Éjféli kávéba fulladt sűrű realizmus

netről...

Társaságban sarokba húzódva ültem egy kanapén. Odajött hozzám a múzsa, ölembe ült, megcsókolta a homlokomat és azt mondta: mindjárt visszajövök és verseket fogsz nekem felolvasni.

Megsimogattam az ölemben ülő karcsú derekát, és szelíden azt feleltem: tudod hogy olvasok én verset? Mintha fát vágnék.

Erre szájon csókolt a karcsú derekú csodálatosan szép múzsa és azt felelte: nekem az úgyis dalnak fog hangzani.

Felkelt ölemből a múzsa és elment a távoli társasághoz, hogy majd mindjárt visszajön és majd verseket fogok neki felolvasni.


Éjfél után víztócsában ébredtem és azt mondtam: erre mondhatta Woody Allen: sűrű realizmus. Nosza csináltam egy éjféli kávét, ki tudja, még visszajöhet az a csodálatosan szép derekú csodálatosan szép múzsa és homlokon, szájon csókol megint, favágó stílusban felolvasott versek reményében.