, mit jelent egy mintiai paraszt
feljegyzése valamiről. Hogy van erre lehetőség! Van ennek
értelme! Mert akármilyen senki paraszt vagyok itt a csirkelábon
forgó pajtámban, a gugli szerint a “the Stonecrops” életében
alapstone (szándékomon kívül) vagyok.
Ez kötelez, ez elgondolkodtat. Lehet,
hogy ideje lenne a békaságot kinőni és a szenny ellen nem
ordítani, hanem alkotni kellene.
Ha másra nem is vagyok képes, de
legalább támogatni az alkotást.
Legalább fele annyi (hiábavalóságra
elpocsékolt) energiával.