A tulipán imája

A tulipán imája

Engedj a földedbe gyökerezni,
Életed illatát beszívni,
Szép virágot teremni,
Veled boldognak lenni.

Vágyom ajkadról a csókot,
Mint a hajnali harmatot,
Karjaid ölelésében megbújni,
Ősszel benned elmúlni.


ketrecben tartva, csoda hogy nem szeretik?
Miért ne szerelmes vers?
Párolgó földben turkálni, illatát beszívni. Kósza tulipánokat átültetni, mert ha nem marha tapossa. Hóvirágokat csoportosítani a fenyő alá, mert szanaszét nem szeretik. Sőt még rácsok közt se. Holland jácintnak a szabadon ébredők esélyét adni vissza. Szúrós csihányokat kitépni a tulipán tövek mellől.
Mindez még a magába szomorodott embert is megihleti.

A nagy kérdés, mert szerintem előbb a kérdésnek kell megszületnie, szóval a nagy kérdés az, hogy mitől nem tud az ember egyszerű körülmények közt egyszerűen élni?
Miért válasszák a házastársak inkább a karriert az egyszerű együttlét helyett? Miért nem elegek egymásnak? Mi kell az embernek egyéb? Mi az az egyéb?
Vagyunk, hogy tapasztaljunk, mondja a bölcs, de én inkább élnék a tapasztalás helyett.

A dolgok nyitja lenne a kérdésekre a 
választ megtalálni.
Átültetve a fenyő alá. Bal csomó Ildikótól, aztán az üzleti, jobbra a kávés fiútól két tő.
a becsapott holland jácint a szabadon ébredők lehetőségét kapta meg.

Megalkotott világom megálmodása

Megtört, elfáradt asszonyok hagyták el a kertemet amit létrehoztam. Kérdem tőlük, hogy hova mennek olyan gyötörten és miért olyan fáradtak? Az egyik asszony azt mondja, hogy kidobtak minket, a másik meg azt mondja, hogy inkább elmegyünk semmint így bánjanak velünk. Hogy bánnak veletek? Kérdeztem. Jobbra tőlem egy szigorú, goromba férfi az ott maradt asszonyoknak prédikál hangosan és fenyegetőn.
Sírva fakadtam. Ez nem az a világ amit létrehoztam.Mivé lett az a világ amit létrehoztam? Mennyit hiányoztam? Hogy ment ez így tönkre? Állkapcsom szorult és mérgesen könnyeztem.
Megfordultam és indultam ki a kertemből, amit létrehoztam. Egy újságíró rohant utánam és le akarta fotózni amint sírok. Elfordultam tőle, nem volt erőm káromkodni sem.

Rozsdás cintányért szorongattam és a tűzifás szekérkében volt két kiló liszt és némi konzerv. Egy hatalmas térre értem, rengeteg ember volt ott. Kérdem tőlük mi van itt? Külföldre toboroznak munkásokat, oda állnak sorba. Mondja az egyik megtört elfáradt asszony. És mennyit várnak míg bejutnak? Kérdem tőle. Elmosolyodik a megtört, elfáradt asszony és vállat von: talán napokat.
Nem baj, mondtam, várok én is veletek. És elkezdtem a rozsdás cintányéromat pucolni. Rétegekben jött le a rozsda a cintányérról. A tűző napon elaludtam.
Mikor megébredtem, a téren már alig lézengett valaki. A szekeremet üresen találtam, a liszteket és a konzerveket ellopták. Csupán a rozsdás cintányérom maradt meg. Azzal a hunyom alatt bementem a rekrutáló irodába, ami egy hatalmas csarnok volt és számtalan asztalokon zöldséget vágtak az emberek. Próbamunkát adtak. Külföldre zöldségpucolónak.

Fura kilátás nekem, akinek műhelye és kertje van, külföldre menni zöldség pucolásra, így gondolkodtam. De vissza abba a világba amit létrehoztam és elment a háztól már nem vágytam vissza. Nem akartam.

Megébredtem.
Álom volt. Persze hogy csak álom. Több zagyvaságot összeálmodtam, de ez maradt meg tisztábban bennem. Talán az érzéstelenítő injekció hatására álmodtam annyi mindent. A cukrom is nagyon lement a gyógyszeres sokktól. Viszont nagyon ügyesen kihúzta a gyökeret a fogorvos csaj, le a kalappal. És nem engedett el amíg nem állt el a vérzés. Mennyi törődést kaptam én tőle. Egy ilyen gesztus is nagyon jól esik elárvult lelkemnek.
Szeretem a fiatalokat, annyi pozitív árad belőlük. Biztatott a fogorvos leány, hogy szép fogsorom lesz, meglátom. A pénzen túl a szakma is beszélt belőle. Meg az a naivitás, hogy jót tesz az emberiséggel. Talán nem is tudja felfogni, hogy az ember lelkének mennyi jót tesz egy emberséges gesztussal. Remélem nem megy rá a családi élete a rendelője miatt. Nem éri meg az a szép fogsor. Semmilyen szép fogsor nem éri meg. Az emberség lelke sem éri meg azt. De hogy mondjam meg neki? Úgyse hinne nekem. Biztos új házat épít, drága a csatornázat, meg a vendégeknek is külön szobát, külön fürdővel rendel.
Így vagyunk mi ezekkel a világokkal.
Megálmodjuk, felépítjük, és mikorra meglesz kinek lett meg?

De figyeli valaki mit mondok?
Persze, a fotós fut utánam mikor sírva fakadok.

Mily szégyen.