A tékozló fiú.

És mondá isten:
Ketten rúgtok egy labdát, melyiketek lő gólt?
Az egyik fiú mondá: én! Én! Én lövök gólt.
A másik fiú mondá: azt hittem, hogy játszunk a játszás kedvéért, nem a győzelemért.
És nevezé isten a góllövő fiút farkasnak és nevezé isten a játszás kedvéért játszó fiút bamba őznek és meghagyá jutalmul, hogy a farkasok a bamba őzekből lakmározzanak.
És látá isten, hogy jó, a farkasok kordában tartját az őzek elszaporodását.
És gondola isten még egyet.
És mondá isten újból:
Ketten vagytok az örökségre, melyiketeké lesz?
Mondá az egyik fiú:
Az enyém lesz! Az enyém lesz!
Mondá a másik fiú:
Azt hittem a gazdagságunk közös és azért van, hogy boldogan éljünk.
Cseszé azért isten annak a fiúnak az agyát, aki azt hitte, hogy a gazdagság a békéért, boldogságért van és számüze azt, kitagadván, mondván:
Látszik, hogy bamba őz vagy, ezért nesze holmi vagyon és akár el is kurvázhatod felőlem, kopjál le innen. Tékozlónak nevezlek ezután az idők végezetéig, mert felfaltad a fele vagyont kurvákkal.
Szóla azért a tékozlónak nevezett fiú, aki azt hitte, hogy a vagyon mindörökre közös és a boldogságért vala, hogy amit kapott az nem éppen a fele. Szóla azért isten haragosan: A lejáratásodhoz éppen elég az, menj és vissza ne gyere amíg el nem kurvázod, hogy az írások beteljesüljenek, amit a tékozló fiúról írni fognak majd vala.
És elmene bánatában a tékozlónak predestinált fiú és elkurvázá a vagyon egy töredékét, hogy meglegyenek a jövendő írásoknak az igazuk. Hogy nem a fele, már részletkérdés, de a történelem ilyen apró részletekkel nem fog foglalkozni.
Az otthon maradt fiú, aki magáénak akarja megszerezni az isteni vagyont, kecskebőr ruházatot varratott magának az angyalokkal és előre kijelentette isten előtt, hogy mikor a tékozló hazajő, nem lesz birkavágás meg ünneplés, hanem lencsét fognak vacsorázni, mert este nem jó sokat enni.
És látá isten, hogy jó, a gazdag szeretne lenni fiú kipiszkálá a gulyásból a kolbászt, ami igen isten kedvére való vala.
És mondá isten a tékozló fiúnak:
Azt hitted elég, ha elcseszed a vagyon felét?
Mi kell még? Kérdé a tékozlásra száműzött fiú.
Az kell, -mondá isten- hogy megalázzalak.
Mire jó neked? Kérdeze vissza a tékozló fiú.
Ez a lényegem. Felele isten szemrebbenés nélkül. És külde a tékozló fiúra megannyi betegséget, felsebezvén testét, és külde az ágyához papot, hogy kínjaiban fetrengve még jobban csessze az agyát, bírja rá a tékozlót, hogy tagadja meg istent, átkozza meg istent, hogy legyen ő is tökéletes, mint az isten.
És nézé isten a lelki és testi szenvedést, hogy még ő is megelégelte és a tékozló fiú nem akarta feladni emberségét, nem akart isten lenni. Veté azért oda valami fájdalom díjat, hogy legyen mivel hazajöjjön, mert otthon más adag pofára esés vára rá.
És hazajöve a tékozló fiú igen rongyosan és leégve és frissen beforradt sebekkel és jöve elébe isten, mondván kész a vacsora. Örömében égő áldozatot mutatott be istennek az immár tékozlóként hazajött fiú, gondolván a megszégyenítések ideje lejárt és mindez csak egy rémálom volt, aminek azért meglesz a jutalma és az meg az lesz, hogy majd együtt fognak a közös asztalnál örökre lorumozni.
Nem hagyá abba isten a szurkálódást, mondván, hogy nem tetszik a tékozló fiú égő áldozatának a füstje, az égő áldozat ezek szerint semmisnek nyilvánítandó.
Amíg az áldozattal babrált a tékozló fiú, addig megvacsoráztak a többiek, mire asztalhoz jutott, már csak az otthon maradt, gazdag szeretne lenni fiú maradt az asztalnál, mondván:
Amíg te kurváztál és isten vagyonát szétszórtad a kurváknak, én itthon gyarapítottam a vagyont, az ágyban sem voltam rest, és feleségem sok gyermeket szült isten dicsőségére. Nem korrekt, hogy te most visszajössz és beleülsz a készbe. Itt van, adok most egy tál lencsét vacsorára, hogy éhen ne halj, de írd alá, hogy lemondsz a vagyon rád eső részéről.
Látván a tékozló fiú, hogy a történelem ismétlődik és látván, hogy a zaklatás, a megaláztatás nem szűnik meg, sőt előre látván azt, hogy mindaddig fogják le és lejáratni, amíg fel nem adja, vagy bele nem hal. Ezért aláírá, hogy lemond a ráeső örökségéről és szimbolikusan megevé a tál lencsét, hogy az írások beteljesüljenek. És fogá magát és elhagyá a tékozló fiú isten házát, mondván elmegy szerencsét próbálni.
Reggel isten felháboroda, hogy nincs akit cseszegessen immár. Ezért mérgében elkülde az otthon maradt fiát, mondván, kit küldjek el érte? Csak te tudod megtalálni, csak te tudod haza hozni.
Menj, mondá neki isten, ha kell karddal, ha kell szép szóval hozd vissza őt, még talán híre megy, hogy nélkülem is lehet boldogulni.
És méne nagy mártír képpel az otthon maradt fiú, ki egy tál lencsével vette meg testvérétől az isteni vagyon összes részvényeit, és megtalálá a tékozló fiút gürcölni egy műhelyben, tele vala adósságokkal, annyira tele, hogy Noénak is sok lenne, habár kilencszáz évet élt ő is. Mondá azért néki az isten jobbja felől jövő beképzeltségével:
Azt hitted meghúzódsz itt a város szélén és boldogan fogsz élni, míg meg nem halsz? Lám, enyém immár az örökkévalóság és az istenfiúság, mit pofátlankodsz itt egymagadban istennel szemben? Add meg magad, mert ha nem, fel vagyok hatalmazva erővel, hogy akár tűzzel és vassal hogy a jó útra térítselek.
Mondá azért a tékozló fiú, ki lemonda vala istenfiúságáról azzal a tál lencsével:
És kik leszünk majd ott az örökkévalóságban?
Mondá azért fölényesen a báránybőrbe bújt farkas:
Kik? Hát kik? Hát mi!
Mondá azért a munkától izzadt tékozló fiú:
Akkor nem kérek az örökkévalóságból. Élni akarok egy darabig, aztán meghalni, megszűnni örökre.
Mondá azért a felfegyverezett istenfiú:
Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem háborút. Hogy a fiak az apák ellen támadjanak, eltöröljem a szeretetet, és arra a kevés földi időre is megszüntessem a csendet, az összhangot. Jöttem, hogy fúrjátok agyon a Földet, szívjátok ki belőle a kőolajat, piszkítsátok tele a vizeket és szárazföldeket, vágjátok ki a fákat, szórjátok tele műanyagokkal az erdőket, réteket, hogy egy talpalatnyi zöld se maradjon többé, hogy immár megalázva és leszegényedve, betegen és elesve, térden csúszva kérjétek a megváltásotokat, hogy leszálljon rólatok ez az isteni átok.
Mondá azért a földhözragadt fiú, miután egy kicsit gondolkoda:
Az én Atyám házából jössz e?
Tőle tanultad mindezeket?
Mondá az isten fia:
Igen. Semmit sem magamtól mondok, hanem amit az én atyám mondott, hogy mondjak.
Mondá azért a kétkézzel dolgozó fiú:
Tudod mit nem fogtok ti sosem megtapasztalni? Azt, hogy milyen megalázva élni. Hogy zsarolva élni és mégis mosolyogni a gyermeked szemébe. Hogy milyen megvetve még egyszer odaállni és ezerszer köszönni és ezerszer remélni, hogy megváltozik a világ. Ti nem tudtok csak hatalmat, erőt fitogtatni. Nem ismeritek azt az örömet, amikor a kamatot ki tudjátok fizetni, amikor van mit vacsorázni és van mivel a szamarat megetetni, amivel a gyermekeket visszük az iskolába.
Látván az isten fia, hogy nem tud zöld ágra verődni az ember fiával, elment és széltében hosszában elhíresztelte a tékozló fiú esetét és mártír képpel visszaméne istenéhez, meghagyván ünneprontásként:
Nem baj semmi te balga nép, mert nem fogtok ti nyugodtan meghalni, hanem a halálotok után következik majd a haddelhadd.
És így lőn, hogy rettegnek vala az emberek istentől, és szeretnének minél többet élni boldog számkivetettségben, amennyit csak lehet.