Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Egy életünk van

Minél jobban elmerülök a keveréseimben, ismerem fel az alapprogram lehetőségeit, annál inkább jövök rá, hogy semmit se tudok. Próbálok tudást lopni a jutubról, de nehezen megy. Azért megy nehezen, kitaláltam, mert én mindent vizuálisan tanultam meg. Láttam, hogy csinálják és próbáltam én is.

Tulajdonképpen az asztalosságot sem értem vagy tudom. Valamiféle érzésből teszek oda fát, olyat, amire saccolom, hogy megtartja. Hiába kérdi valaki miszerint számolom ki, nem számolok semmit, hanem saccolok. És hogy biztos legyek, inkább teszek két centivel vastagabbat. Sokszor látom mások milyen cingár anyagokkal dolgoznak, mikor rajtam a sor, annak a duplája is kevésnek érződik bennem. Emiatt néha torzszülötteknek hatnak munkáim.
Egy híres mixes öreg, talán korombeli is lehet, adott 15 tippet a jó mixeléshez. (A hangkeverést a továbbiakban mixnek fogom nevezni, hogy egyszerűbb legyek). Meglepő volt, hogy ez a tizenöt tipp nem a hangszínezőkről szól, hanem a hozzáállásról.
Ilyenek mint például a cuccok azok nem dolgoznak helyetted, azok csak infót adnak a munkádról. Igen, ezt megtanultam amikor 3D-ben rajzoltam a Studio Max-ban, hogy a számítógépes tervezés messze nem azt jelenti, hogy a gép helyettem dolgozik, hanem a gép mutatja nekem mit utasítottam neki. Így -teszem én hozzá- nem gátolja vagy öli a kreativitást, hanem inkább serkenti azzal, hogy rögtön eredményét monitorizálni tudod.
A Beatlest nem a mix tette híressé. Ezért az ízlésedet fejezd ki, nem a tudásod. Szerintem ez a legjobb tipp. Lelkesedek. Mert ahogy a mixes mondta, nem arra kell törekedni, hogy egy badass basszust keverj egy számba, mert akkor csak az lesz benne, hanem az egész szám egy érzést, energiát vibráljon, összhangban kellemes legyen.
Továbbá a hőseidnek, példaképeidnek ne a személyiségüket próbáld megérteni, hanem a befolyásukat, hogy mivel tudták befolyásolni a zenéjüket. Ez érdekes. Mert az ember hajlamos a tökéletes fogsorukat elemezni hamarább, mint azt amit művelnek.
Jók a tanítók, el kell tölük tanulni mindent, de tanácsukat ne fogadd el, hanem vedd véleménynek. Ez is érdekes megközelítés. Melegedj hát a tűz mellett, de nem muszáj elégesd magad mellette. Szerintem korrekt. És a tanárnak is így kéne viselkednie, hogy: “szerintem”, “én így csinálom, nekem így jön be...”.
A törvényeket nem megszegni kell, hanem ignorálni. Így a híres mixes.



Elgondolkoztam. Ilyenkor próbálom megérteni a miérteket. Miért is kezdtem blogolni tíz évvel ezelőtt? Írogattam. Naplót írtam már serdülő koromban is. Szerettem levelezni is. Nem a tudás végett írtam, hanem csupán azért mert szerettem írni. Gondolataimat papírra vetni, majd látni a képernyőn. Továbbított emiljeimből kerülhettek el másokhoz is, akkoriban egyesült Európa ellenes, fűtött nemzeti érzésű írásaim. Az erdély máról keresett meg pityóka, hogy nyit egy blogteret és szívesen lát engem is ott. Írtam is oda, nem tudom mennyit. Ott szólt rám Kornélia és Frici. Hú de jól esett. De aztán kiderült, hogy nemzeti érzületem nem volt eléggé vérmes, nem volt gyűlőletteljes, ezért az erdély ma olvasói rendszerint mocskoltak. Egy idő után úgy döntöttem, hogy vagy feladom, vagy létrehozok egy saját blogot. Akkoriban ismerkedtem meg a blogspot felülettel. Nem érdekelt az olvasó tábor, mégis sokan rám találtak. Ezen a felületen sokkal kulturáltabb volt az interakció. Igaz olvasottságom drasztikusan leesett, a napi ezerről az erdély mától a mai napig is ritkán ugorja meg a tíz nyitást. A fürjekről írt néhány írásom naponta breking nyúz, biztos a gugel hozza le a keresőknek és végtelenül sajnálom, hogy hiába nyitják meg azokat a bejegyzéseket, mert nem lesznek okosabbak attól. Ugyanolyan hegyi beszédeket kapnak tőlem fürj anyagban, mint én ma reggel mix témában, holott csak a dobok mixeléséről kerestem valamit.
A facebook egy új felállásban tálalja az eszmecserét, ahol nem is annyira a központi téma, az író gondolat világa a vezérfonal, hanem a lájkolások és hozzászólások, azaz a kommentek iránya. Egy borzalmasan agresszív, ketrecharchoz hasonló felület alakul ki egy egy bejegyzés kapcsán, sőt olyanná vált már mint a piacgazdaság: a várható eredmény elé nézve készül el a termék, azaz az írás. Előre ki lehet számítani a reakciókat, azaz manipulálni lehet a témákat, a népeket és minden majdnem forgatókönyvszerűen működik.
Amitől nemcsak kissé, hanem rendesen elképedek, hogy rengeteg olyan kommentelő van, akiknek megvan a kifejezéshez szükséges szkilljük meg tehetségük, és hosszasan okádják a hányadékot. Ugye, ugye, hogy nem a tudáson múlik minden, hanem ízlés dolga is?
Lassan eljutottam oda, és folyamatosan fejlődöm, -remélem- ha kisebb léptékekben is, hogy nem akarok abban a közegben élni, magamba szívni a gyűlölet lelkületét. Mert ott már nincs értelme semminek. Ott mindenki mindenkinek ellensége és nincs esély a megváltásra. Ott meglincselnek, felzabálnak és véreddel mindent bemocskolnak. Olyan ez mint a diktatúrában nevelt emberek, akik a demokráciából csak a polgárháborút tudják leszűrni. Egy tömeg, mely képtelen fejlődni, inkább lezüllik és mint a székely, ha képzelt ellensége vele együtt meghal, képes öngyilkos lenni, azaz ha meg akarunk szabadulni a szuvaktól a bútorból, vagy egerektől a házból, gyújtsuk meg azt.
A blogolás kárára sokan átpártoltak a facebookhoz. Ott valóban megnő a nézettség. Minden facebookon megosztott írásom tízszer annyi nézőt (olvasót kevésbé szerintem) hozott. Ezért nem osztom meg többet írásaimat a facebookon. Viszont úgy érzem a blogolás világából kihullt a középréteg, mint a mixből mikor kiszűrik a közepeket s lesznek csak a végletek: a dübörgés és sziszegés. Hozzáállásban is megjelent a facebook stílus. Az egyébként moderált írónak, olvasónak is megjött az étvágya az agresszív elvárásokra.
Valamikor azt hittem nagy metál dobos leszek. Aztán nem lettem semmiféle dobos. Gyengének minősültem karakterileg, nem is adott az élet dobot a seggem alá. Most azon veszem észre magam, gyúrva a bakancslistám három pontjainak egyikére, hogy messze állok a metál zenétől. Lábamat csak sarokból tudom mozgatni, kizárt a taposó lábdobolás, a nyolcad verése 120 bpm-en már nagy kihívás mindkét kezemnek és a hangos zene sem igazán a kedvencem. Megváltoztam. Ahogy a nemzetinek vélt látásom is átalakult. Múltba merengő, vad klisékkel estem neki mindenkinek, mindennek, noha az élet már rég teljesen más szinten és dimenzióban történik, nemcsak mélázik.
A szabad életben nemcsak az a szabadság, hogy én mekkora nagy fasz vagyok és lobogó hajjal száguldok az ősi paripán és lehurrogok minden pocakos tátott szájú janicsárt, hanem az a szabadság, amikor élni hagyni tudok magam körül mindenkit.
Ildikóval volt egy eszmecserénk, és mondta, hogy minden ok velem, (csak egy fogyatkozásom van... naná, biztos több is akad), csak néha a negatív tapasztalataimra hivatkozva nagyon le tudom lombozni a lelkesedőket. Mondtam, hogy igen, mert idegesít, amikor tudom, hogy néhány szem aranyért mennyi sittet kell kimosni, és amikor látom, hogy körülöttem mindenki önfeledt boldogan ámítja magát, hogy az arany rudakban fityeg és csak össze kell szedni őket és nem értik miért intem óvatosságra a népeket. A hagyni élni címen, a tapasztalattal a tarsolyban s mérhetetlen szeretettel kézenfogva kell nekem is -a tapasztalás jegyében- kinyuvadni a tágranyílt, bamba, csuparemény szemű szeretteimmel együtt.

Egye fene. Egy életünk van, ezt is megpróbálom.