Hogy miért nem lett Muskócziból díjbirkózó.
Már nagyon összegyűlt Muskócziban egyszer, hogy az életével végre kezdenie kellene valamit.
Béla bácsi szerint, mivel Muskóczi jó derekas, fogdmegember, meg vastagak a lábai, elmehetne birkózni például. Mert a birkózás az jól alakítja az embert, mondta Béla bácsi. Vagy elmehetne súlyemelőnek például Muskóczi, mert az alkata megvan hozzá.
Ezen eltöprengett Muskóczi, mert arra gondolt, hogy egyikben sem kell szaladni, se birkózásban, se a súlyemelésben, mert a szaladásban nem jó Muskóczi. Nem tudta kideríteni, hogy miért nem tud olyan gyorsan szaladni mint más, sőt az iskola focipályát sem tudja legalább kétszer körbefutni, ami tudvalevő sokkal kisebb, mint egy igazi focipálya.
A futással akkor volt bajban, amikor a tornatanárnéni elvitte az osztályt a Szamos part mentén kialakított Bábes-Bolyai parkba, ahol volt egy igazi nagy focipálya és a norma az volt, hogy azt kétszer kell körbefutni egy adott időben. Talán kettőnek volt orvosi felmentése, hogy nem futhat, de biza Muskóczinak nem volt semmiféle felmentése, így nehéz szívvel a startvonalba állt és a sípszóra elkezdett ő is futni.
Futott, futott, ahogy csak bírta, a társai már rég elhagyták, sőt amikor Muskóczi csak a felénél tartott, a többiek már körbefutva megelőzték és nevetgéltek rajta, ő meg úgy érezte, hogy tüstént leszakadnak a lábai.
Egy kör után feladta a küzdelmet és a tornatanárnéni egy drámai „abandon”-t írt a lajstromba, ami szégyennek számított.
Muskóczi feladta, nem bírta, ez volt a téma pár napig az iskolában.
Ezek után szó sem lehetett arról, hogy befogadják az osztálycsapatba focizni, a közelgő kupameccsre, ahol hálós kapura lehet majd rúgni.
Még hátvédnek sem, de még tartaléknak sem!
Ezzel tisztában volt Muskóczi, de azt megengedték neki, hogy drukkoljon a csapatnak a pálya széléről.
Egyik tornaórán éppen focimérkőzést szimuláltak, miközben a csapat heves kiabálások közepette, mint a nagyok futottak a pályán erre-arra, attól függően a labda éppen hol gurult, odajött a tanítónéni is a tornatanárnénihez és véleményezték a győzelmi esélyeket. A tornatanárnéni felsorolta az ügyesek listáját, és a végén ránéztek Muskóczira és megvetően legyintettek. A tanító néni azt mondta, hogy Muskóczinak is eszéhez jusson, hogy ebből a gyerekből nem lesz soha semmi, lusta, semmirekellő és főleg buta.
Ilyen előzményei voltak hát a felmerülő kérdésnek, hogy Muskóczi miért nem megy el birkózni, mert alkatával még akár díjbirkózó is lehet? Béla bácsi szerint, elég csak ha kiáll Muskóczi az ellenféllel szembe és az a termetét látva elszaladna.
Amíg ezt latolta szívében Muskóczi, következett az évzárás az iskolában és hátramaradt még a magasugrás a tornaórán. Mit gondolt mit nem, a vasárnapi családos piknik alkalmával, amikor délután kimentek a bükk erdő alá szalonnát sütni, hagymával, eldöntötte Muskóczi, hogy begyakorolja a magasugrást.
Talált is a tanyázás közelében egy kidőlt fát, aminek a magassága megfelelt az iskolai normának, és ez pont alkalmasnak ígérkezett a magasugrás begyakorlásához.
Neki is iramodott Muskóczi, és amikor emelte volna jobb lábát, hogy átugorja a kidőlt fát, egyszer csak reccsent valami nagyot a térde és szinte ájultan esett le a kidőlt fa másik oldalán. Alig kapott levegőt, kiáltani sem tudott, úgy hasított a térdében a fájdalom.
Nosza volt ott találgatás, hogy megbotlott, vagy megütötte magát a fában, de nem volt árulkodó seb sehol a térdén. Tény, hogy alig vánszorgott haza, megdagadt a térde mint egy labda és másnap elmentek a sürgősségire.
Sokáig szenvedett Muskóczi a térdei miatt, mert kiderült, hogy ínszalag nyúlása van és a térdeit nem fogja meg rendesen. Sokan véleményezték, hogy tán műteni kéne, de egy orvos azt mondta aztán, hogy: Muskóczi fiam, tanulj meg ezzel élni életedben!
És nem mehetek birkózni sem? Kérdezte Muskóczi az orvostól.
Nem fiam, birkózni pláne nem mehetsz! Mondta az orvos.
Na, úgyhogy ezért nem lett díjbirkózó Muskócziból.
De az sem vált valóra, amit a tanítónéni a tornatanárnénivel állítottak Muskóczirol, hogy semmire sem fogja vinni az életben, mert Muskóczi megtalálta a módját aztán, hogy valamire vigye az életben.
