Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Az angyalfejek


Elnézem a faragott angyal fejeket a mittom milyen régi bútoron. Amíg a több réteg festéktől és közéjük telepedett házi kosztól, zsírtól összefolytak az idomok, nemigen lehetett kivenni az angyal arcok vonásait. Az ember is, reggel ha csak egy kis hideg vízzel megborzolja a képét, az éjszakai zsír lemosódik, és mindjárt üdébb arcképet eredményez. Az angyal arcok tisztulásához több réteg festékolvasztó és nitro hígító szükségeltetett. A mélységekből, mint például a szemüregekből, hajfonatukból s ilyenekhez hasonlókból fogpiszkálóval lehetett csak kivájni az odakövesedett koszrétegeket.
Hogy őszinte legyek, a letisztított angyalfejek látványától nem lettem meghatódva. Talán cukibbak voltak úgy tele kátránnyal és több réteg festékkel. Mert most látszik az igazi arca az angyalnak.
Megfigyeltem Puskás Attila faragásain, minden arc tulajdonképpen az ő arca volt. De nem valami Munkácsy elgondolásból festett Jézus önarckép, Attila faragott arcai egyszerűen így alakultak. Kós Károlyos orr, székely bajusz, hatvanas évek stilizált pájszlija. Legyen szó vadászról, Jézusról a keresztfán, arató munkásról, Attila arcai ugyanazok. Ez lehet egy szignáture.
Van itt vagy nyolc angyalfej, azaz csak hét, mert egy hiányzik, azt valamivel pótolni kellene, ha a bútor az enyém lenne, egy diót ragasztanék oda, puszta eredetiségből. De mivel nem az enyém, majd valaki odafarag valami fejet.
Nézem az arcvonásokat és nincs kettő egyforma. Akkoriban nem volt számítógépvezérelt marófej. Kézzel faragtak. Valószínű megvolt, hogy napjában hány fejet kanyarít a moester. És a cirádákat kifaragják a csak nyolc éve faragó inasok, akik arról álmodoznak, hogy majd ők is rátehetik az angyalfejekre a szignójukat valamikor. Nem mintha titokban nem faragtak volna néhány angyalfejet. Még talán az is megeshetett, hogy egy egy elfáradt mester némi titokban tartott dicsőségért átengedett egy egy angyalfejet az inasnak is. Habár veszélyes dolog lehetett akkoriban, mert a hiúság, a becsvágy hamar beköltözött volna az inas szívébe és biza akkor sem lehettek olyan nyúl szívűek az emberek, ugyancsak kitúrták egymást a helyükről. És ugyan melyik műhely tulajdonos nem szeretne már rég megszabadulni az ellustult, elfáradt öreg angyalfej faragójától, kinek nagyon leesett az angyalfej termelése az utóbbi években?
Nézem az angyalfejeket és elmosolyodom rajtuk. A fejek gyermekarcot ábrázolnak, dundi pofákkal, de nem az ártatlan gyermek pofikkal, hanem a felnőtt dagadt pofákkal. A hajzatuk dús, érett, egyértelműen felnőtt haj, és persze ott a pájszli. Most nem tudom, hogy ez mennyire tudatosan volt így faragva, talán egy Attila féle natíve szkillből alakult ez így, vagy volt valami vicces üzenete az egésznek. Mert nekem most azt sugallja az egész, hogy a sznobság és hiúság végterméke ez az angyalfejes biznisz, az ártatlanság aurájából kinéz a dagadt, gazdag ember, aki kultúrát rendelt magának a saját képére, a saját bunkóságára.
Valószínű a faragott, agyon cirádázott bútor sokasága inkább a gazdagság textúrája volt a lakberendezésnek, semmint lenne bármilyen ambientális élménye.
Valamikor én is azt hittem, hogy szép a lakásban a faragott bútor, de ma már úgy érzem letisztultam és nemcsak hivalkodásnak nézem a faragott bútorokat, hanem egyenesen hiábavalóságnak. A lakók meghittsége, kényelme nem ezektől függ.
Más az, amikor az ember ajándékba kap egy saját kezűleg végzett faragást, annak van szellemi és lelki értéke. Valamikor a földön találtam egy kis faragott néger nőt, ilyen afrikai szuvenír félét, na azt megszerettem, csak ezért, mert a földön találtam, és mennyi az esélye az embernek, a földön találnia egy kis faragott afrikai nőt? Meg van két faragott fám, egy volt tanítvány próbálkozása, félkész arcok, azok is emlékek. Egy másik tanítványom is faragott egy Jézust, azt is tartom, mert tehetséges volt a srác, nem tudom mi lett vele, valami ízületes problémái voltak, amik sosem gyógyulnak, hanem csak rosszabbodnak. És van Attilától pár rendelt faragásom, amiket a mentsük meg a bálnákat címen rendeltem tőle. Legtöbbet elajándékoztam, párat megtartottam, melyeket én rajzoltam neki.
De ilyen fityfirittyes angyal gruppeneket biztos nem tennék a házamba.
A hiúságból és sznobságból rendelt faragott cirádáknak egy másik vetületén is gondolkodtam, de ez már valószínű az extrém filó, amit akár hanyagolni is érdemes, de ha már megfordult a fejemben, leírom.
Mennyi felesleges időpocsékolás, energia használat és értelmetlen kiadás az ilyen extra a bútorokon. Megszerezni a hozzávaló pénzt, rászánni az időt, kifaragni, ezek mind olyan idők, amik elveszik az embertől az együttlét örömét. Igen, jön az érv, hogy így kerek a gazdaság: a faragó viszi haza szeretteinek az élelmet, a gazdagnak meg a felesleges pénze forog vissza a nemzetgazdaságba. Van benne logika, de értelem nem sok. Mert a gazdagok feleslege az nem valami égi jutalom, sem túlórában végzett munka eredménye, hanem valamilyen tisztességtelen úton szerzett vagyon, mely valahonnan hiányzik. A faragott tárgy sem hoz vissza semmit a cserben hagyott közösségnek, hanem némi aprópénzt vissza kunyerál a gazdagtól. Mert nehogy valaki azt gondolja, hogy a faragó mesterek marhára meggazdagodnak. Nem, legtöbbször éhbérért hajlonganak egész nap. Egyetlen örömük, hogy faragás közben hallgathatják a Kossuth rádiót.
Ha lenne őszinte vágy és keresés, az ember biztos találna megoldást egy másfajta gazdasági berendezéshez, melyben ne legyenek sem üres járatok, se felesleges dolgok és a fő szempont az együttlét öröme lenne.
De már ott van bennem a rosszmájú visszakérdezés, hogy de vajon van e ígény arra a nagy együttlétre a szerettek között? És nem e éppen alibiként szolgál ez a keserves agyonhajszolós dolog?
Így az angyalfejekről.