Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Az új hullám.

Írtam volt valamit nemrég az értelmiségiekről, amit aztán jól megbogarásztak Jakab Andor facebook üzenőfalán. Persze, hogy sokat nem értettem a hozzászólásokból, elvégre mi jó jöhet egy asztalostól. Nem?
Na akkor volt egy ilyen olvasói közönség bumm a statisztika szerint, a napi összekuporgatott 25 – 3o olvasóból lett egyszerre 18o. Tudtam én honnan fúj a szél, mert volt cikkem amit az erdmán egy nap alatt kilencszázan olvastak és nem történt meg az a nagy fordulat, amiben valójában én sem hiszek. Hogy számba vegyenek. Amint Tóth József a mai bejegyzésében írja, az emberek a pénzzel vannak elfoglalva, nem mással. Pedig nem lenne rossz ránk is figyelni, mert mi sem vetjük meg a pénzt, de nem a mindenünk. Szóval aztán mára szépen visszaesett a napi 24 – 25 olvasóra, ami köztünk legyen mondva, lehet kevesebb is, mert ha valaki többször megnyitja a blog oldalamat, az is egy darab látogatónak van tekintve. Én mondok egy öt hat rendszeres olvasót. A többi az nagyjából mese. Mert vannak a véletlen nyitások, sok a gugeles nyitás, ilyenekre, hogy szex, red bull, szú, adidas meg ilyenek.
Szóval az a szél amit én kavarok ezzel a blogommal, olyan mint a vihar a biliben.
Éppen ezért, azon gondolkodtam, miért van értelme öncenzúráznom magam? Nincs értelme. Ilyen elgondolásból van nekem egy régi témám. A sok gyermek rittyentése. Nem jöttem elő ezzel a témával, mert volt a blogger karrieremben egy pár bejegyzésem, amikor mittomén Tőkésről vagy arról a borzalmas öngyilkosságról írtam véleményt, ahol az apa mielőtt vonat elé dobta magát, lemészárolta két fiát a templomban, szóval mikor az ember az elevenbe vág, rögtön felpattan a statisztika, rögtön szétröpül minden és jönnek a hülyébbnél hülyébb ellenérvek, hogy mit kötekedek?
Most ha elkezdem ezt a sokgyermekes témát előhozni, biztos sokan felszisszennek. Hogy is mondják az ilyesmit? Öngyilkos blogger. Nem? Mindent nekem fognak szegezni, de épkézláb érvet előre saccolom, semmit.
Mikor idejöttem a Szent Ferenc alapítványhoz, bennem is mint minden zöldfülűnek megvolt az a megaadag falcs optimizmus. Azt hittem, hogy egy mesevilágba fogok csöppenni, ahol a szép, ártatlan gyermekek várják az éppen hiányzó asztalos muzsibácsit. Ahhoz képest hamar kijózanodtam, talán azért, mert nincsenek vallásfelekezeti kötelességeim, de talán azért is, mert betegesen keresem a reális megoldásokat és a reális megoldásokat csakis akkor lehet életbe léptetni, ha az ember megismeri az anyagot. Hiába vagyok én az asztalos szakmában mint az autóknál a Ferrari, ha a kliens anyaga tiszta göcs és repedés és rohadás. Nem tudok Ferrarit eszkabálni belőle. Beláttam a gyermekek lelkébe, valóban ártatlan lelkébe, de beláttam a családi hátterébe és az biza nem volt egyáltalán ártatlan. A fatalizmus, a züllés, a nemtörődömség ősi genetikai jelét hordozzák a gyerekek legtöbbje. Szakad meg az ember szíve, hogy majdnem tehetetlen. És ezt a tehetetlenséget megerősítik az intézményesített rendszerek is, nemcsak a gyermekek ősi hátterei. Magyarán, ha valami csoda folytán nem lép más útra az a gyermek, ugyanazt fogja csinálni, mint szülei, hiába minden erőlködés, lelkesedés. Lásd élő példa ez a Gigi, akit tizenöt évig istápoltam, egy adott pillanatban rendesen mosakodott, pénzét beosztotta, házat vettem neki, igaz kétszer nősült, ma pókergépezik, iszik, hazudik, családját elhanyagolja. Mi a fasz kellett még neki? Én mondom, semmi. Semmi nem kell neki. Ez a baja neki. Hogy az ősi hang erősebb volt benne, mint az én nevelésem.
Érdekes módon észrevettem, hogy van egy közös vonásuk ezeknek a lepukkant embereknek. Hogy rittyentik a gyermekeket. Sorozatban rittyentik őket. És nem abból a nagy nemzeti érzületből rittyentik a sok gyermeket, amit divatba akarnak hozni ma bizonyos körökben. Nem abból a megfontolásból szülnek sok gyermeket, mert van hálistennek miből eltartani őket, hanem a züllésből véletlenül létrejönnek ezek a gyermekek. Alkohol, a mának élés, a nemtörődömség.
Ami számomra ma botrányosnak kéne lennie az az a szemlélet, hogy nézd, az ő purdéjuk megélnek mezítláb, mosdatlanul, éhesen, az utcán, nosza fel feleim rittyentsük a gyermekeket kilóra, majd ád az Isten neki is valamit, legfeljebb ha mégse, Isten adta, Isten vette, kilencből marad hat, az se rossz.
Van a román pünkösdistáknál egy ilyen hullám, hogy rittyentik a gyerekeket. Versenyeznek az asszonyok, tízig meg sem állnak. Belegondolni is rémes annak az asszonynak, aki nem tud, nem mer bevállalni több gyermeket, az mehet a gyehennára, nem? Van egy ilyen tendencia, hogy az az igazi magyar, aki rittyenti a purdékat. Hetet nyolcat. Ahol egy gyerek van (mint nálunk), azok az egykések. Az áldatlanok. Egy gyerek nem gyerek mondta nekem valaki. Bazdmeg. Azt mondtam neki. Megnézett. Mivan? Kérdeztem. Hogy miért beszélek csúnyán vele? Hogyhogy miért? Az egyetlen fiam halálát kívánta. Hogy egy gyerek az annyi mintha nem lenne. Hát szopjon le az ilyen. Hülye idióta fatalista mezítlábasa!
De mi van akkor, ha ez nem egy ilyen nemzeti lelkesedés lenne, hanem egy eredeti fatalista agymenés? Emlékezzünk a fáraók agymenéseire, a diktátorok esztelenségeire. Most honnan ez a hirtelen sokasodási lelkület? Egyik oldalon rinyálunk, hogy a Föld nem bír el kilenc milliárd embert, de az a fasza magyar gyerek, aki rittyenti a sok gyereket. Minek? Hogy legyen mi éhezzen és meneküljön? Híresek vagyunk mi magyarok a kegyetlenkedéseinkről, hogyan erőltetjük középkori módszerekkel a gyerekeinket a saját vallásos nézeteinkre, politikai meggyőződéseinkre, amik egyébként szart sem érnek, mert egyik ilyen buzgó sem hiszi amit vall valójában.
Az én véleményem az, hogy ha egy szülő ilyen ambíciókat tesz fel magának, hogy megmutatja a társadalomnak, hogy tud ő rittyenteni sok gyermeket, gondoljon arra a tíz gyermekre és annak az ártatlan lelkeire, arra, hogy mit tud neki biztosítani konkrétan, nem önámítással.
Csak sejtem, hogy a fejedelmek megint az átlagpolgárokat akarják „felkarolni” mint Leninék, azért pöckölik ezt a fatalista mezítlábas sokasodási ideológiát. Ahelyett, hogy a meglévő gyermekeinknek tennénk élhetőbbé a helyet ahol élünk, hogy ne meneküljenek külföldre, inkább arra buzdítanak, hogy sok gyermeket rittyentsünk. Mert könnyebb egy sorsvert, egy fatalista réteget az orránál vezetni. És mi van akkor, ha ez a sokadalom éppen mezítlábas, éhes, mocskos és kilátástalan? Számban, szavazatban nyom, ez a lényeg. „A többi nem számít”. Ahogy Rejtő mondta.