Férfiúi emancipé

Hát a női emancipáció dolgában nem mondhatják rólam, hogy ellenzem, mert a nőt én aztán nagyon istenítem. Szeretem a nőt, ez az igazság.
A női emancipáció még nem jutott a csúcspontjára, még van hova emancipálódni. Még van a családi koncepciónak írmagja itt-ott.
Mind amellett, hogy a női emancipáció még forgácsolási fázisban van, látszanak már az eredmények. S ha a nőnek ez jó, hatalmas rajongásom s szeretetem miatt képes vagyok a nővel kéz a kézben tönkre menni, hogy meglegyen az összhang. Amíg tökéletes nem lesz ez a dolog.
Mert azért van a nőnek mit tanulni. De abban már tökéletesen férfi lett, hogy úgy hiszi nincs mit tanulnia már. Meg sok mindenről le kellene szoknia, például az ajtóból a morzsákat észrevenni a konyhaasztal alatt. Hogy mikor az ember megfázva bebújna az ágyba, akkor ne a hegy mosatlan legyen az egyetlen tragédiája az életben, hisz az egy olyan életfunkció, ami holnap is ráér, nem korog tőle a has. Vannak tehát ezek a visszamaradt berögződések, amit nehezen fog magából kipucolni a nő. Sok forgácsot kell még megegyen.
Az is igaz, hogy némely férfi igyekszik átvenni a női teherből. Például a magam szeszbe illő példánya. Már úgy mosogatok, olyan beletörődéssel, hogy nem is látszik szenvedésnek rajtam. Holott őszintén megmondom, művészi elismeretlenségem némileg ebben is rejlik. Mert az ilyen elefánt a porcelánboltban tevékenységek a férfiúi lelket az alázatra tanítják. Hogy ez van, más nincs.
Az este persze kiborultam, hisz kibújtam a meleg paplan alól, elmosogattam. Mert igaza van a feleségemnek, egész nap a vasgyárban váll a vállban a férfiui népekkel gyúrja ezt a nemes emancipációs dolgot, este hazajön és még elmosogatva sincs. Igaza van. Hogy a kések se vágnak, csesszem meg a káposzta reszelését, hogy muszáj főznie, mert nem tudja elnézni, hogy egész nap azt a szart esszük. Hamar kést fentem, hamar felaprítottam a káposztát. De kiborultam. 
Bocsánatot kértem a férfiasság nevében, hogy ne haragudjatok ti nők, de mi még nem tudtunk elindulni az emancipáció megváltás útján. Mert felismertem e nagy igazságot, hogy ha a férfi valóban szereti a nőt, nem elég ebben a női férfiúvá válási procedúrájában csak vállveregetéssel biztatni, újjá kell születni. Most jövök rá, mekkora látnok volt az a Vodka Bíborova vagy hogy a fenébe hívták azt a tökös puncit az eurovisionból. A férfinak is nővé kell változni. Ha már a nő megtette ezt a nagy lépést. Így lenne korrekt.
Esdeklő bocsánat kérésembe azt is befoglaltam, hogy idő kell még elteljen, hogy nekem speciel a főzés egy kellemes foglalkozás legyen. Nom du nom kinyögtem: én jól voltam a barlangban is bunkós bottal a kezembe.
A haladás elé nem állhat az ember. Hisz a nőnek sem tetszik már a főzés.
Azt a férfiúi megaláztatást is megéltem, amit a nőknek még sok helyen le kell nyelniük, hogy az orrára dörgölik, ki is az aki pénzt hoz a házba. Mert bezzeg ezzel jönnek a férfiak mindig, hogy a nő otthon nem csinál semmit. És lám itt üti fel a globalizáció a fejét, hogy engem is ugyanoda sorolnak ahova nem való vagyok, hisz sosem mondtam ezt, hogy a nők otthon nem csinálnak semmit, és mindig rajongtam a nő házi munkájáért. Nincs szebb, mint egy terített asztal és Al Bundyt idézve: „étel az asztalon”.
De hát ez az évezred a felek közti egyenjogúságra teszi a hangsúlyt, nem az otthon terített asztalra. Elavult nézetek ezek. Igaza volt Al Bundynak, az étel az már csak emlék.
Ja, hát én tudom, hogy a női egyenjogúság nem csak evés és ivás dolga, vannak ennek sokkal finomabb nüanszai, de ahhoz nekünk férfiaknak még sokat kell tanulni. Meg sok mindenről lemondani.
Ma még vannak ilyen csökönyösségek, mint család, de lassan kiég az emberek emlékezetéből, mint a főtt étel, a terített asztal.
Hogy a nő ne a szép nem legyen, az aki békét, színt és vidámságot hozzon a házba, hanem egyenlően keseregjünk a lét felett, kiegyezett szürkeségben, hidegben s kilátástalanságban. A tökéletes egyenjogúság nevében.
Mi más ez, mint ha nekem nincs, neked se legyen?
A nő már jó úton halad.
Ideje lenne nekünk, férfiaknak is emancipálódni.