Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Az elénk tett pohár


Nem elég a napi egy óra kertezés, mint gondoltam. Igaz, hogy hatalmas munka volt a virághagymáimat kibogarászni a földből. Hála Cézárnak, eme hiábavalóság projektem egyikének valamennyire eltüntettük a nyomait. Szegény, minden hajnalban kikapirgált egy ágyásnyi virághagymát, mikor előbújt a nap a csarnok mögül, olyan tíz körül, abba hagyattam vele az ásást. A műhely jó hűvösében a kiásott hagymákat tisztogatta, válogatta aztán.
Miután a fiamat elviszem iskolába, befejezem cukipotlós kávémat, lemegyek, és a másfél órámat a kertnek adom. Pár napja például az uborka és paradicsom futtatásával foglalkozom. Nyögések közepette. Aztán úgy fél kettőig műhelyezek. Aztán megyek a fiamért. Míg ebéd, kis duma, rendszerint elkap a délután négy óra. Beájulok. Hatig. Mikor hogy. Fáradtan kiájulok. Rendszerint románozok a fiam helyett. Úgy nyolcig. Hetente kétszer, háromszor kilenc után beülök a stúdiómba, a privát templomomba. S néha ott felejtem magam éjfélig. Szeretek például dobsávokat pucolni, rendezni. Kb két óra egy sáv kipucolása, rendezése, és egy számban legalább négy-hat sáv van. Állítólag a stúdió programom pro verziója ezt automata csinálja, ha megkérem rá, de mivel nem sűrűn kell csinálni, belefér. Közben Puzsért és Fam-ot hallgatom, miket hordanak össze, néha élvezem, néha nem, de máshoz nincs türelmem. Trágár aláfestésre van szükségem, hogy dühöm és frusztráltságom valamennyire lecsillapodjon.
Rendszerint hajnali egykor elalszom, hatkor magamtól kelek. Tudom, egészségtelen életet élek, de most ez az egyetlen létezési formula, ami éltet. A testem a napi öt óra munka után szó szerint feladja. Az évtizedek alatt elfojtott szellemi vágyaim most követelik jussukat, és még a jobbik eset, hogy nem írásban akaródzik ez kivedleni, mert időben visszafogtam magam, hanem kiéli magát a stúdióban, virtuális gombokat csavargatva, mintegy vallomás sorozat a pszichológusnál.
Vissza a románhoz. Türtöztetem magam, mert nem tesznek jót az iskolás kritikus írásaim. Sikerült magamra haragítanom a tanári sereget, egyik régebbi írásommal. Egyesek szerint felháborító, hogy a román háziját én csinálom a fiamnak. Itt sajnos nem a kényelmi faktor a kiinduló, vagy a fiam megóvása az erős napsütéstől, hanem az a világos tény, miszerint teljes mértékben magyar családban nevelkedő magyar anyanyelvű gyermek nem birtokolja anyanyelvi szinten a román nyelvet, és ha bárkinek van fogalma arról, hogy mekkora éles ellentétben áll a magyar illetve román nyelv szerkezete és dinamikája, szelleme, lelkülete, megérti, hogy innen kiindulva, sosem fogja elsajátítani a román nyelvet. Nem sovinizmusból, nem dacból, hanem egyszerűen képtelenség. Mondtam Zsüliennek, aki mindig személyes sértésnek veszi, ha a fiam nem tud románul, hogy attól, hogy neked a büszkeségedet tiporja ez a tény, attól még hibás az iskolai rendszer. Németből, angolból sosem állt bukásra a fiam, amíg románból mindig, és nem ragadt rá egy bitang román szó sem. Hogyan lehetséges ez?
Én azt hiszem, nagyjából minden román szót értek és meg tudom értetni magam románokkal, akkor is, ha románul tulajdonképpen magyarul fogalmazok. Mert az életben megtanultam románul. Nem az iskola tanított meg. Igaz, gyermekkoromban nem voltak szinkronos filmek, és ha érteni akartam a filmet, el kellett olvasnom a román feliratokat. De most minden film magyarra van szinkronizálva, semmilyen más nyelvhez nincs bejárásunk. Jó is, meg rossz is, mert hagyján, Julia Roberts magyar hangja nem érdekel, mert nem érdekel az egész JR jelenség, viszont Jason Statham jellegzetes, dünnyögő hangja magyarul katasztrofális. Ez csak egy példa.
Szóval amellett, hogy irdatlan sok házit adnak románból, de én sem értem a 95%-át. A lényeg, hogy minden egyes kérdést beírok a gugliba, és legtöbbször megtalálom a válaszokat a “Brainly” oldalon, de hogy ezt mégsem képes a fiam megcsinálni, azért van, mert legtöbbször azt is értelmezni kell, át kell fogalmazni. Legtöbbször át kell fogalmazzam a kérdéseket, hogy a gugli képes legyen megérteni mit keresek. Olyan összetett és bonyolult nyelvtani kérdéseket szoktak feladni a természetesen előregyártott teszt lapokon, hogy egyszerűen nem tudom értelmezni mit akar. Mondok egy példát: Készítsen el az asztalos egy olyan ajtót, ami ha kell nyíljon befele balra, de ha kell nyíljon befele jobbra, de ha netán felfele kell nyíljon, nyíljon felfele, legyen sárga, de ha oldalról nézzük legyen kék, és mindezt a Dedeman leggagyib ajtójának a piaci értéke alatt, múlthét szerdára. Valahogy így a román feladványok. Nem tudtam megtanulni az elmúlt négy évben, nem tudtam megérteni ezt a logikát, és nem találtam az útját annak, hogy miként tudná a fiam megérteni.
Persze ezzel ellentétben ott az osztály másik fele, akik értik és jelesek, bennük a nemzedék reménye és jövője. Hajrá! Elvégre az iskola az a szelekciós folyamat, ahol elválik a szar a krémtől, elvégre a társadalomnak tudnia kell, hogy kire számíthat az eljövendőben, ki az aki létével, szellemével, lelkével alátámasztja az államformát. Nemde? Hászepersze.
Egy ilyen délután azt firtattuk, hogyan tovább, mert egyértelmű, hogy a fiam se románból, se matekből nem üti meg a minimumot, a többiből is csak tisztességesen vegetál az ötös környékén, semmi értelme tovább menni az informatikai vonalon, ahol a követelmények nagyok. Ott a turizmus szak, a plebszek osztálya, ha az van téten, hogy iskola vagy sem, akkor inkább legyen a turizmus, amíg az iskola.
Ha engem kérdezne valaki, szerintem a fiamnak az iskola rosszat tett. Gyerek korában szeretett lejönni a műhelybe, nagyon rááll a keze az asztalosságra, de mióta az iskola a szellemét, lelkét bitorolja, mellesleg teljesen hasztalan, elment a kedve minden dologtól. Ha napi egy órát dolgozna velem, a következő négy évben garantáltan többre menne vele, mint az iskolával, ahol nemcsak a naplopást fogja mesteri szintre elsajátítani, hanem attól félek, lassan mindenféle társadalmi rossz szokás rabja is lehet. Mert a kényszerhelyzetben élő kispolgár a hülyeségekkel kompenzálja frusztráltságát, ami nagyon karizmatikus tud lenni.
Elnézem, nagy lovak már tizennégy évesen, lehúznak egy flakon sört mint a pinty, és ezeket a lovakat egy levegőtlen karámba kényszerítik, valami értelmetlen halandzsa társaságában. Mozognának, csinálnának valami értelmeset, belefáradnak az iskolai nagy semmittevésbe, délutánra kimerülnek testileg, agyilag és nem jók többre mint a számítógép előtt ülni. Nem trehányságból, hanem gyötrődésből.
Nem mondom, ezek a hárekrishna jelölt gebeségek, vásott alkatok, akik képesek magukba szívni a memoriafüggő marhaságokat, üljenek ott amíg laposra nem ülik seggüket és aggódják agyon életüket a jelességért és sírjanak, ha nem tudják tízesre a leckét, (habár nem vagyok benne biztos, hogy ezt maguktól akarják), de ezeket, akiknek egyértelműen nem megy az elméleti iskola, mást kéne kitalálni, de semmiképp nem azt, hogy selejtként kiűzetni a társadalomból, mint akit nem lehet beépíteni. Jelenleg az iskola egy elitképzés lovarda, pajta, ahol kiválasztódik az arra képes igavonó, akire tovább lehet építeni az elméleti világ létjogosultságát.
Az lenne korrekt, ha az iskola nem lenne kötelező. Sokkal több lenne az esélye annak az egyednek, akinek a szellemi lénye összhangban van a fizikai lényével, és nem kényszerülne olyan elméleti teóriákkal bajlódni, aminek a fizikai részét sosem fogja megélni.
Egyrészt az értelmiség jajgat, hogy a mai fiatalok, semmire sem foghatók, de másrészt az értelmiség képtelen kiszakadni elméleti síkjából.
Ha engem kérdezne valaki, mint ahogy nem kérdeznek, mit látnék jobbat a fiamnak, akkor azt mondanám, hogy semmiképp nem látom azt jónak, hogy egy multi cégben egy szar székben értelmetlen algoritmusokat alkosson egy képernyő előtt bambulva, inkább kösse össze a fizikai munkát a szellemével, lelkével, amire az asztalosság erre teljesen hivatott, és ha élvezi, akkor délután dragonokat kergessen a gépen, nem bánom, de tény, hogy teljes és boldog életet csakis a kiegyensúlyozott fizikai és szellemi életmód hoz.
Lehet, hogy lúzer dolog a kertészkedésem, de csak így tudom magam megvigasztalni, hogy megérdemlem a földet, amit noha a munkánk révén, de ajándékba kaptunk.
Mondtam a fiamnak, számolja össze, piaci értéke kb 150000 euró a birtokunk. Van benne műhely, ház, kert, stúdió és hely még bárminek. Ezt ott Angliában mennyiért veszi meg? 300000 euróért? Ha minden hónapban félretesz ezer eurót, hány évig kell érte gürcölni? 30 évet? Minek? Itt van minden. Nem kell 30 évet gürcölni, hanem létminimumon dolgozni és marad időd egyéb mindenre. Amire ott kint a 30 év alatt nem lesz időd.
Rendben van, én szoptam huszonöt évet a kliensek bájait, de neki lehetősége van csak alkotásokra koncentrálni, egyedi alkotásokat létrehozni és azt eladni. Kellő idő és mennyiség meghozza a gyümölcsét. Mert arra a kérdésére, ha nem volna muszáj klienseket kiszolgálni, mihez kezdenék, azt feleltem, hogy mindenféle asztalos elképzelésem van, amit szeretnék megalkotni és aminek sikere is lenne, de erre nincs sem időm, sem anyagi hátterem. Neki viszont ez is adatott.
Ezért nem esem én borzasztóan kétségbe, ha a fiam kiesik az iskolából. Lehet, hogy rá nézve jobb lenne.
De ki kell igyuk azt a poharat, ami elénk van téve. Aztán meglátjuk.