Leszállott a sas

Az embert néha érdekes dolgok ihletik meg. Engem aztán főleg.
Jött a fiatalember és lobogtatta a külföldi mezőkön szerezte euróit. Nem mondom, szép kerek számot lobogtatott. Nekem egy év alatt mint önálló műhelyes sem gyűl annyi össze. Hogy ő nem szarozik itt aprópénzért. Most is csak átutazóban van, valahogy tavaszig elél, de hát van miből. És lobogtatta a külföldi mezőn szerzett euróit.
Gálánsan kifizetett előre hat hónapra egy szobát nálam és egy ezrest letétbe helyezett atyáskodva, hogy tavaszig csak forgassam meg fában, kamatmentesen.
Na mondom, ez már hazafias beszéd. Meg is egyeztünk, hogy tavaszig azért nem tud semmit se csinálni még besegít nekem ebben abban. Természetesen aprópénzért.
Ez volt egy pénteken. Hogy akkor hétfőtől.
Hétfőn jön, hogy mégis kapott munkát, munkakönyvest, jól fizetőt, meg minden.
Na, mondom, az még jobb, mégsem szarozás itt aprópénzért.
Kedden, hogy na akkor forgatom azt a pénzt, vagy mi?
Mondom, nem volt időm forgatni, de te talán jobban tudod forgatni. Visszaadom az ezrest forgatás végett.
Nem telt egy hét, így a megnevezés: “tata...amíg bemegyek nincs egy százasod?”
(Hova bemenni, nem egészen értettem)...(Később persze megvilágosodtam).
24 óra elteltével jön és kiváltja az előre kifizetett bérét, most ha felét visszaadom, mert ő költözik.
Tessék. Itt a fele.
Fiatalember el. Pénze is el. Az egész nyári német agrárkodása el.
Hogy hol szarozik aprópénzért az engem már nem is érdekel. Valahogy biztos kibírja tavaszig, aztán mehet még egy sort nem szarozni nem apró pénzért.

Furcsa mód ez megihletett engem.
Mert régóta töröm a fejem, hogy mi legyen a volt munkás lakással. Hát nagyon elegem lett a pókerező, alkoholista semmire menőkkel. Nem érdemlem meg sem én, sem a hely ezt a lealacsonyodást, hogy ilyen lúzerekkel foglalkozzak.
S akkor jött egy ilyen gondolatom, hogy ha van ilyen, hogy fölszállott a páva, akkor én megalapítom a leszállott a sast.
Az egyik szobát kitakarítom, kirámolok belőle minden piszkos bútort, mocskos ágyneműt, szépen kimeszelem, rendbe rakom és a megmaradt cuccaimból amiket nem használok, próbatermet hozok létre. Mert ezen agyaltam, hogy ott az első dobom, gyakorlatilag zsírúj. Mert ugye engem is elkapott ez a vintázs szele és vettem volt az öreg Amatit, ami negyven évesen is jobban szól mint a kínai Gretsch. Megvannak a ládáim, mióta bestúdióztam a dobokat nem használom őket, megvan a kis Roland keverő erősítőm, ihaj csuhaj akkora bandát lehetne létrehozni hogy csak. Párhuzamosan a stúdiós szentélyemmel.
Igaz, hogy el tudnám adni a felesleges cuccaimat, de az tényleg aprópénzért való szarozás lenne. Nem éri meg. Inkább létrehozom a leszállott a sast. Keresek fiatalokat, akiknek kedvük lenne hangszerekkel megismerkedni, és lehetőséget adok nekik tiszta ingyen.
Így azt hiszem minden szempontból nemesebbé válik a hely is meg a cucc is.

Én azt látom, hogy a fiataloknak nincs egy helyük, ahol ezekkel az ingerekkel találkozzanak. Mikor megütsz bátran egy dobot, hogy nem kell a szomszédok agyvérzésétől tartanod. Meg aztán tudom én milyen harcot kellene megvívni egy szülővel, hogy 16 évesen apa dobolni szeretnék...(marhaság, nincs benne jövő, hülyeség, ki hallott ilyet, ideje komolyabb dolgokkal foglalkozni bla, bla, bla...)
Nincs egy hely ahol egy basszusgitár a gyomrodat remegteti, a vasgitárt jól megereszteni. Nos a Sasban lenne minderre hely...és nonstop lehetőség...
Ki tudja, előbukkanhatnak még rejtett tehetségek.
Persze, egy Hendrixnek nem lehetőség kellett, nem ingyen próbaterem, de ne feledjük, hogy az ő világában minden második pincében szóltak a rádiós erősítők, tákolt dobok, volt ingervilág. De ma ez nincs. Ma kevés embernek van fogalma miből lesz a zene. Hogy egyáltalán jó zenélni.


Na...így a leszállott a sasról.