A kicsi a világról


Annyira nem foglalkoztatott ez a pápai látogatás, egyéb dolog foglalta el de genere asztalos fejemet. A szomszédom egészen biztos megcsókolta a pápa kezét, hisz ott volt Rómában a páterrel, ha kezet fogtam volna vele, talán rám is átszállt volna némi áldás, de köztünk ez nem szokás. Pedig nálam is elférne egy két áldás, szoktam is mondani hitelezőimnek (már amelyik beszél velem), aztán sűrűn vessék a rózsafűzért, hogy az adósságaim még életben megadjam nekik. De azért ne sírjak, van nálam sokkal de sokkalta rosszabb helyzetű ember. Csak azok nem minnyá szaladnak blogba beírni minden szart.
A pápás témát ez az Egyed Ufó Zoltán A pápa nem velünk tart, hanem a szeretettel” egészen jól megírta, részemről ki is merül ennyiben.
Annyit hozzátennék, hogy számomra ez egy új bizonyítéka annak, hogy az ember mennyire szeretne egy magyar istent, és mennyire szeretné, hogy valaki jöjjön és igazságot tegyen és hip-hop rendbe rázza a dolgainkat. Éhezik az emberek Istent, és nagyon úgy néz ki, hogy az Isten hallgat. Magunkra maradunk a mindennapos nyomorúságainkban, és minden reggel szembe kell nézzünk azzal, hogy helyettünk senki más nem végzi el azt a munkát, amit a Sors, vagy a Történelem ránk szabott vagy hagyott. Nem tudjuk reszetálni a múltat, és ha sokat tépelődünk, a jövőt is bekergetjük valami vírusos programba.
balra amilyen vót, jobbra amivé lett...
Jó hogy nem vágtam bele a fejszét...
Amint mondtam a fiamnak, legszívesebben egy fejszével szétbasznám az éppen soron levő munkámat, de arra gondolok, hogy annak a befejezésével némi pénzhez jutok, általa élethez, akkor erőt veszek magamon és megpróbálom megszeretni az éppen soron levő munkámat. Mert minden napra ki van szabva a munkám, amit tetszik vagy se, el kell végezzem. Telik az idő, lúzernek érzem magam, de nincs más alternatívám.
Sokszor eszembe jut apámnak az a mondata a “végrendeletéből”, hogy az életben sorra vettem a megoldandó problémákat, ahogy jöttek, függetlenül attól, hogy volt értelme vagy se. Valami ilyesmi.
Rossz kedvű napjaimban ezt elhajtogatom magamban.
Persze, most mondaná a nyúéjdzs (new age), hogy minek cipelem ezt a belém rögzött mintát... hát csak azért cipelem ezt a belém égett mintát, mert vállalom, és hiszek benne. A problémákat meg kell oldani, ahogy jönnek sorban, függetlenül attól, hogy van értelme vagy sincs. Nem lehet örökké fengshujosan eloldalogni előlük.
Az elszakadt magyarság előtt hatalmas a tennivaló és kihívás. És tetszik vagy se nekem ez az Orbán bagázs, de egyértelmű, hogy Magyarország most nyújt nekünk egy jobb kezet.
Az más kérdés, hogy lehetne ezt sokkal kulturáltabban, megfontoltabban, és hosszabb távú lenne a lelkesedés, így félek lesz egyszer egy nagy lufi robbanás, és újra mi leszünk a geci románok (szlovákok, ukránok....stb)..
Most konkrétan az nem tetszik nekem, hogy túlságosan sok pénz özönlik Magyarországról például Erdélybe (valószínű a többi elszakadt részekre is) és ez teljesen átrendezte a helyi szempontokat, olyanná kezd válni a szitu, mint a megmentett madárfióka, amelyik kiesett a fészekből, s egy ketrecben tud csak élni, a vadonban elpusztulna. Egyértelmű a szavazat vásárlás ténye, de arra kell gondolni, hogy így a helyi kiskirályok, akiket eddig azért egy globális piac valamelyes alázatra nevelt, most ezek úgy fel vannak pöffeszkedve és pénzekkel kispékelve, hogy ettől a mezei magyarnak undora és hányingere támad. Rövid idő alatt robbanásszerű eredményt ért el a Fidesz Erdélyben, de itt se minden magyar balfasz és korrupt, sokan átlátnak a szitán.
Most ez a pápa ügy kapcsán is, hogy megoszlott a magyar. Csendben megjegyzem, hogy érdekes az a cucc, miszerint az a mélykatolikus székely most kétszeres pofont kapott egyet a pápától, egyet meg a pápát mocskoló fidesz szektásoktól... a székelyt sem sokat tudod azért basztatni.
Azért mondom, hogy ha komoly lett volna a Fidesz “nemzeti” szándéka, ami az elválasztott határokon átnyúlna, sokkal megfontoltabb tervet gondolt volna ki. Amit elvesztettünk száz éve, nem tudunk hip-hop pár év alatt visszacsinálni.

Én nagyon remélem, hogy kiheverjük ezeket a pofonokat és a következő reggelen tovább végezzük a mindennapos lúzernek tűnő tevékenységeinket.

Tehát, hogy milyen kicsi a világ.

a mai arany rögök...
Reggel kapom a telefont, hogy lenne még pár könyv. Hááát.. mondom, nem is tudom, elfáradtam, most tudtam meg, hogy az utat építő cég lelépett, félbehagyta a munkát, jött egy másik, hogy akkor az megcsinálja, de még több pénzért, viszont azt ígérte, jobban megcsinálja. Szóval le akartam mondani a mostani könyvmentést. De gondoltam, egye fene, legalább megnézem. Nem bántam meg.
Meglepetésemre legtöbb könyv egy Jánky László nevű gyógyszerész tulajdona lehetett, tehát ez a könyvtár egy az egybe a papírbedarálóba került. Volna!
Gondolkoztam, hogy milyen ismerős ez a név. Mondom a feleségemnek, hogy honnan ismerem én ezt a nevet? Mondja a feleségem, hogy hát Magyarigenből ismerem, mert ez a Jánky László ott volt gyógyszerész sokáig. A házát ahol a patika is volt, aztán megvette egy román hívő család.
Milyen fura, mondom. Reggel ezek a könyvek az én szeszélyes kedvemre voltak ítélve, hogy megsemmisülnek vagy sem. Gondolta e volna a Jánky gyógyszerész, hogy egykori könyvtárának egy részét egy geci asztalos fogja megmenteni?
Láttam a házat Magyarigenben, ahol ezekből a könyvekből is lehettek. Tehát nem éppen személytelen ez a találkozás. Kutakodtam, aztán nyugdíjasként Déván élt a gyógyszerész. Így kerülhetett a könyvtára a papírba. Valószínű már senkinek sem kellett.
Én megértem azt is, hogy senkinek nem kellett. Reggel még nekem se kellettek. De az aranyásó láza hatalmába kerített: hátha most borul ki a földből a megannyi aranyrög?
Tudom, hogy Hamvas Béla “Karnevál”-ja sokaknak aranyat jelentene. Mert az is benne volt. Néztem, Tormay Cecile “Küzdelmek/Emlékezések” könyve csak előjegyezhető. Akárcsak az én Mollinárym, s amiért egy heti konyhapénzt áldoztam rá.
De tegyük félre az értéket, itt sokkal többről van szó.

Ez is az az egyik reggeles, lúzer, látszólag értelmetlen tennivalóm volt, ami mégis erőt adott, hogy tovább lépjek és azt mondjam: értelme volt a mának is!

Ebbű asztalka lesz, nagyon Mugo módra. Cserefa gerendákat
kellett bevágjak valakinek, annak volt szanaszét dobálva
valami egérrágta kukorica raktárba dobva. Csak nézett
mekkora állat vagyok, hogy minden szemetet
összeszedek...
Nem magyar téma, de random kiválasztottam egy midi fájlt az ingyenes oldalakról. Szándékom az volt, hogy dobolok rá, de fáradt napjaim egyre elveszik a dobolástól a kedvem (valami fóbiaszerű érzés, hogy odaülök és félek megütni a dobot...) S semmint ott rohadjon bitszemétnek valami almappában, inkább megírtam midiben a dobot s kiválogatva a hangokat megcsináltam az egyszerűsített mester keverést (minimális kompresszióval, azaz inkább kiegyensúlyozott limiterrel és iciripiciri mély és magas emeléssel... semmi több). Szám szerzője és címe a megosztásban.
Érdekes, mikor feltölteném a kevert verziómat, utánanéztem a szerzőnek, és megint egy érdekes egybeesést véltem felfedezni, hogy ez az Alan Parson több hírességgel dolgozott össze hangtechnikusként, mint a Pink Floyd például. Azért érdekes, mert a számot alakítva (kicsit megdolgoztam a ritmus szekciót) éreztem, hogy egy nagyon mesteri alkotás, noha egyszerű dalról van szó. Nem véletlen, hogy kihagytam a szőnyegszerű vonós kíséretet. Csupán akusztikus szerű hangzásokat használtam.
Sajnálom, hogy nem én doboltam fel, párszor az élményért doboltam rá, de felvételhez be kéne tanuljam... Most sajnos nem azok az idők járnak. Minden esetre a dob részt így kézelem el, ütésről ütésre...