Annyira
nem foglalkoztatott ez a pápai látogatás, egyéb dolog foglalta el
de genere asztalos fejemet. A szomszédom egészen biztos megcsókolta
a pápa kezét, hisz ott volt Rómában a páterrel, ha kezet fogtam
volna vele, talán rám is átszállt volna némi áldás, de köztünk
ez nem szokás. Pedig nálam is elférne egy két áldás, szoktam is
mondani hitelezőimnek (már amelyik beszél velem), aztán sűrűn
vessék a rózsafűzért, hogy az adósságaim még életben megadjam
nekik. De azért ne sírjak, van nálam sokkal de sokkalta rosszabb
helyzetű ember. Csak azok nem minnyá szaladnak blogba beírni
minden szart.
A
pápás témát ez az Egyed Ufó Zoltán „A pápa nem velünk tart, hanem a szeretettel”
egészen jól megírta, részemről ki is merül ennyiben.
Annyit
hozzátennék, hogy számomra ez egy új bizonyítéka annak, hogy az
ember mennyire szeretne egy magyar istent, és mennyire szeretné,
hogy valaki jöjjön és igazságot tegyen és hip-hop rendbe rázza
a dolgainkat. Éhezik az emberek Istent, és nagyon úgy néz ki,
hogy az Isten hallgat. Magunkra maradunk a mindennapos
nyomorúságainkban, és minden reggel szembe kell nézzünk azzal,
hogy helyettünk senki más nem végzi el azt a munkát, amit a Sors,
vagy a Történelem ránk szabott vagy hagyott. Nem tudjuk reszetálni
a múltat, és ha sokat tépelődünk, a jövőt is bekergetjük
valami vírusos programba.
balra amilyen vót, jobbra amivé lett... Jó hogy nem vágtam bele a fejszét... |
Amint
mondtam a fiamnak, legszívesebben egy fejszével szétbasznám az
éppen soron levő munkámat, de arra gondolok, hogy annak a
befejezésével némi pénzhez jutok, általa élethez, akkor erőt
veszek magamon és megpróbálom megszeretni az éppen soron levő
munkámat. Mert minden napra ki van szabva a munkám, amit tetszik
vagy se, el kell végezzem. Telik az idő, lúzernek érzem magam, de
nincs más alternatívám.
Sokszor
eszembe jut apámnak az a mondata a “végrendeletéből”, hogy az
életben sorra vettem a megoldandó problémákat, ahogy jöttek,
függetlenül attól, hogy volt értelme vagy se. Valami ilyesmi.
Rossz
kedvű napjaimban ezt elhajtogatom magamban.
Persze,
most mondaná a nyúéjdzs (new age), hogy minek cipelem ezt a belém
rögzött mintát... hát csak azért cipelem ezt a belém égett
mintát, mert vállalom, és hiszek benne. A problémákat meg kell
oldani, ahogy jönnek sorban, függetlenül attól, hogy van értelme
vagy sincs. Nem lehet örökké fengshujosan eloldalogni előlük.
Az
más kérdés, hogy lehetne ezt sokkal kulturáltabban,
megfontoltabban, és hosszabb távú lenne a lelkesedés, így félek
lesz egyszer egy nagy lufi robbanás, és újra mi leszünk a geci
románok (szlovákok, ukránok....stb)..
Most
konkrétan az nem tetszik nekem, hogy túlságosan sok pénz özönlik
Magyarországról például Erdélybe (valószínű a többi
elszakadt részekre is) és ez teljesen átrendezte a helyi
szempontokat, olyanná kezd válni a szitu, mint a megmentett
madárfióka, amelyik kiesett a fészekből, s egy ketrecben tud csak
élni, a vadonban elpusztulna. Egyértelmű a szavazat vásárlás
ténye, de arra kell gondolni, hogy így a helyi kiskirályok, akiket
eddig azért egy globális piac valamelyes alázatra nevelt, most
ezek úgy fel vannak pöffeszkedve és pénzekkel kispékelve, hogy
ettől a mezei magyarnak undora és hányingere támad. Rövid idő
alatt robbanásszerű eredményt ért el a Fidesz Erdélyben, de itt
se minden magyar balfasz és korrupt, sokan átlátnak a szitán.
Most
ez a pápa ügy kapcsán is, hogy megoszlott a magyar. Csendben
megjegyzem, hogy érdekes az a cucc, miszerint az a mélykatolikus
székely most kétszeres pofont kapott egyet a pápától, egyet meg
a pápát mocskoló fidesz szektásoktól... a székelyt sem sokat
tudod azért basztatni.
Azért
mondom, hogy ha komoly lett volna a Fidesz “nemzeti” szándéka,
ami az elválasztott határokon átnyúlna, sokkal megfontoltabb
tervet gondolt volna ki. Amit elvesztettünk száz éve, nem tudunk
hip-hop pár év alatt visszacsinálni.
Én
nagyon remélem, hogy kiheverjük ezeket a pofonokat és a következő
reggelen tovább végezzük a mindennapos lúzernek tűnő
tevékenységeinket.
Tehát,
hogy milyen kicsi a világ.
a mai arany rögök... |
Meglepetésemre
legtöbb könyv egy Jánky László nevű gyógyszerész tulajdona
lehetett, tehát ez a könyvtár egy az egybe a papírbedarálóba
került. Volna!
Gondolkoztam,
hogy milyen ismerős ez a név. Mondom a feleségemnek, hogy honnan
ismerem én ezt a nevet? Mondja a feleségem, hogy hát Magyarigenből
ismerem, mert ez a Jánky László ott volt gyógyszerész sokáig. A
házát ahol a patika is volt, aztán megvette egy román hívő
család.
Milyen
fura, mondom. Reggel ezek a könyvek az én szeszélyes kedvemre
voltak ítélve, hogy megsemmisülnek vagy sem. Gondolta e volna a
Jánky gyógyszerész, hogy egykori könyvtárának egy részét egy
geci asztalos fogja megmenteni?
Láttam
a házat Magyarigenben, ahol ezekből a könyvekből is lehettek.
Tehát nem éppen személytelen ez a találkozás. Kutakodtam, aztán
nyugdíjasként Déván élt a gyógyszerész. Így kerülhetett a
könyvtára a papírba. Valószínű már senkinek sem kellett.
Én
megértem azt is, hogy senkinek nem kellett. Reggel még nekem se
kellettek. De az aranyásó láza hatalmába kerített: hátha most
borul ki a földből a megannyi aranyrög?
Tudom,
hogy Hamvas Béla “Karnevál”-ja sokaknak aranyat jelentene. Mert
az is benne volt. Néztem, Tormay Cecile “Küzdelmek/Emlékezések”
könyve csak előjegyezhető. Akárcsak az én Mollinárym, s amiért
egy heti konyhapénzt áldoztam rá.
De
tegyük félre az értéket, itt sokkal többről van szó.
Ez
is az az egyik reggeles, lúzer, látszólag értelmetlen tennivalóm
volt, ami mégis erőt adott, hogy tovább lépjek és azt mondjam:
értelme volt a mának is!
Nem
magyar téma, de random kiválasztottam egy midi fájlt az ingyenes
oldalakról. Szándékom az volt, hogy dobolok rá, de fáradt
napjaim egyre elveszik a dobolástól a kedvem (valami fóbiaszerű
érzés, hogy odaülök és félek megütni a dobot...) S semmint ott
rohadjon bitszemétnek valami almappában, inkább megírtam midiben
a dobot s kiválogatva a hangokat megcsináltam az egyszerűsített
mester keverést (minimális kompresszióval, azaz inkább
kiegyensúlyozott limiterrel és iciripiciri mély és magas
emeléssel... semmi több). Szám szerzője és címe a megosztásban.
Érdekes,
mikor feltölteném a kevert verziómat, utánanéztem a szerzőnek,
és megint egy érdekes egybeesést véltem felfedezni, hogy ez az
Alan Parson több hírességgel dolgozott össze hangtechnikusként,
mint a Pink Floyd például. Azért érdekes, mert a számot alakítva
(kicsit megdolgoztam a ritmus szekciót) éreztem, hogy egy nagyon
mesteri alkotás, noha egyszerű dalról van szó. Nem véletlen,
hogy kihagytam a szőnyegszerű vonós kíséretet. Csupán
akusztikus szerű hangzásokat használtam.
Sajnálom,
hogy nem én doboltam fel, párszor az élményért doboltam rá, de
felvételhez be kéne tanuljam... Most sajnos nem azok az idők
járnak. Minden esetre a dob részt így kézelem el, ütésről
ütésre...