Feteke macsek.

Egyszer testen kívüli állapotba kerültem. Legalábbis ezt a jelenséget, érzést később tudtam ilyenformán megérteni, amikor olvastam róla. Akkor nem tudtam megmagyarázni mit jelent. Hogy ez igaz vagy sem, nem tudom. Nagyon nem is érdekelnek ezek a jelenségek, nem is szívesen hajoltam az ilyen dolgok fölé soha, nekem mindig több bizonyítékra volt szükségem mint a természetfölötti megmagyarázhatatlan dolgok, melyek léteznek vagy sem. Ilyenkor mindig Rejtő főhősei jutnak eszembe, akik végig egy kiszámíthatatlan, rejtéllyel tele, veszélyes életet élnek, aztán a végén kiderül, hogy minden nagyon egyszerű volt, és legtöbbször hosszú lábú, karcsú, szőke nőkkel végződnek a rejtélyek, a némi készpénz se hiányzik, de ez már csak természetes, mert a pénz nem boldogít, de fenntartja a boldogságot.
Állítólag ez a testen kívüli állapot azzal kezdődik, amikor az ember úgy érzi, hogy a helyiség ahol van feszül szét. Hogy a teste lebeg. Elalvás előtt volt nekem egy ilyen érzésem, hogy rettenetes szédülés fogott el, pedig le voltam feküdve, nem tudtam elalúdni, idegen helyen voltam. Éreztem, hogy a testem mozdulatlan, nehéz, mint az ólom, mintha tele lett volna velem a szoba és szorítom a testemet, és szét akarom robbantani a szobát, mint a levegőnyomás a balont. Persze akkor ezt fáradságnak neveztem, utaztam egész éjjel, idegen helyen voltam, távol az otthonomtól, mellesleg nem szívesen voltam ott, szüleimet alig pár hete temettük el, éppen adósságot mentem ledolgozni egy barátomhoz. Mindez éppen elég egy kiadós testi és lelki kipurcanáshoz. Habár az életemet nagyjából ez a kényszerhelyzet, az adósságrendezés jellemzi, tehát volt egy kis rutinom hozzá. Mégis.
Ennek azért volt egy más előzménye is, ami mondhatni kizökkentett ebből a rutinból. A barátom, ahova mentem, egy irtó kemény magyar ember. Egy rettenetesen művelt, tanult ember, aki meg tudta fejteni az összes írót, gondolkodót, hogy miként látták előre megtörténni mindezeket a mai és jövendő történeteket, mely rosszságoknak teteje, egyben kezdete és vége a banki világ. Ergo, morgó vigyorgó a zsidókhoz jutottunk. Most egy kolozsvári, monostor negyedben felnőtt, nyakában kulcsot hordott krapeknek elképzelhetitek, mekkora aggodalmat tudott kelteni ez a zsidó veszedelem. Aki Izráelt még a térképen sem találná meg, mert valószínű Magyarország mellett keresné. Persze, a kulcsot már rég nem a nyakamban hordtam már ezen az estén, de egyet nagyon megbántam, hogy nem pakoltam egy pár csomag kekszet otthonról, mert azzal a vacsorával amit adott, bízisten nem laktam jól. Annál többet beszélgettünk. Valami ökörséget mondhattam egy adott pillanatban, mert nekem szegezte a kérdést, hogy miiiit? Isten a célod? Hogy az mi? Mi az, hogy Isten a célod? És lebaszott a fekete földig. Nem értettem mi a gond? Mit mondtam rosszul? Hogy Isten nem lehet cél. Mert azt mondtam, mikor kérdezte, hogy mi a célom az életben, holmi töprengés után rávágtam, hogy Isten. Semmi más nem jutott eszembe. Amikor az ember nem tud kalkulálni előre három órára, honnan tudjam, mi a cél? Mi az, hogy cél? Azt mondtam neki, hogy Isten. De tulajdonképpen én sem voltam tisztában ezzel kapcsolatban. De az is megeshetett, hogy könyvekkel tele agya, Senekákkal s mittomkikkel, erre a válaszomra teljesen leblokált, biztos rájött, hogy mekkora emeletes, iskolázatlan vadbunkóval van dolga...hát én sosem tudtam megérteni, hogy mit láttak bennem többet, mint asztalost? Teljesen meg tudtam érteni a tizenharmadik Pác Tivaldot a néma revolverek városában. Egy Forrest Gump in Hungary. Más magyarázata nincs.
Egy kicsit még vitatkoztunk, aztán lefeküdtem. A fáradságtól rögtön el szoktam aludni. De nem tudtam elaludni. Éreztem egy mély szégyenfélét, hogy ki tudja milyen nagy ökörséget mondhattam azzal, hogy isten a célom? Éreztem, hogy segg bunkó vagyok, nem annak látszom, de az vagyok. Zavarba kerültem. Sarokba szorítottnak éreztem magam. És ez deklansálhatta bennem ezt a testen kívüli állapot érzést.
Persze ezt azóta sokféleképpen meg tudtam magyarázni magamnak, hogy kis paraszt vagyok, aki fél kimenni a falujából, fél idegen embereket megismerni, új ideológiákat megismerni, a Jókai, Gárdonyi meg Mikszáth fajtákon kívül mást nem akar olvasni, a kispolgár, akinek tetszik elítélendő kispolgársága, és szembe ütközött a filozófusok bonyolult világával, ahol bambán állt lyukacsos cipőjével és bámult mint boci az új kapura.
Azóta mindent meg tudtam magyarázni magamnak, de azt a mai napig sem, hogy miért nem lehet cél Isten?