Szentkép a falon

Na ördög hozott! Mert itt isten nincs. A vállalkozói szférában isten szabadságon van. Legfeljebb ….de nem is biztos, hogy van valahol. Hogy átvertek? Hogy nem fizették ki a munkádat? Pár év után azt mondod, ebben az évben csak három nagy vert át, és ott né, egy pár kis csirke. Azokat már nem is tesszük a listára, mert a nagyokhoz képest az semmi. Hogy csak átvertek? Örvendj neki. Örvendj neki, hogy nem zsaroltak meg. Hogy pénzt mersz kérni a munkádért, örvendj neki, hogy nem küldték rád a fogyasztó védelmi brigádot, a fináncosokat, a tűzoltókat, a környezetvédőket, a munkaügyiseket, a rádiósokat, a tévéseket, (biztos valakiket kihagyok), ja, nem küldik rád a konkurenciát, hogy nem küldenek náluk rosszab klienseket a fejedre...és sorolhatnám a vállalkozói élet ördögi körét.
Hogy nem fizetnek ki egy ajtót, az még nem halálos, ki lehet bírni. Bajosabb, amikor befejezel egy kávézó berendezést tizennyolc asztallal és négyszer annyi székkel és a végén még lógnak harminc millával és a képedbe törlik, hogy na kopás öcsém, mert csak egy telefonba kerülsz. És három ilyen kliens egy évben, meg emellé tegyél egy harminc millás valamilyen büntetést, amit nem tudsz kifizetni, mondjuk csak tízet az első hónapban, aztán mártír képpel az inspekkktor úr, aki legtöbbször egy vadbunkó degenerált pofátlan disznó felhív és azt mondja sajnálom, nem várhatok többet, leküldöm a fináncokhoz a büntetést. Leküldi, ott kiderül, hogy az a tíz milla „nu szé punyé” (nem számít bele), mert azt a másik vadbunkó vaddisznónak fizettem, ez már más zsuriszdikcia alá esik, legfeljebb pereljem vissza attól a tíz millát, de ide a fináncokhoz le kell perkáljam a harmincat tizenötödikéig, mert tizenhatodikán rajta lesz még tizenöt százalék büntetés és napi egy százalék késedelmi kamat. És nem lehet kipakolni azt a harmincat, sem ma sem holnap, sem jövő héten, sem jövő évben, mert az a harminc két év múlva már hetven milla! Ezért is mondom, hogy jobb ha jön a potera és elvisz tíz százalékot minden termésemből. Másképp felejtsük el nemcsak a nagymagyarországot, hanem mindent!
Ja, hogy lehetne másképp? Hogy másképp? Hogy a politikai elit leszáll a fellegekből? Hogy a papok leszállnak a szószékekből? Isten is csak egyszer jött le, akkor is csak a fiát küldte. Itt lent, inkább az ördög van. Csak rá lehet számítani, csak ő hajlandó cimborálni. Mert a lelkiismeret furdalt ember a legjobb szolgalélek. Lehet, hogy valamikor fény derül az igazi jelentésére a tékozló fiú esetében. Lehet, hogy a tékozló fiúnak annyit baszták a melódiát az agyában, ki tudja, talán reggel, délben este megkapta a prédikáció adagját, hogy amíg az én házamban és így tovább...aztán mekkora is lehetett az a juss, amiről az írások olyan drámaian beszámolnak, hogy vette az örökség részét, amit nem hiszek, mert általában a kitagadottak üres zsebbel lépnek olajra, ebben a testvérek szoktak segíteni, túl nagy nem lehetett, mert ha egy ilyen nagy gazda ki kell pakolja egyszerre mondjuk a vagyona csak egy negyedét, ha az egyik fiának feláll külön gazdálkodni, az egyenlő a csőddel, mert még nem hallottam olyan farm gazdaságról, ahol a fele jusst csak úgy elő lehet pakolni, hogy akkor nesze. Azt viszont el tudom képzelni, hogy a legenda felfújódott annyira, hogy az állítólagos kecskepásztorságból meggazdagodott öreg káromkodás jussa egy képzeletbeli vagyonná gyarapodott. Hogy most vissza ment vagy sem a tékozló fiú, az megint egy másik kérdés, akkor azt jelenti, hogy „megtért” azaz ő is egy balfasz kecskepásztor maradt, ha vissza ment oda, ahonnan elküldték.
De hát senki nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Mindenki készpénznek veszi, hogy az otthonülő a fasza gyerek, aki nyalja az öreg seggét, akinek jó a füstje, aki kecskebőrt húz a karjára, aki egy tál lencséért megveszi a testvére örökségét, és a geci az, amelyik akar valamit az életben. Érdekes, hogy pont a biblia állít ilyen példákat nekünk a nagy morálra. Ilyen kifordított minden ebben az életben.
Hát most ezek a kulturális kreatívok is eléggé vakon tapogatóznak. Már olvasni sem bírom a fészbukk oldalukat, tiszta horror. Az a csepegős duma, hogy a szabad ember, aki semmiféle rendszerben nincs otthon, ő az a kreatív, aki kulturált, tehát nem az a vadbunkó ember, ennél zseniálisabb marketing fogást már csak egy nagyon rafinált ész tud kiadni magából. Aztán ugye kiderül, hogy egy mély orbános dolog az egész, és egyébként egy hatalmas zűrzavar ott a világkép, ami nem utal többre mint egy rosszul kitalált Amway rendszerre.
Úgyhogy kedves Kornélia, ördög hozott a vállalkozói életbe, mert itt isten csak a falon van szentképek formájában.