Katarzis a láthatáron, hol a határ?

Hogy hol a határ? Mert most csinálom a nyolcadik fürjketrecet, és átgondolva az eddigi tapasztalatokat próbálom létrehozni a nyolcadik legtökéletesebb ketrecet. Mindegyikre azt mondtam, na ez lesz „a ketrec”, az a nagy ketrec, aminél jobb nem lesz.
Lehet engem sok mindennel vádolni, de hogy nem vagyok kitartó és türelmes, azzal nem. Mert ki csinál meg egy nyolcadik ketrecet? És még azt sem mondhatom, hogy valamiféle különleges hobbyról van szó. Hát ha van olyan, hogy a ketrec, akkor szerintem ez mégis az lesz.
Valamikor néztem a jutubon, egy amerikai bácsi, na azok aztán hóbortos emberek, na ez az amerikai bácsi elmesélte, hogyan gondolta ki a ketreceket a fürjeinek, és azon veszem észre magam, hogy nagyon arra a modellre hajtok. Az öreg is maga készíti a ketreceket, és azt mondta az idők folyamán neki az vált be. Na valahogy nekem is így jön össze ez az idők folyamán bevált ketrec.
Ez a fürjtartás nem bonyolult, de ha részleteiben vizsgáljuk a dolgokat, azért mérnöki pontosság szükségeltetik hozzá. Mert az szép, hogy nagy helyük van, tudnak mozogni, repkedni, de lám ha beáll a hűvös, nem is a hideg, képesek hat hónapig nem tojni, ami kérdőjelessé teszi gazdaságosságukat. Hobbyhoz pedig elég nagy ár. A csarnok emeletét nem tudom kifűteni, úgyhogy elköszönhetek a fürjtojásoktól legalább tavaszig.
Azért gondoltam ki ezt az új ketrecet, hát ez sem valami miniketrec, eléggé megaketrec, hogy beteszem a volt szolgálati lakás konyhájába, mert ott jó meleg van, ott voltak a kezdetben is, valamikor télidőben, és ott tojtak rendesen.
Ebben az állapotban, hogy leálltak tojni, nagyon lúzer dologgá vált a fürjezés. Mert elméletileg, ha a piaci felvevőképesség árán tudtam volna eladni a fürjtojásokat, alig jött ki a rájuk fordított pénz, energia s ezekhez hasonlók. Ha erre még hat hónapot rá kell számítsak, akkor végleg elesik a dolog. Viszont az is igaz, amire eddig nem számítottam, hogy nagyon hiányozni fog a fürj tojás. Mert mondtam én, sebaj veszünk üzleti tyúktojást, az is jó lesz. De nem lett jó. Mert mi már átléptünk egy felsőbb szintre ami a tojást illeti és ez az üzleti tyúktojás már nem tetszik nekünk. Innen ez, hogy akkor adjunk még egy esélyt a fürjezésnek.
Majd persze jönnek a fotók is, a megfelelő magyarázatokkal.
Gondolkodtam ezen, hogy hol a határ? Mert hallom innen is, onnan is, hogy tök biotermék, olvasom a fürjtartók honlapjait, hogy a vasketrecben tartott tömegnyomor szerintük bio tartásmód. Én belátom, hogy amit én csinálok az nem bio, mert beleszólok a madarak életébe, erőltetem őket tojni, úgy az életkörülményük alakításával, mint a táplálékukkal. Hogy ezt az olyan amilyen életüket igyekszem valamivel kellemesebbé tenni, ez váx, azaz semmi, csak gyilkos szándékaimat fényezem, próbálom kimagyarázni. De hogy mitől bio a vasketrec és a tömegnyomor, meg a dúsított táp, nem értem.
Azért kérdem magamtól, hogy hol a határ, mert ha netán melegházat akarok csinálni, akkor az mennyire lesz bio, hisz beleavatkozok a természet folyásába? Meleget erőltetek, trágyával hizlalom a földet, vízzel locsolom, hogy ki ne száradjon. Ez is kemény beleszólás a természet dolgaiba. S akkor hol az a határ, ami még úgymond tisztességes és nyugodtan lehet tőle aludni, de azért gazdaságos is? Mert ha a növény növekedését nézzük, a modern technika szerint nem kell a napfény, elég a kék és piros ledek fénye, elég polisztirénbe dugni a palántát és tápos vizet körforgatni egy számítógép segítségével. Elvégre a farmos csirkék is valami lila fényben nőnek, a tojás sárgáját meg úgy színesítik szép narancssárgára, hogy valami úgymond élelmiszer festéket tesznek az ivóvizükbe. Kérdem magamtól, hogy ugye a szabadon nőtt fürjektől az én konyhába zárt ketrecemig akkora a távolság, mint tőlem ez a ledes technológia. Nem nagy. Lehet, hogy az én megoldásom moderáltabb, de az út, az irány egyértelműen ugyanaz. Ezzel kell élnem.
Mondjuk amit nem értek magamon, hogy miféle állapot az, hogy amíg tele vagyok adósságokkal, én kiszakítok két napot ebből a totál lúzer adóssághajszából, hogy én nyugodtan megépítsem a nyolcadik lúzer ketrecet? Olyan ez, mint mikor megírta Petőfi a talpra magyart? Lázadás a hokedlin? Tüntetés a cellában? Vers a nyomorról? Vagy totál tütüség?
Ennek is hol a határa?
A tegnap egy kicsit meghaltunk. Ezek a fajta meghalások mind egyszerre köszönnek be. Bankfizetések határideje, számlák határideje, a meghalás pedig az, ha nem jön a pénz sem tizedikén, sem tizenkettedikén, megáll az élet forgataga, mert lejárt autó biztosítása, benzin két útra elég, tizenötödikéig talán a kávé, ha beosszuk kitart, telefonokat lezárták, internet péntekig alapban megy, azaz sehogy, aztán lezárják, és így tovább.
Elgondoltam ezt is, lelkiismereti vádam teljes hiányában, hogy mi lenne, ha bejelenteném egyszer, csókolom, a fiamat itthon tanítom amire tudom, mert nincs mivel iskolába vigyem, mit szólna ehhez bank, s hitelező barátok, gyertek adok egy egy fürjet, több mint a szegény ember veres hagymája, és több, mint amit ez a nagy világcsőd hagyni fog rátok?
Ja, végül Gábort kirúgták. De nem azért mert velem barátkozott, hanem azért, mert a cigány kölykei kipicsáztatták. A sápadtak sírtak, hogy ezentúl ki fogja őket a cigányok zsarolásaitól megvédeni? A vád rá az volt, hogy dolgoztatta a cigány purdékat, szanaszét dobált ruhájukat az udvarra dobta, kerti munkákra kényszerítette őket, lábost vert az egyik fejére mert kicsit bántalmazott, zsarolt, s mit szól a világ, ha kitudódik, hogy valahol Európában cigányt mertek dolgoztatni s nem biztosítják neki az ingyen dezodort, a borotvahabot s nivea tussgélt?
De hát tovább ne menjünk dicső nagymagyarország, ott a NÓTA TV, ott a MUZSIKA TV, más se megy rajta mint a nagy cigány csávó, a feketehajú cigánlány, büszke lett a magyar a sok cigánytól, az ember ha nézi azt hiszi ez volt van és lesz mindörökre a magyar zene...dikk mo.
Hát ennek a határát is átléptük rég.
Ja, még valami. Van most ez a régiósítási bolondéria. Elkapta ezeket is a nagy Transylvanizmus, nyomják a fészbukkon a mesét, mondom gyerekek, hogy fog kinézni a nagy transzilván gazdasági modell, hogy tudjam miben lelkesedjem? Azt mondták, ez nem téma most, egyelőre éljük meg közösen ezt a transzilván katarzist. Na ezek is kezdik, mondom magamban, szóval nem a gazdasági modellel van a baj, hanem a katarzis nem elég. Ezeknek sem. Na akkor ezt a harcot is lekéstem...