Minél
jártasabb, tapasztaltabb az ember, annál inkább hallgat vagy
félrebeszél. Mondja a semmit.
Egy
doktor docens akadémikus nem mondhatja, hogy menj a picsába. Nyolc
oldalon keresztül, idegen szavakkal, mindenféle csűrcsavaros,
semmit mondó, sehova se vezető nyelvezetben, inkább egy bonyolult,
az életben sosem előforduló algebra példához hasonlóan
kombinálva a szavakat, de csak elküld a picsába. De nem
bizonyítható rá, hogy bárkit is elküldött valahová.
Ha
a macskám odajön hozzám, egyértelműen nyávog ezért vagy azért.
Az ember rögtön tudja, mi a baja. A macskára azt mondjuk bunkó,
primitív. Mert szókimondó. A szókimondóra is azt mondják, hogy
bunkó, nyers. Kiműveletlen.
A
szót ki nem mondó, az a művelt. A kiművelt.
Jött
ez a Jézus, kimondta a szót, és lőn bonyodalom. Hogy jön ide egy
ácsmester fia? Mondták, ha félre akartak beszélni az írástudók.
Legtöbb
ember mit nem adna, ha lenne egy kis erkélye a nappaliból kinézve.
Nem zavarná, ha az erkélyt övező deszkák nincsenek kimintázva,
vagy nincsenek úgy lecsiszolva. Még itt-ott szálkás. Nem zavarná.
De
egy kiművelt ember már tudja, hogy az erkély deszkáknak is meg
kell legyen a megfelelő finitásuk. Sőt, ahányszor kimegy az
erkélyre, szemrevételezi, ha elég sima e minden.
A
tudósok azt mondták, hogy a maláji repülőt egy igen erős, külső
energia valami kényszerítette lezuhanni. Egy szóval sem mondták,
hogy kurva orosz bomba. Ők ilyet nem mondhatnak. Egyrészt azért
mert kiműveltek ezek a tudósok, másrészt azért, mert félnek az
oroszoktól.
A
miniszter elnök fogalmazhat így: nem az én tisztem konfirmálni,
hogy bárki mehet a picsába vagy sem.
A
papok sem tudnak konkrétan utat mutatni a tévelygő ifjúságnak,
ezért szépen azt mondják: majd az isten.
Egy
ilyen nagy massza az élet, mint a megfagyott és kifagyott ragasztó,
egy lében millió csimbók, de nem ragaszt már semmit. Nem áll
többé össze.
Van
aztán a plebszben is egy ilyen emberi túlfűtött büszkeség, hogy
az anyjába őt ne küldje senki. Ki a bicskát, hadonászni vele a
másik előtt, hogy mit mondtál? Anyám picsája? A másik meg
megijed a bicskától és azt feleli, nem te marha, azt mondtam apád
fasza. Erre plebsz elteszi a bicskát és aszondja, az más. Anyámról
ne mondj semmit.
Ha
ez a zsülien hívott volna, ilyen félreművelt semmitmondásos
módon mondtam volna neki, hogy az egyik kezemmel cirkulázok, a
másikkal abrigtolok. Rákérdett volna, hogy a tökömmel akkor mi
van? Mondtam volna, hogy az izzad. Ebből mindenki megértette volna,
hogy gáz van. De nem hívott. Hanem aztán mondtam neki ilyen
félreművelt módon, hogy hallod, úgy dolgoztam, hogy az egyik
kezemmel cirkuláztam a másikkal meg abrigtoltam. Richtig rákérdett,
hogy a tökömmel mit csináltam közben.
Röhögtünk.
Nem rántottunk bicskákat.
Reklámmentes
rádiót hallgatok néha, a minden románok rémposztját, a
kulturális rádiót. Egy egy irodalmi felolvasást hallgatva, állok
és fülelek, meresztem a szemeim, hogy mikor jön el az a rész,
ahol kiderül, miről van szó. Maradok mint a buszmegállóban,
ahova nem jön busz. Mint a dzsezzben sok hangszer kalimpál ide-oda,
nem érthető hova visz, de művelt körökben illik dzsezzesen
bólogatni rá, mint akik értjük.
Értem
én a bonyolult szöveget, de mire jó az, ha nem értem mit akar
mondani?
Már
angolul is értem, hogy a well drenaded soil, az a jó vízelvezetésű
föld, de bazeg senki nem mondja el a jó vízelvezetésű soilnak az
összetételét. Hogy egy rész sóder és egy rész föld. Oszt csá.
Hogy is mondhatnának ilyet? Még megértené a hobby kertész is a
dolgok lényegét. Hát ne értse.
A
fürj táp papírján sincs, hogy ennyi meg ennyi benne a búza,
kukorica s napraforgó, hanem hosszú táblázaton van
felsorakoztatva a sok fontos elem, amit tartalmaz, százalékban per
gramm. Hogy a magamfajta bunkó parasztja semmit se értsen.
Tudom
én a dolgok nyitját, a sok félreduma azért van, hogy ne tudódjon
ki a szakmai titok.
A
szakmai titok pedig az, hogy nincs szakmai titok. Marad a félreduma.