Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Réztábla a kapu alatt

Ma már lassan levesszük a réztáblákat a kapuk alól. De minek is kellenek azok? Sátoros életformánkhoz nem lesz majd szükségünk réztáblás cégérekre. Mikor minden magyar családban lesz nagyjából mindig vagy tíz gyerek (beleszámítva, hogy csak minden harmadik lény lesz lelkes, illetve életképtelen, ergo kipusztul) és kéregetésből, meg gyökérevésből fogja fenntartani zsolozsmázásait (habár nem tudom kiktől fog kéregetni, ha minden idegent és minden idegen szimpatizánst el fogunk kergetni, akik mondjuk ésszel és kézzel, becsületesen szeretnének élni), amikor már füzetre nem fognak költeni a magyar családok, mert mindenki botra jegyzi majd a gondolatait, ha lesznek olyanok, vagy legfeljebb azt, hogy hány kecskéjét legelteti a vatikáni rendfelügyelőnek, akkor már nem lesznek szükségesek a réztáblák a kapuk alatt. Már nem szükségesek a réztáblák a kapuk alatt.
Nem értek azért dolgokat. Igaz, sok dolgot nem értek. Valamikor azt hittem értem a dolgokat. Legalábbis, hogy kezdem érteni őket.
Miért van az, hogy mi most elkezdtük lecsavarozni a réztáblákat a kapuk alól? Most csak azoknak jegyzem meg, akik kevesebbet olvastak mint én, de félreértés ne essék nem valamiféle lenézéssel mondom ezt, mert onnan mondom ezt, ahonnan lefele nem nagyon nézhetek ebben a műfajban, hanem csak felfelé, szóval ez a réztábla a kapu alatt, ez egy regény, ami valamiért fel volt kapva még a fiatalságom idején, sosem értettem mi volt benne amitől fel lehetne kapni, mert amikor hatalmas kerülő utakon megszereztem a könyvet és elolvastam, hát csak motyogtam magamban, mint az aki életét analizálta a budiban és tíz perc után felsóhajtva mondta, hangosan, hogy „többre számítottam” [a szomszéd budiból meg valaki visszaszólt, hogy „van itt több is”(ezt egy blogból plagizáltam)]. Szóval, a lényeg, hogy ez a réztábla a kapu alatt fogalom az nálam a céget jelenti. Egy szép Jókai -féle álom arról, hogy az ember elkezdi alól és lassan, apró lépésekkel, szorgalommal fűszerezve felépít egy fasza kis műhelyt és micsa dicsőség lesz majd kitenni egy réztáblát a kapura. Hogy mindenki lássa, itt nem egy akármilyen műhely van, hanem egy címeres valami. Hogy az embernek van pofája kitenni, hogy igenis ő asztalos. És erre büszke.
Ma erre már nem vagyunk büszkék. És ezért lassan lecsavarjuk a réztáblákat. Csendben, szégyenkezve, hogy nem voltunk képesek egyről a kettőre menni. Hogy volt merszünk nekivágni egy szar román kézi fúrógéppel, egy szar vésővel és egy szar fűrésszel és egy kalapáccsal, aminek a nyele el volt hasadva és szigetelő szalaggal volt megerősítve. És húsz év után, levesszük a réztáblát a kapuról, a felszerelt műhelyre irányító címertáblát. Hogy ne tudják meg, hogy itt valamikor volt egy harc, volt egy remény. Bezárjuk a vállalkozásainkat. Ezt jelenti a réztáblák lecsavarozása a kapuk alól.
Persze, jött egy nyakkendős ember, béemvében virítva, és azt mondta, hogy öcsém, nem a gazdaság a hibás, hanem te vagy a hibás. Mert nem tudod eladni magad. Nem tudom másnál hogy van, de nálam ez is benne van a réztábla levevési szégyencsomagban. Nem tudom eladni magam. Húsz évig senkinek nem kellettem, csak a munkám. Ma már hacsak magam nem adom el, a munkám senkinek sem kell. Mondjuk ez sem igaz így, mert a munkám kellene sokaknak, de nem úgy, hogy azért fizessenek. A valóság meg az, hogy otthonról kifogyott minden lóvém, nem tudom tovább finanszírozni mások elképzeléseit, vágyait. Szóval bevesszük a réztáblákat, mert a népek, noha szeretik a munkámat, nem tudják kifizetni. (Az idióták téveszméit szétoszlatva, miként nem vagyok hajlandó kisebb profittal tovább dolgozni, rég nem profitról beszélünk, hanem arról, hogy a vállalkozás további mesterséges fenntartása elviheti a családom feje fölül a fedelet).
Jó. Tegyük fel én és még a többi magamfajta vagyunk a balfaszok. Az élhetetlenek. Ama minden harmadik halálra ítélt lelkesek, akiket valamiért ez a szociálisan beállított világ fenntartott. Tegyük fel így van.
Visszatérve arra, hogy mit nem értek azért én ebből a világból. Azt nem értem, hogy ebben a vad, mocskos kapitalizmusban, ami kizsákmányolja a népeket, az ilyen államokban, vannak mocskos kapitalisták, akik amellett, hogy megélnek az asztalosságukból, még arra is van idejük, hogy a fűrészeikbe a saját mintázatú címerüket marassák be híres, ilyen fémben gondolkodó ugyancsak rohadt kapitalistákkal, akik abból élnek, hogy mások cégér fantáziáit egyedileg megalkossák. És van ideje az ilyen kizsákmányolónak, hogy a személyes blogján keresztül büszkélkedjen a saját tervezésű címermintájával a kézi fűrészébe bemarva. És el tudom képzelni, amint szeretettel dolgozik azzal a szerszámmal és nemcsak dobálja, hanem szépen leteszi, sőt letakarítja használat után.
Ezt nem értem én. Amikor nekünk mindent ki kell dobni, mindenről le kell mondani, hogy visszamenjünk időben a bocskoros korszakig, addig mások címereket fabrikálnak.
Biztos az én meglátásomban van a hiba. Mert ha figyelembe venném például a kongói életszínvonalat, akkor el kéne szégyelljem magam. De hát én sem tehetek mást, mint a kongóinak is tennie kéne, hogy mindig felfelé nézzen, ne a sárlében tapicskázókra kéne figyeljünk és a tapicskozásaikban keresni az élet nagy igazságait, hanem azokra kéne nézzünk, akik valamit kétkezi becsületes munkával elértek. Ha istent keresünk, sosem lefelé nézünk, hanem felfelé. Hogy néhány sarat dagonyázó istenkereső valamiért szereti a latyakot, az nem azt jelenti, hogy őket kell kövessük vagy lemásoljuk. Mert ők azok, akik bölcsességükben azt mondják, hogy minek a címer? Minek a személyre szabott fűrész? Ha a bicska is megteszi?
Lehet vele vitatkozni? Nem. Érdemes? Ez jó kérdés. Mert téten van az, hogy akkor most sutba dobjuk az elmúlt negyvenvalahány év munkáját? És ha beleszámítom apám munkáját és szorgalmát, vagy a nagyapáim munkáit és szorgalmait, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy bocs, tévedtünk? És most levesszük a százéves réztáblát a kapuról, hogy mi is beálljunk a sárdagasztásba? Ez a JÖVŐ???!