Alkotni nem szennyet

Véleményem szerint, azért sincs komolyabb érdeklődés a helyi úgynevezett újságok iránt, legyen az papír vagy virtuális, mert mondhatni íróik kizárólag a világ politikát akarják elmagyaráztatni. Szerintem abszolút semmi értelme az eleve kevés honi újságban ugyanarról téveszmélni, mint a világ összes ilyen újságában.

Legyen az akármilyen blogból magát kinőtte helyi újságblog, ami ugye nem más mint átmásolt hírek, álhírek, néha helyi cikkekkel fűszerezve, alátámasztva, melyek inkább kommentek lehetnének, nembeszélve a mocsaras bugyrokból feltörő, semmit mondó hozzászólásokról, annyira nem képesek, hogy a helyi pityóka árról tudósítanának, de bitang értelmesen elemezni tudják a világ dolgait és annak is csak a beavatottak által ismert dolgokat, hogy még intelektuálabbnak hassanak.

De legyenek azok komolyabb újságos honlapok, azok sem többek egy beképzelt blognál, tartalmilag és stílusban semmit sem jelentenek többet, mint egyik vagy másik párt által fenntartott szócső, azaz fogalmazzak másként, már már egy akármilyen gasztro blogból is kiérződik a szerző politikai irányvonala, mert annyira áthat minket a “fake news” irányította világkép, hogy mindennel foglalkozunk, csak a mi kis dolgainkkal nem.

És itt az első követ magam felé irányítom, mert ugyanbiza engem is elkap néha ez a messzenézés, holott van itt téma és van itt amiről írni, tudósítani lehetne. Akár egy “a mintiai asztalos” blogjában is.

Most tőlem ugyan messze van Mikháza például, de barátaim ott koncerteztek, sőt a hirdetés úgy szólt, hogy a “Kortárs zene napja”, meg csűrfesztivál Mikházán. Valamit hümmögtek az orruk alatt a “the Stonecrops” tagjai, de érdemlegest nem tudtam meg a csűrfesztiválról. Gyakorlatilag semmit. Annyit, hogy talán nem volt jó a monitorozás.

Nos, eltelt pár nap, és elkezdtem keresgélni a jelenség után. Mert feltűnt nekem egy dolog: a világ politikáról egy mintiai paraszt is blogol, de egy olyan eseményről, mint mondjuk egy másik mintián: Mikházán, egy csűrfesztiválról, senki nem mond semmit, senki nem ír semmit. Mintha szégyen lenne bármi olyanról beszélni, írni, ami a mienk.

Semmit nem adott ki a Gugli. Bárhogy írtam be a kérdést, csupán a fesztivál hirdetéseit adta ki, főképp a fészbukkon. A híres nagy erdélyi magyar hírújságokból semmi eredmény. Rámentem a híres Transindexre, beírtam a keresőbe, hogy “Mikháza”, “kortárs zene napja”, “csűrfesztivál”, oálá: nulla találat. Beírtam: “orbán viktor”, minden kategóriából hozta a többtucatnyi találatot. Tehát a kereső működik.

A kép tiszta, annyi hirdetés jelent meg, amennyit maga a szervezők önerőből meg tudtak engedni maguknak. És kész. Semmiféle visszajelzés, egy árva cikk nem sok, de annyi nem jelent meg a fesztiválról. Egy blogbejegyzés erejéig sem jelent meg semmi. Még a fesztivál fészbukk oldalán sem jelentek meg fotók, élménybeszámolók, vagy utólagos lájkok.

Állok hitetlenül a jelenség előtt, mint aki rájött valami hatalmas nagy baj okára. Itt állunk egyrészt mi az okosok, akik értünk a világpolitikához, és nem értjük a saját dolgainkat, és másrészt ugyanitt állunk mi a konzum idióták, akik fanyalodva kóstoljuk a saját kultúránkat (azt az olyan amilyent), és nem generálódik bennünk semmiféle inger: jó volt bazmeg, vagy nem volt jó bazmeg?

Hihetetlen, hogy mennyire agymosottakká váltunk, érzéktelenek a sajátunk iránt.

S akkor sírunk, hogy gyermekeink ki akarnak menni. Hát csoda?

Én bölcs okosságomban elakadtam a következő formula felismerésénél: politika (polip), egyház és iskola (csápok) és a sok zabálnivaló guppy (konzumidióta). A magamfajta kevés brekegő béka sem csinál mást, mint a polip csápjai, illetve a guppykat kritizálja, így megerősítvén a szent formulát, mert így mi vagyunk az egészséget, életrevalóságot fenntartó antikorpuszok, amik egy fejlett rendszerben igenis kellenek, hasznosak.

Ébredésemet tulajdonképpen Puzsérnak köszönhetem, mert az ő példájából okulok. Ő azt állítja magáról, hogy a szennyes kultúra ellen harcol, viszont hozzám rengeteg szennyes kultúra pont e harcából jutott el, mert mindaddig amíg ő nyíltan nem vette fel a verbális harcot velük, én azt sem tudtam kik ők, vagy hogy egyáltalán léteznek ők. És rájöttem, hogy ez nem kóser. Ő is azt az egészséget fenntartó antikorpuszt képviseli, ami által a szennyes kultúra nem irtódik, hanem szaporodik.

Felmerült bennem, hogy vajon Puzsér miért nem harcol alkotással a szenny ellen? Alkosson nem szennyet. Hogy azt kövessük. De valószínű képtelen bármit is alkotni.

Aztán arra gondoltam, lássam a “the Stonecrops” kérdésre mit ad a gugli? Csak így pusztán kiadja a facebook oldalukat, a többi száz találat az maga a virágról szól, de beírtam: “the Stonecrops marosvásárhely”, az első tíz találatból, melyből öt az együttes facebook illetve youtube oldalára, míg a két utolsó már a blogomhoz, illetve a stúdióm (Mugophone records) facebook oldalára is vezet. Ha már úgy írtam be, hogy “the Stonecrops mintia”, az első tíz találatból hat elvezet a mindenféle általam írt, megosztott írásomhoz, illetve kevert zenéjük megosztásához, legyen az facebook, youtube.

Nem azért ecsetelem ezt, hogy bezzeg én, hanem azért ecsetelem ezt, hogy igen, mit jelent egy mintiai paraszt feljegyzése valamiről. Hogy van erre lehetőség! Van ennek értelme! Mert akármilyen senki paraszt vagyok itt a csirkelábon forgó pajtámban, a gugli szerint a “the Stonecrops” életében alapstone (szándékomon kívül) vagyok.

Ez kötelez, ez elgondolkodtat. Lehet, hogy ideje lenne a békaságot kinőni és a szenny ellen nem ordítani, hanem alkotni kellene.

Ha másra nem is vagyok képes, de legalább támogatni az alkotást.

Legalább fele annyi (hiábavalóságra elpocsékolt) energiával.